OBRECZÁN FERENC, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága 2011. június 8-ai ülésén megvitatta az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló T/3414. számú törvényjavaslatot, és a Házszabály 95. § (2) bekezdésében foglaltak alapján általános vitára alkalmasnak találta.
A T/3414. számú törvényjavaslat a gazdasági tárgyú témakörben tesz javaslatot hét törvény módosítására. Ezek a következők: a regisztrációs adó, a jövedéki adó, az illetékről szóló, a számvitelről szóló törvény, a könyvvizsgálói törvény, a hitelintézeti törvény, a befektetési vállalkozásokról szóló törvény.
Ezekből néhányat szeretnék kiemelni, ez például a regisztrációs adó. A regisztrációs adó módosításának célja a piaci folyamatok követése. A regisztrációs adó kiszámításához szükséges avultsági tábla megállapításának az a lényege, hogy az avultatási táblán a jelenlegihez képest 20 éves idő 15 évre rövidül, illetve az avultatási értékvesztési százalékok emelkednek. Ennek eredményeképpen az avultatás a negyedik év végére eléri a jármű értékének az 50 százalékát, ez pedig a 15. év végére a 90 százalékot éri el. Ez csökkenti a használt autók regisztrációs összegét, ami némi forgalombővüléssel jár.
A jövedéki adó módosítása egyrészt az üzemanyagok jövedéki adóztatására, másrészt a dohánytermékek jövedéki adójának fokozatos, lépcsőzetes emelésére vonatkozik. A törvényjavaslat az E85-ös üzemanyag indokolatlan árelőnyét kívánja megszüntetni, ugyanis a rosszabb hatásfok ellenére árelőnyt élvez a benzinnel szemben. Ezért a javaslat szerint csökken az E85-ösre nyújtott jövedékiadó-kedvezmény, melynek mértéke körülbelül 12 forint.
Itt meg kell jegyeznünk, hogy azért a földünk, a termőföld nagysága korlátozott, a népességnövekedés komoly gondot jelent a jövőben az élelmiszerrel való ellátás terén. Téves az az irány, hogy az élelmiszer-termeléstől a bioetanol előállítására termőföldet veszünk el, és ott ipari mértékben állítunk elő benzinpótló terméket. Az E85-ös üzemanyag alapanyaga a kukorica, amely a génmódosított alapanyag-termesztés veszélyét is hordozhatja. Ugyanakkor a bioetanolnak olyan egyértelmű környezetvédelmi hatása nem mutatható ki.
Az Unió a cigaretta esetében 2018-ra meghatározott egy minimális adótartalmat, ezért mennyiségi minimumadó emelése vált szükségessé.
Az illetékről szóló törvény: egyes illetékmentes ügyekben megszűnik az adóhivatal határozathozatali kötelezettsége, amelynek eredményeképpen csökken az adóhatóság adminisztrációs költsége. 2010 nyarán az I. akcióprogram keretében elfogadott szabályozás értelmében az egyenes ági rokonok közötti ajándékozási vagy öröklési illetékügyekben megszerzett vagyontárgyak - jellegétől, értékétől függetlenül - mentesek az illetékfizetési kötelezettség alól. Természetesen nem szűnik meg a bejelentési kötelezettség az egyenes ági rokonok közötti ajándékozási vagy öröklési illetékügyekben. Az adóhatóság minden esetében megvizsgálja, hogy valóban fennáll-e a mentesség alkalmazásának lehetősége, majd az ügyiratot az általános szabályok szerint irattározza. Az ügyfelek kérhetik annak igazolását, hogy szerzésük illetékmentes volt. Az adóhatóság az ügyfél kérelmére külön illeték- vagy díjszámítás nélkül a döntésről másolatot ad.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel kérem, hogy a T/3414. számú törvényjavaslatot elfogadni és támogatni szíveskedjenek.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés