Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért nem
tartanánk feltétlenül szégyenteljesnek, ha elutasítanánk a
tárgysorozatba-vételt, hiszen jelen pillanatban egy olyan kérdéskörről
beszélünk, amiben a bizonyítványa senkinek nem lehet makulátlan.
Miért mondjuk ezt? Az előző kormányzatok által kiépített közmunkaprogram
a hatékonytalanság, a szervezetlenség csúcsa volt. Kijelenthető, hogy
nagyon sok esetben a polgármester udvarát, az utcáját, a kertjét
csinosítgatták. (Felzúdulás és közbeszólások az MSZP padsoraiban. - Kiss Péter: Hol volt ez? Miért nem tett feljelentést?)
Olyan összegek kerültek kidobásra, amelyek egész egyszerűen jó helyre
is kerülhettek volna, nem az önök regnálása alatt. Lehet persze közben
beleszólni, de ettől ez még így van, a számok ezt mutatják.
A jelenlegi kormányzat viszont nevelő célzattal szétaprózta a
közmunkaprogramok rendszerét. Ezen nevelő célzat már nem alkalmas arra,
hogy olyan tömegeket alkalmazzanak, mint korábban. Nagyon sokszor
elmondtuk, hogy a Jobbik fővárosában, Tiszavasváriban a korábbi 600
közmunkáshoz képest negyvenvalahányan maradhattak csak.
(18.10)
Mégis elmondható az, hogy a szétvert közmunkaprogram, amit most a
Fidesz-KDNP-kormányzat létrehozott, egy dologra jó: kozmetikázni lehet
az adatokat azáltal, hogy látszólag többen vesznek részt a
közfoglalkoztatásban, de értelmes munkavégzést gyakorlatilag ők sem
folytatnak.
A legnagyobb bajunk mégsem ez, és mégsem csak az, hogy lényegében a
Jobbiktól származott egyedül értelmes közmunkaprogramokra vonatkozó
javaslat, hanem az úgynevezett roma köztisztviselők és úgynevezett
romaintegráció folyamatának az újbóli felfrissítése. Nem tudunk mit
kezdeni a cigányintegrációnak azon fogalmi köreivel, amelyek értelmében
az utóbbi húsz évben mintegy 300 milliárd forintot költöttek erre a
kérdéskörre. Nem tudnak nekem integrált embereket mutatni, mert aki
följebb került, az önerejéből került följebb, a Jobbik pedig elutasítja
azt, hogy bárkit is származása miatt pozitívan diszkrimináljunk. A
teljesítménynek kell döntenie minden esetben, a szociális segélyek
helyett munkát kell adni - igen, adott esetben közmunkát - mindenkinek,
aki képes a munkavégzésre. De ez az erőltetett, izzadságszagú pozitív
diszkrimináció végleg elvetendő lenne.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés