DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz lesz a vita harmadik órájában újat mondani, de szerintem fogok. Majd külön megállnék, amikor ezekhez a részekhez érek.

Azzal kezdeném, hogy a nemzeti gazdasági és társadalmi tanácsról szóló javaslat a párbeszédet, a stratégiák megvitatását, a konszenzus kialakítását kívánja elősegíteni nemzetgazdasági és társadalmi kérdésekben, figyelemmel az uniós tapasztalatokra, alapelvekre is. A jelenlegi központi egyeztetési fórumok párhuzamosan működnek, egymás feladatait is átfedik, ez eddig senkit nem zavart.

Az OÉT, a GSZT és a GEF összevonását célozza a javaslat, megteremtve a működés törvényi szintű szabályozásának alapjait. A tanács kormányzati ciklusokon átívelő nemzeti stratégiák, a gazdaság és a társadalom fejlődését érintő átfogó ügyek megvitatására, a gazdasági fejlődés, az ahhoz illeszkedő szociális modellek kidolgozásának, megvalósításának elősegítésére jön létre, úgy, hogy közben független a kormánytól és az Országgyűléstől.

Ahogy többek részéről elhangzott, konzultációs, javaslattevő és tanácsadó testület. A tanács feladatainál, az alma-körte problémakörnél álljunk meg egy szóra! A konzultációs javaslattevő és véleményező feladatok egész széles körét tartalmazza a törvényjavaslat. Foglalkoztatáspolitikai kérdések, munkaerő-piaci kérdések, jövedelemelosztási kérdések, kormányzati stratégiai kérdések, a vállalkozásokat, a foglalkoztatást, a társadalom széles körét érintő tervezett kormányzati intézkedések, jogszabályok hatásvizsgálata, hogy csak néhányat említsek.

A tanács tagjai kapcsán egy nagyon érdekes vita alakult ki, és itt szeretnék néhány olyan gondolattal hozzájárulni a vitához, ami nem hangzott el ellenzéki képviselők részéről sem. Messzemenően osztom Aradszki és László képviselőtársaim véleményét. Nem lehet a régi bi- vagy tripartit felosztásban gondolkodni. (Dr. Józsa István: Miért nem?) Ezt az állítást a gazdaság képviselőinek összetételével szeretném aláhúzni, és várom az ellenzéki képviselőtársak reakcióját.

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsból hiányoztak a gazdasági kamarák. Kik ezek a gazdasági kamarák? 1995 és 2000 között, amikor kötelező volt a kamarai tagság, önmagában a munkaadói oldalt - hangsúlyozom, a kötelező tagságnál fogva, önmagában a munkaadói oldalt - legitimálta volna az Országos Érdekegyeztető Tanácson belül. Intézményesen nem vettek részt a kamarák ebben. Ellenzéki képviselőtársaim részéről nem hangzott el egész egyszerűen ennek a hiánya. De ha megnézzük napjainkat, az önkéntes gazdasági kamarák összetételét, fajsúlyát, a gazdasági súlya meghaladja a gazdasági érdekképviseleteknek, a munkaadói gazdasági érdekképviseleteknek külön mért gazdasági súlyát, mégsincs benne az Országos Érdekegyeztető Tanácsban.

(20.20)

Kedves Ellenzéki Képviselőtársaim! Önök közül három óra alatt senki, egyetlenegyszer erre nem hivatkozott, sem a kötelező tagságú, sem az önkéntes tagságú modellre.

Tehát úgy gondolom, hogy a tanács tagjainak kibővítése a gazdaság képviselői vonatkozásában igenis, rendkívül fontos.

A tudomány képviselői. Szerintem kicsi ez a Magyarország, úgy nagyjából az elmúlt tíz évben mi azonos helyekre jártunk vállalkozói fórumokra. Szintén várom az ellenzéki képviselőtársaim cáfolatát, hogy ha rosszul mondom. Hallottak-e olyat, hogy a tudomány és a gazdaság kapcsolatát erősíteni kell? Hallottak-e olyat, hogy a tudomány és a vállalkozások kapcsolatát erősíteni kell? Hallottak-e olyat, hogy a magyar gazdaságban és a magyar vállalkozások fejlesztésében alig kapnak szerepet a tudomány különböző vívmányai, előrelépései, elemzései? Hallottak-e arról, hogy az egyetemeknek, a tudományos élet képviselőinek nincs semmi intézményes kapcsolata a magyar gazdasággal? Hallottak ilyet?

A javaslat ugyanakkor biztosítja a folytonosságot, amikor rögzíti, hogy a tanács tagjának kell tekinteni a gazdaság képviselői és a munkavállalói érdekképviseletek között azokat, amelyek a törvény hatálybalépésekor az OÉT tagjai voltak.

A tanács működéséből kiemelem, hogy a napirendjére kerülő ügyekben konzultációt folytat, véleményt nyilvánít, állást foglal, javaslatot tesz, ajánlásokat fogad el, és saját működéséről határozatokat hoz. És van egy nagyon fontos eszköze, és önök ezt nem mondták: a nyilvánosság. Miért kerülik el a nyilvánosság fogalmát, illetve a jelentőségét? Az oldalak megfogalmazhatják a saját álláspontjaikat, kifejthetik a véleményüket. Ennek a nyilvánosság eszközeivel érvényt, erkölcsi súlyt, gazdasági súlyt, ha úgy tetszik, politikai súlyt tudnak szerezni. Miért nem említették a nyilvánosság szerepét?

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu