KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A felvezetés ellenére remélem, hozzá tudok szólni érdemben a kérdéshez.
Önök gyakran mondják azt, mind a Fidesz, mind a KDNP képviselői, hogy a munka világának vannak morális kérdései, amiket mindenképpen meg kell vitatni. Én úgy látom, hogy ha az egyházak és a civil szervezetek belépnek egy ilyen egyeztetésbe, akkor vagy munkaadóként, vagy munkavállalóként tudnak felszólalni, és ebben az esetben pedig vagy a munkaadói, vagy a munkavállalói oldalon ki tudják fejezni az elképzeléseiket arra vonatkozólag, hogy a munka világát hogyan lehetne megújítani.
Aradszki képviselőtársamnak reagálnék röviden arra vonatkozólag, hogy mi is a probléma, az, hogy hárman, vagy az, hogy háromnál többen vitatkozhatnak, konzultálhatnak majd ezen a testületen belül. Nem ez a probléma. A probléma az, amit Józsa képviselőtársam is említett, hogy a kormány egy mozdulattal kibővíti a tanács szereplőinek körét, majd a kisajtón hátul távozik, és ő maga pedig nem tagja ennek a tanácsnak, ahogy az előterjesztésben ez olvasható is. A kormány nem kíván tagja lenni annak a tanácsnak, amelyben nemcsak a munka világáról, hanem a társadalom nagy kérdései előmozdításainak megoldásairól vitatkoznak a társadalom szereplői. Ez szerintem egy óriási nagy különbség. Ez igazából az a probléma, amiről mi itt beszélünk, hogy a kormány kivonul ebből az egyeztető fórumból, és ez az, amit egyébként tripartit rendszernek hív az ENSZ munkaügyi szervezete is, és ez az, amit önök most fel készülnek számolni.
Ugyanazzal a mozdulattal megteszik azt is az előterjesztés 12. §-ában, hogy a kormányt felhatalmazzák a munka törvénykönyve 16. §-ával - a kormányt tulajdonképpen felhatalmazzák -, hogy önhatalmúlag döntsön például a minimálbér kérdésében. Azt gondolom, hogy ez egyértelműen igazolja azt, amit Schiffer és Scheiring képviselőtársam az előbbiekben elmondott.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés