GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tényleg a vita végén. A családbarát Fidesz- és kereszténydemokrata kormány 2008 után sem tett mást, mint amit most: akkor is a gazdagokat támogatta, a tehetőseket a lakásépítésben a 15 millió forint fölötti összegekkel. A szocpolt a gyermeket nevelő családokat támogató MSZP emelte meg 2002 után.

A felelősségünkről sokat beszélt Rogán Antal, pedig tudom, hogy itt volt, amikor ebben a Házban Csabai Lászlóné napirend előtt és interpellációban beszélt arról, hogy nagy veszély van azokra az emberekre, akik devizaalapú hitelt vesznek föl. És Rogán képviselő úr is félig tett ilyen mondatot, amit Róna Péter is mondott, hogy igen, ez egy banki termék, és ezért banki felelősség van, és ne hagyjuk ki a politikusi felelősséget, amely felelőtlen nyilatkozatokkal kihat az árfolyamra vagy a tévelygő gazdaságpolitikát.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu