SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Bárándy Gergely
elmondta egyetlenegy mondatával az eddigi hozzáállását a szocialista
kormányoknak. Azt mondta, hogy egyre inkább a védekező oldalára áll a
törvény. Mi az, hogy egyre jobban a védekező oldalára áll? Akit
megtámadnak, aki az áldozat, annak az oldalán kellene lenni
egyfolytában, nem egyre inkább odaállni! Pontosan azt szorgalmazza ez a
törvény, és pontosan azt szeretnénk, hogy ebben az országban végre az
áldozatoknak legyenek jogaik, és ne a bűnözőknek. Éppen ezért, hogy ha
ön úgy gondolja, hogy szakmai kifogásai vannak ezzel a törvénnyel
kapcsolatosan, akkor egyszerű, most a tárgysorozatba-vételről döntünk,
önök is szavazzák meg, és nagyon szívesen vesszük az ön szakmai
hozzászólásait ehhez a törvényhez, amiket szeretne hozzátenni.

Valóban, új elem, hogy a jogos védelem túllépésének szabályai is
átalakításra kerülnek, és a védelem körében kifejtett magatartás ugyanis
akkor is tolerálandó, ha az a támadónak sérülést vagy halált okoz,
figyelemmel arra, hogy az élet kioltását természetesen el kell kerülni
mindenféleképpen.

Még ami nagyon fontos, hogy garanciális elemeket is beleraktunk ebbe a
törvénybe. Az elkövetőt, összhangban a rendőrségi törvénnyel és a
büntetőeljárási törvény szabályozásával, csak a támadás megszűnéséig,
illetve a hatóság kiérkezéséig lehet visszatartani, a jogos védelem
kizárólag eddig az időpontig tarthat, de ez egy nagyon-nagyon fontos és
lényeges törvény lenne. Ezért még egyszer mondom, szavazzák meg, és
utána szakmailag tegyék hozzá azt, amit önök szeretnének, és erre kérném
egyébként a fideszes, KDNP-s kormánytöbbséget is.

Kérem önöket, szavazzák meg ezt, adják meg ezt a lehetőséget, hogy a
tisztelt Ház előtt vitatkozhassunk és tárgyalhassunk erről a törvényről.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu