VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár
Úr! Tisztelt Ház! Megtudhattuk, hogy a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata
a tervek szerint ez év második felében kezdődhet el, és körülbelül 220
ezer embert fog érinteni, és egyes becslések szerint ezeknek az
embereknek akár az 50 százaléka is visszatérhetne a munka világába.
Azonban minden bizonnyal önök is tudják, a jelenlegi törvényi
szabályozás nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a rokkantnyugdíjak
folyósításának felülvizsgálatára sor kerüljön olyan kirívó helyzetben
is, amelyre a következőkben kívánom felhívni a figyelmet.
A médiában számos hír látott napvilágot az utóbbi években arra
vonatkozóan, hogy a cigányság körében kiemelten magas a
rokkantnyugdíjasok száma, mindez a szakemberek szerint sem csak orvosi
okokkal indokolható. E cikkek helyett azonban egy '99-2000-ben készült
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cigánykutatás némely eredményét emelem ki.
Ebben a kutatók, Fónai és Filepné a következő megállapítást teszik: a
mintabeli romák között a legnagyobb csoportot a rokkantsági nyugdíjasok
alkotják, ami nagyon magas arány, a megyebeli felnőtt roma népesség
egyötöde rokkantnyugdíjas. Bár nem tartozik szorosan a jelen felszólalás
témájához, kiemelem még azt, hogy őket százalékos arányuk alapján a
jövedelempótló támogatásban részesülők és a gyeden lévők követik. Az
említett három kategóriába a minta több mint 50 százaléka tartozik, míg
az állandó állással minden tizenhatodik megkérdezett rendelkezett.
Természetesen tudjuk, hogy léteznek ennél jóval frissebb kutatási
eredmények is, azonban amiatt tartottam fontosnak ebből idézni, mert
ezek szerint már az első Orbán-kormány ideje alatt is létezett olyan
megye az országban, ahol 20 százalék feletti volt a rokkantnyugdíjasok
száma a cigányság körében. Önök már akkor tehettek volna ebben az ügyben
valamit.
Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány azt hangsúlyozza, sőt a Fidesz
nagymértékben annak köszönhetően nyerte meg a tavalyi választásokat,
hogy az elmúlt nyolc év baloldali kormányzása idején még mélyebbre
taszították az országot. Vagyis valószínűsíthető, hogy az általam
említett példák aránya is egyre jobban romlott.
Kérdésem a következő: a hasonló visszaélések gyanúját felvető
rokkantnyugdíjazások felülvizsgálata miért nem történt meg '98-2002
között, illetve az elmúlt évben (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) miért nem történtek lépések?
Köszönöm. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés