GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Értem az Ékes József képviselőtársam által elmondottakat, sőt nemcsak hogy értem, meg is értem. Egyszerűen azért, mert hasonló helyzettel néztünk szembe mi is a Bódva völgyében, amikor nem a vörösiszap, hanem a víz jött, de sajnos az is elég nagy károkat okozott.
Éppen ezért teljesen logikusnak tartom azt a kezdeményezést, amit képviselőtársam a Parlament falai közé benyújtott, és amit a kormány támogat.
(22.00)
Azt gondolom, hogy fontos, de arra is érdemes figyelni, hogy úgy történjen meg mindez, hogy valójában a felzárkózás lehetőségét, a megújulás lehetőségét biztosítsuk, azokat nem háttérbe szorítva, akik egyébként alaphelyzetből is, mondjuk, a leghátrányosabb helyzetű térségben élve az életüket ilyen civilizációs katasztrófákat szenvedtek el. Ezt a mondatot azért mondtam, mert ma is vannak még olyan helyzetek, államtitkár úr, beszéltünk személyesen is róla egyszer, hogy még az árvíz okozta károkból fakadó helyreállítási költségek finanszírozása a kormány részéről nem történt meg. Ezzel tehát azt akarom mondani, hogy igen, nagyon fontosnak tartom, támogatom a magam részéről a történetet, de érdemes lenne odafigyelni azon leghátrányosabb helyzetű térségekre - Devecseren kívül is -, amelyek elszenvedték ezeket a fajta vagy hasonló típusú katasztrófákat, és egy év kevés volt ahhoz, hogy a helyreállítás költségeit a kormány finanszírozza.
Köszönöm szépen még egyszer megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés