DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A szabálysértési törvénynek a kormány, a belügyminiszter előterjesztése alapján elfogadott 2010. évi LXXXVI. törvénnyel történt módosítása értelmében a tulajdon elleni szabálysértések értékhatártól függetlenül elzárással is sújthatók, így valamennyi tulajdon elleni szabálysértés esetén a tettenéréskor az elkövető őrizetbe vehető gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából. A módosítás tehát lehetőséget teremt arra, hogy akár kirívóan alacsony elkövetési érték esetén is, akár fiatalkorúval szemben is sor kerüljön az eljárás, illetve az őrizet alkalmazására, a személyi szabadság korlátozására, ez pedig aránytalanul súlyos jogkorlátozást jelent.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Sajnos, a módosítással kapcsolatban jelzett aggályainkat a gyakorlat visszaigazolta.

Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága ellenőrző albizottságának elnökeként a hasonló ügyekkel leginkább érintett Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökéhez intézett megkeresésemre a következő tájékoztatást kaptam: a gyakorlatban csak - hangsúlyozom: csak - őrizetben lévő személyt állítanak elő gyorsított eljárásra, s a módosítás 2010. augusztus 19-ei hatálybalépésétől 2011. március 30-áig a gyorsított eljárás keretében elbírált lopások esetén a 308 ügyből 174 esetében, tehát az ügyek 54 százalékában nem haladta meg a 3000 forintot az elkövetési érték, ebből 24 esetben nem érte el a 300 forintot sem.

Példaként álljon itt néhány, az elkövető őrizete mellett elbírált ügy történeti tényállásának az összegzésére. Az elkövető a Tesco áruházban 52 forint értékben egy horgászhorgot tett a zsebébe, a kárt megtérítette. Az OBI áruházban az elkövető egy 70 centiméter hosszúságú, 69 forint értékű rézkábelt rejtett a zsebébe, a kár szintén megtérült. A 19 éves szakközépiskolai tanuló az Árkád üzletházban egy 1890 forint értékű női sálat rejtett a táskájába, szintén megtérült a kár.

Tisztelt Államtitkár Úr! A törvénymódosítás célja csakugyan az volt, hogy akár egy 52 forint értékű dolgot eltulajdonító és az okozott kárt megtérítő elkövetőt 72 órán át őrizetben tartsanak? Arányosnak tartja-e ezen elkövetők szabadságának, emberi méltósághoz való jogának ilyen mértékű korlátozását, az elérni kívánt bűnüldözési, bűnmegelőzési céllal? Valóban a tulajdon elleni szabálysértések elleni hatékonyabb fellépés arányos és alkalmas eszközének tartja az ilyen szabálysértések elkövetőinek őrizetbe vételét és eljárással fenyegetését? Komolyan gondolja, államtitkár úr, hogy ezzel a megoldással a visszatartó erő fokozódik, és a gyorsított eljárás lehetősége okán a felderítési eredményesség is számottevően növekedhet?

És végül talán a legfontosabb: indokoltnak tartja-e, hogy a rendőrség automatikusan minden esetben a szabálysértési őrizetet elrendeli, s ha nem tartja szükségesnek, akkor szükségesnek tartja-e ennek a gyakorlatnak a felülvizsgálatát?

Várom az államtitkár úr válaszát. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu