DR. KUPCSOK LAJOS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A gazdasági és informatikai bizottság megtárgyalta az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat, mint elhangzott, összességében hét törvény módosítását irányozza elő. Az előterjesztés eltérő célok mentén fogalmazza meg a módosításokat. Közös bennük, hogy mindegyik esetben érdek fűződik ahhoz, hogy az Országgyűlés még ebben az ülésszakban elfogadja őket.

Milyen célrendszer köré szerveződik a törvénymódosítás? A legfontosabb cél az, hogy a hiánycél tartható legyen. E körbe tartozik a jövedéki adótörvény módosítása. A második cél, hogy az adminisztrációs terhek lehetőség szerint csökkenjenek. A harmadik cél pedig az, hogy például a hitelintézeti, illetve a befektetési vállalkozási törvény módosításával egyértelműbb jogalkalmazás, jogértelmezés jöjjön létre. Kiemelten szeretném megemlíteni még a számviteli törvény változását, amelyben a kötelező könyvvizsgálati értékhatár 2012-től 200 millió forintra emelkedik, 2014-től pedig 300 millió forintra. Ez összességében több tízezer kis- és középvállalkozás számára jelent egyszerűsítést.

Fontos változtatás a jövedéki adótörvényben az, hogy a javaslat indítványozza az E85-ös üzemanyag bioetanol-tartalma adómentességének korlátozását akként, hogy a bioetanolrészre egy 12 forint/liter összegű adót irányoz elő. A dohánytermékek kapcsán szintén az adómértékek emelését javasolja a javaslat. E körben a cigaretta jövedéki adója előre meghirdetett módon három lépcsőben, 2,4-2,4 százalékkal emelkedik, emellett a vágott dohány vagy fogyasztási dohány minimumadója is emelkedik.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A bizottság a törvényjavaslatot 22 igen szavazattal, 4 nem szavazat ellenében általános vitára alkalmasnak tartja.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu