VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár
Úr! Egyre riasztóbb hírek érkeznek az ország több önkormányzatától,
egyre több helyről halljuk azt, hogy az adott települések önkormányzati
vezetői iskolák, orvosi rendelők, kórházak bezárására vagy összevonására
készülnek, egész egyszerűen, mert elfogyott a pénz, nincs pénz a
további működtetésükre. Gyakorlatilag több önkormányzat is csődközelben
van. Az érintett önkormányzatok vezetői, a polgármesterek pedig nagyon
sokszor azért nem panaszkodnak, mert maguk is Fidesz-tagok, és így nem
tudnak kihez fordulni látványosan a panaszukkal, még a lakosság felé sem
tudják azt kommunikálni, hogy mekkora bajban van a település, hiszen a
saját kormányzatukkal szemben nem panaszkodhatnak.

Utalni szeretnék rá, hogy az elmúlt húsz évben semmi egyéb nem történt,
mint hogy egymásra mutogatott a Fidesz és az MSZP azt illetően, hogy ki a
felelős a kialakult helyzetért, azonban most már ez az egymásra
mutogatás egyre kevesebbnek tűnik, ugyanis most már eljutottunk odáig,
hogy Heves megye csődbe ment, és több más olyan megye is fölkerült a
kifejezetten válságos helyzetű megyék listájára, amelynek most már a
pénzügyi megsegítése halaszthatatlan lett.

Emlékeztetni szeretnék arra, hogy például Heves megye csődbe menetele
sem egy mai keletű dolog, az még az első Orbán-kormány idején
keletkezett adósság görgetését jelenti. 2001-ben volt egy kifizetetlen
számlájuk, amit most a Hevesi Városi Bíróság behajtott, és ilyen módon
gyakorlatilag ki kell tennie az önkormányzatnak az asztalra a pénzt, és
véget kell vetnie az eddigi tartozásnak.

A lecsúszás folytatódik, a közvagyon eltűnt az önkormányzatoknál, és nem
látjuk a kiutat. Azt látjuk, hogy a kormányzat a 3200 önkormányzat
összes problémáját egy 30 milliárdos önkormányzati segélyalappal
próbálja kezelni, de az teljesen nyilvánvaló mindannyiunk számára, hogy
ez nem lesz elég. Kérdezem én (Az elnök csenget.), mikor lesz vége a megszorítások politikájának, és mit kíván ez ellen tenni a Belügyminisztérium.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu