DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen lehetne hosszasan beszélni arról, hogy az elmúlt 20 vagy éppen elmúlt 21 év kormányainak gazdaságpolitikája mit tett hozzá az ország fejlődéséhez - sokkal inkább, hogy mit vett el az ország fejlődéséből. Lehetne hosszasan arról beszélni, hogy egyébként az Országos Érdekegyeztető Tanács az elmúlt 22-23 évben mennyire működött hatékonyan. Lehetne hosszan beszélni arról, hogy a különböző szakszervezeti szövetségek - különös tekintettel azokra, amelyek már régebben, a rendszerváltás előtt is múlttal rendelkeztek - mennyire képviselték hatékonyan, főként a rendszerváltást követő években az egyes munkavállalói csoportok érdekeit. És nyilván lehetne hosszasan arról is beszélni - hogy reagáljak először, de egyáltalán nem utoljára László Tamás képviselőtársam hozzászólására -, hogy valójában ez a kormány mire kapott felhatalmazást. Lehetne hosszasan arról beszélni, hogy mint annyi sok minden az önök választási programjában, az önök kormányprogramjából az Országos Érdekegyeztető Tanács felszámolása is hiányzott.

Elnézést, de ez kicsit független kérdés attól, hogy egyébként a helyzetelemzésben egyetértünk-e, vagy sem. Egyáltalán nem először és vélhetően nem utoljára önök úgy hivatkoznak a tavaly áprilisi felhatalmazására, hogy a konkrét kérdéseknél önök nem mondtak semmit az embereknek. Erről nem volt szó, erről sem volt szó tavaly tavasszal. Önök az érdekegyeztetés tekintetében sem vallottak színt, hazudtak a saját választóiknak, nem mondták meg tavaly tavasszal, hogy mi a szándékuk az érdekegyeztetéssel. Amit itt László képviselő úr vagy mások elmondtak, nem értek vele egyet, de önmagában véve nyilván koherens álláspont. Miért nem lehetett tavaly a választási kampányban előjönni a farbával, vagy éppen legkésőbb a kormányprogram előterjesztésénél? Természetesen a kormányprogram vitájában már voltak baljós jelek, hiszen Magyarországon először - legalábbis a rendszerváltás óta először - egy kormány nem tett mást, mint kormányprogramba foglalta az egyik tőkés érdekképviselet statútumát. Ezt tették önök.

De mondom, nem kellene ezeken hosszasan időzni, éppúgy, mint azon sem, hogy az OÉT mennyire működött hatékonyan vagy éppen hatékonytalanul, akár a megelőző 8 évben, akár a megelőző 20 évben. A probléma ugyanis ennél sokkal alapvetőbb. Tudniillik hogyha arról van szó, hogy egyébként az OÉT hatékonyságáról kinek mi a véleménye, akkor nem a rendszert kéne fenekestül fölforgatni.

Kicsit messziről indítanék. Amióta a világon egyáltalán kapitalizmus, kapitalista rendszer van, a rendszernek, illetve a társadalomnak legfőbb és legalapvetőbb érdekellentéte az a munka-tőke érdekellentét. Nincs ez másként a globális kapitalizmusban, nincs ez másként a kelet-európai posztszocialista országok újkapitalizmusában sem. Tetszik, nem tetszik, a '90 utáni vagy '89 utáni Magyarországon is az alapvető érdekellentét a munka-tőke között áll fenn. Akkor, amikor a különböző érdekegyeztető mechanizmusok a kapitalista rendszerekben a XX. században létrejöttek, az a megfontolás vezette - igen, nem tévedés - a kormányokat elsősorban, amikor intézményesítették ezeket az érdekegyeztető folyamatokat, hogy akkor lehet egyensúlyt találni a kapitalista társadalmakban, hogyha van valami kormányzati koordinációval ellátott érdekegyeztetési mechanizmus a legalapvetőbb érdekellentét, a munka-tőke érdekellentét között. Azokban az országokban, ahol kimunkáltan létrehozták ezt a tripartit rendszert, tehát ezt az intézményesített érdekegyeztető mechanizmust a munkavállalói és a munkaadói oldal között, azokban az országokban lehetett létrehozni a jóléti társadalmat. Azokban az országokban, a XX. században, ahol mereven tagadták a munka-tőke közötti alapvető érdekellentétet, és egyáltalán tagadták azt, hogy a kapitalista társadalmakban az alapvető feszültség a munka és a tőke között jelentkezik, ott lázadások törtek ki, ott forradalmak törtek ki, ott a demokratikus vagy éppen féldemokratikus rendszerek instabillá, bármikor felszámolhatóvá váltak.

Miért állítom azt - és nem szeretnék persze hosszas fejtegetésbe bocsátkozni ennek kapcsán -, hogy az alapvető ellentét ma is, a XXI. században is, Kelet-Európában is a munka és a tőke között húzódik? Azért, mert a legalapvetőbb és minden embernek, minden dolgozó, bérből, fizetésből élő embernek az egzisztenciáját alapvetően érintő ellentét ott húzódik, ahol a tőke, a mindenkori munkaadó képes egzisztenciális függésben tartani, képes kiszolgáltatott helyzetben tartani, képes kizsákmányolni a dolgozót, a munkást, a munkavállalót.

Ezzel a helyzettel lehet nem szembenézni. Lehet eltakarni más, egyébként létező társadalmi ellentétekkel, de ennek az árát meg kell fizetni. Ezt az árat viszont nem a kormány fizeti meg, nem különböző pártok fizetik meg, akik majd éppen egy ilyen törvényjavaslatra megnyomják az igen gombot; ezt az árat az egész ország, az egész társadalom fogja megfizetni. Amit itt önök ugyanis tesznek ezzel a törvényjavaslattal, az nem más, mint az eltagadása, az elhazudása annak, hogy ma az alapvető ellentét a munka és a tőke között húzódik; nem pusztán Magyarországon, hanem gyakorlatilag bármely államban, bármely társadalomban szerte a bolygón.

Azért állítom ezt, mert ahogyan ezt az új struktúrát önök életre hívják ebben a törvényjavaslatban, nem tesznek mást, mint összemosnak össze nem mosható törésvonalakat. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy amikor itt nagyon zengzetesen hivatkozik László képviselő úr arra, hogy önök itt határon túli magyar szervezeteket is meghívnak ebbe az egyeztetésbe például, hogy nemzetpolitikai keretbe helyezik az érdekegyeztetést, végiggondolták-e azt, hogy az az alapvető érdekellentét, aminek az egyeztetését kellene szolgálnia egy ilyen mechanizmusnak, ez fennállt 1920 előtt is. Amikor ebben a formában - legalábbis ebben a formában - nemzetpolitikai kérdés nem létezett, mert nem voltak határon túli magyarok, ellenben voltak határokon belül lévő kisebbségek.

Akkor, amikor álszent, demagóg módon ebbe az egyeztetésbe bevonják a tudományos szervezeteket, végiggondolják-e azt, hogy az, ami a tudomány, a tudomány képviselői és az ezen a körön kívül álló polgárok, magyar emberek között van, az össze nem mérhető különbség azzal az ellentéttel, ami alapvetően egy munkavállaló és bármilyen rendű-rangú - utalok Bertha Szilvia hozzászólására -, akár egyházi vagy nonprofit munkaadó között létezik?

(19.30)

És ami egészen hajmeresztő, az - és elnézést kell kérjek önöktől, de tényleg nem tudok más hasonlattal élni -: a nyolcvanas évek posztkommunista szövegeit idézi, ahogy önök itt a civil világról beszélnek. Kiről beszélnek ilyenkor? Én azt gondolom, hogy ha egy szabad országban élünk, akkor a civil világnak mindannyian tagjai vagyunk. Azok is, akik itt ülünk az Országgyűlésben, azok is, akik szakszervezetek aktivistái, azok is, akik egyházi szervezetek aktivistái. Nincs elkülönült civil világ. A civil világ mi vagyunk, mindannyian. A civil világot alapvetően ez a 386 ember képviseli.

Az érdekegyeztető mechanizmus nem keverhető össze a törvényhozással, nem keverhető össze egy kormányzati tanácsadó szervvel. Akkor, amikor önök számon kérik azt, hogy az OÉT harangozott-e akkor, amikor az államadósság megnövekedett az elmúlt 9 évben, vagy 2004-2006 között, alapvető félreértésben vannak. Alapvető félreértésben vannak! Az Érdekegyeztető Tanácsot vagy a működését az elmúlt 20-22 évben sok minden miatt lehet kárhoztatni, de speciel az érdekegyeztető mechanizmusnak soha, sehol a világban nem volt dolga az, hogy a bármikori, bármilyen színű kormányzat tanácsadójává szegődjön.

El lehet számoltatni a szocialistákat, számon lehet kérni a korábbi kormányokat, akár az első Orbán-kormányt is, hogyha elengedte az államháztartást, elengedte az államadósságot - az érdekegyeztetés másról szól, ezt keverik önök össze. Én azt gondolom, nem értik a dolog lényegét. Az önök miniszterelnöke pontosan érti egyébként az egész lényegét, azért van itt ez a törvényjavaslat.

Arról van szó, azáltal, hogy önök az almát a körtével próbálják házasítani, el akarják takarni az alapvető érdekellentétet, ami a munka és a tőke között van. Ezt az érdekegyeztetési mechanizmust leöntik sokféle, más színű mázzal, behozzák az egyházakat, behoznak úgymond civil szervezeteket, behoznak ilyen-olyan egyéb képviselőket. Egy a lényeg: senki ne a rendszer alapvető érdekellentétéről beszéljen. Összekevernek teljesen más, oda nem illő konfliktusokat.

Azt értsék meg, hogy minden egyéb más érdekkonfliktus becsatornázásának helyszíne alapvetően a Magyar Országgyűlés. Önök, azt gondolom, hogy helyesen, az alkotmányozás során úgy döntöttek, hogy nincs szükség kétkamarás parlamentre. Innentől kezdve a helyzet úgy áll, hogy ebben az egy kamarában kell alapvetően a mindenféle egyéb társadalmi érdekellentéteket lejátszani. Ha demokratikus pártok ülnek itt, ebben a parlamentben, akkor adott esetben a különböző frakciókon belül kell lejátszani azt, hogy ha különböző, más érdekképviseletek, érdekviszonyok között konfliktusok vannak, akkor ezeknek mi az eredője.

Tisztelt Országgyűlés! Akkor, amikor itt önök civilekre hivatkoznak, ráadásul elkövetik azt a hibát, hogy az úgynevezett civilek képviseletére - túl azon, hogy természetesen önök fenntartják maguknak a jogot, hogy kijelöljék azt, hogy ki a civilek képviselője -, nem tesznek mást, mint az NCA-t nevezik ki úgymond a civil érdekek képviselőjének. Az NCA-t az előző kormány egy technikai forráselosztó szervezetként hozta létre. Hogy lehet egy forráselosztó szervezetet képviseleti jogokkal felruházni?

És nagyon érdekes az, hogy önök azt mondják, hogy ez az érdekegyeztetés majd kisimítja a különböző társadalmi ellentéteket. Nem fogja ezt tenni! Nem fogja ezt tenni, merthogy az alapvető érdekellentétet, ami leginkább a nagytőke és a munkavállalók, az alávetettek között húzódik, ezt az alapvető érdekkonfliktust ez a mechanizmus, amit önök itt, ebben a törvényjavaslatban elénk tálaltak, el fogja hazudni.

És ezzel önök saját maguknak is vermet ásnak, nem pusztán csak az országnak, hiszen egész egyszerűen az lesz, hogy nagyon rövid időn belül kezelhetetlenné fognak válni a munkavállalói tiltakozások. Első lépésben a saját kormányuk, saját maguk munkáját nehezítik meg azzal, hogy ezt az érdekegyeztető mechanizmust felszámolják. A következő lépésben pedig az országon belüli konfliktusokat fogják kezelhetetlenné tenni, azért, mert nem veszik vagy nem hajlandók azt tekintetbe venni, hogy van egy alapvető érdekellentét egy kapitalista társadalomban és ahhoz képest természetesen vannak más, kezelni érdemes érdekkonfliktusok.

Az, amit önök itt létrehívnak nemzeti gazdasági és társadalmi tanács néven, az az érdekegyeztetés helyettesítése a bohóckodással. Nem gondolom, hogy véletlen elszólás volt a bohócügyi államtitkár. Ez pontosan az önök véleménye egyébként a munkavállalói érdekegyeztetésről és egyáltalán a munkavállalói szervezetekről. Ha van bohócügyi államtitkár, akkor tulajdonképpen érdekegyeztetésre sincs szükség, ezt nyugodtan lehet pótolni bohóckodással.

A másik alapvető felfogásbeli különbség közöttünk, hogy önök összekeverik a részvételt a konzultációval. A részvétel arról szól, hogy az érintettek kemény, komoly jogosítványokkal rendelkeznek. A konzultáció senkit semmire nem kötelez.

Tisztelt Országgyűlés! Önök a volt Gazdasági és Szociális Tanácsot összekeverik az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal, és én alapvetően azt látom, hogy egy olyan legyengített, a szimbolikus reprezentációnak tökéletesen megfelelő intézményt hoznak létre, ami bármikor felhívható. Önök előterjesztenek majd egy nyugdíjtörvényt, és erre a semmire nem jogosult, senkit nem képviselő, semmilyen eredmény életre hívására nem hivatott szervezettel lehet majd igazolni azt, hogy a fülkeforradalom újra milyen nagyszerű tettet hajtott végre.

Ez az önök célja: egyik oldalon láthatatlanná tenni az alapvető feszültséget a munkaadók és a munkavállalók között, hiszen ezt a kizsákmányoló, igazságtalan gazdaságpolitikát úgy gondolják, hogy így lehet majd sikerre vinni, hogy befogják mindenkinek a száját, felszámolnak mindenféle ellensúlyt, letörik a munkavállalói jogokat; a másik oldalon pedig a Kádár-rendszerből ismert technikával élnek, létrehozzák a szimbolikus reprezentáció intézményeit, létrehozzák azokat a fórumokat, amikre majd mindig lehet hivatkozási alapként mutogatni. Nagyon átlátszó az, amit önök itt megkísérelnek megoldani, nagyon kilóg a lóláb.

Az a helyzet, hogy ennek az árát mindannyian kőkeményen meg fogjuk fizetni. Az a helyzet, hogy ha ez így megy tovább, azok a konfliktusok és feszültségek, amik láthatók már az utcákon, egész egyszerűen kezelhetetlenek lesznek. Mondom még egyszer: ennek az árát először önök fogják megfizetni, a politikai árát is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), egyébként pedig az egész ország fogja meginni a levét annak, hogy az érdekegyeztetést bohóckodással kívánják felcserélni.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP, a Jobbik és az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu