GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nem reagálok, véleményt mondok. Szóval, ez a Ház az elmúlt egy esztendőben oly sok badarságot hallott ezen kérdéskör kapcsán is és egyéb kérdéskörök kapcsán is, ami szinte már elviselhetetlen. (Kucsák László: Ne szaporítsd!) De az még elviselhetetlenebb, amit el kell szenvedniük azoknak a devizahiteleseknek, amivel szembe kell nézni akkor is, hogyha azt a fajta támogatást, amiről önök beszélnek, igénybe kívánják venni. (Révész Máriusz: Ti csináltátok!)
A másik része a történetnek az, hogy öt évre előremenve bebélyegezni azt, hogy mi fog történni, szerintem senki nem tudja megmondani e Ház falai között, Rogán Antal képviselőtársam sem. Még azt sem, hogy esetleg az ő képviselőtársai között lesznek olyanok, akik államcsődöt fognak vizionálni, és ennek a vizionálása a devizahitelesekre milyenfajta kártékony tevékenységet fog hozni.
Azt is hozzáteszem egy mondatban, hogy önök nemzeti együttműködésről beszélnek folyamatosan, és mindig csak azokat kerülik ki, akikről az érintett dolgok szólnak, csak azokkal nem egyeztetnek. Ez a szociális konzultáció is erről szól: megkérdezik, de nem érdekli önöket az, hogy mi ezekre a válasz, cselekednek egyébként úgy, hogy közben nem mentőövet, hanem hurkot raknak az emberekre.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés