SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a
szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez év márciusában
népesedéspolitikai vitanapot tartottunk itt az Országgyűlésben a
Jobbik-frakció kezdeményezésére, a Fidesz- és a KDNP-frakció
támogatásával.
Mindegyik jelen lévő frakció, még az MSZP is egyetértett abban, hogy az
ország demográfiai kérdése a jelen és a jövő legnagyobb kihívása. Ezt
követően egy európai uniós támogatás keretében, a családi élet és a
munka összeegyeztethetősége érdekében megkezdett programunk részeként
életvédő és örökbefogadási kampányt indítottunk. Ezt a szocialisták
itthon is, Brüsszelben is támadták, embertelen kampánynak nevezték.
"Soha ilyen érzéketlenségről kormány még nem tett tanúbizonyságot",
mondták önök, mondták ők egy sajtótájékoztatón, Brüsszelbe pedig ismét
elszaladtak árulkodni elvbarátaikhoz, és újra hazugságokkal próbálták
Magyarországot besározni, mint tették ezt a médiatörvény kapcsán, és
mint tették ezt a magyar alkotmánnyal.
De nézzük a tényeket, tisztelt hölgyeim és uraim! A plakáton (Felmutatja.) egy
magzat látható: "Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám, de inkább
adj örökbe, hadd éljek!" felirattal. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt
nevezik önök embertelennek? Ezt nevezik önök érzéketlenségnek?
De tény az is, hogy brüsszeli ideológiai partnereiket is átverték, mert
nem nézték meg a szerződésünket, amelyben a következő szerződési pontok
állnak: a célcsoportja a pályázatnak az egész társadalom, annak
felismertetése, mennyire fontosak a családok és azok tisztelete; a
célcsoporton belül azokat kell megszólítanunk, akiknek van és akiknek
nincsen gyermekük.
De tény az is: nem tájékoztatták ezeket a barátaikat arról sem, hogy
milyen módon alakul a terhességmegszakítások száma az egyes országokban.
És itt figyeljenek, tisztelt szocialista képviselőtársaim: amíg
Finnországban 1000 élve születésre jut 172 terhességmegszakítás,
Csehországban 1000-re jut 208, Németországban 2008-as adat szerint 167,
Franciaországban 2005-ös adat szerint 270, addig Magyarországon pedig
447; az első három adat 2009-es volt. És önök azt is elfelejtették
hozzátenni, hogy ez az iszonyatos különbség, ami ezek között az országok
között megvan, bizony a teljes termékenységi arányszámban is
megjelenik. Önök elfelejtették azt elmondani, hogy - 2009-es adat
szerint - a finn 1,82, a cseh 1,49, szinte csak a német hasonlít az
1,36-os számával a magyarhoz, ami 1,32, miközben Franciaországban a
2009-es adat szerint 2 a teljes termékenységi arányszám.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Egy életvédő
örökbefogadási kampány és az ehhez kapcsolódó jogi szabályozások csak
részei a családpolitikának. Ezek együttesen a társadalomban csak lassan
fejtik ki a hatásukat, míg a rombolás gyorsan hat, mint azt láthattuk az
elmúlt nyolc év családellenes politikájában.
A rombolóknak szeretném befejezésül idézni az Európai Gazdasági és
Szociális Bizottság demográfiai jelentésében foglaltakat: "A család
sorsától vagy történetétől, vagy az elmúlt évtizedekben a családokkal
kapcsolatban végbement változásoktól függetlenül minden európai tagja
volt vagy jelenleg is tagja egy családnak. Senki sem spontán nemzéssel
születik." Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Még önök sem. Köszönöm a
figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés