TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Én úgy gondolom, hogy
kettő plusz egy percben ilyen alap pénzügyi-forrásmegosztási kérdésekre
nehezen lehet válaszolni. Azt javaslom a képviselő úrnak, hogy a
törvényjavaslat általános vitájában vegyen részt, és azt a parlament
ülésén vitassuk meg.

Egy azonban bizonyos: úgy gondoljuk, hogy az eszközök jobb hatásfokú
kihasználásával, az erő- és eszközállomány optimális tervezésével
nemcsak hatékonyabbá válik a tűz elleni védekezés és a tűzoltási, tehát
katasztrófavédelmi munka, hanem lényegesen tervezhetőbbé és ugyanakkor
finanszírozási kérdésekben is lényegesen kiszámíthatóbbá, adott esetben
még megtakarítást is el tudunk képzelni ebben a rendszerben. Mi azt
gondoljuk, hogy az állami és önkormányzati feladatmegosztásnak ez az
egyik alapköve, és ennek mentén kell haladni. Bárcsak minden kérdésben
azt tapasztalnánk, hogy az önkormányzatok ennyire támogatják ezt a
döntést, mint a tűzoltóság esetében.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu