GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nem lesz két perc se, csak egy mondatot szeretnék még a kormány figyelmébe ajánlani. Az pedig az, hogy a természeti és civilizációs katasztrófahelyzethez kapcsolódó kistérségi vagy települési szint megállapítása, ha jól emlékszem, a kormányrendelet 4. mellékletében két vetületet hordoz magában: az egyik a katasztrófával sújtott, a másik pedig a veszélyeztetett helyzetnek a fogalmát. A kettő nem ugyanaz, mert az egyik arról szól, hogy bekövetkezett, a másik pedig arról szól, hogy veszélyeztetett különféle parametrizálás alapján. Jó lenne, ha ez kellően egzakt lenne, mert nyilván a veszélyhelyzet, akkor nagyon sok olyan kiterjesztő lehetőséget nyújt, ami gyakorlatilag mások elszenvedett kárainak a helyreállítási költségeit, az intenzifikálás lehetőségét szűkíti vagy szorítja sarokba.

Úgyhogy még egyszer: abszolút módon támogatóan, de itt a 4. melléklet tekintetében szeretném a kormány figyelmét ennél a parametrizálásnál felhívni. Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu