DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dologra reagálva: Bertha Szilvia javaslata, hogy a tanácson belül egy albizottság jöjjön létre, aki a munka világával foglalkozik; egy ilyen és ehhez hasonló jellegű javaslat érkezett a munkaadói és aztán később a munkavállalói oldal részéről is. Önmagában azt tudjuk mondani, hogy ez egy nem elvetendő ötlet, de nem szeretnénk a tanács munkáját azzal befolyásolni, a még meg sem alakult tanács munkáját azzal befolyásolni, hogy mi megmondjuk neki azt, hogy milyen bizottságokat hozhat létre és milyet nem. Tehát amennyiben a tanács úgy dönt, hogy ő szeretne ilyen, a munka világával foglalkozó, szűkebb körű bizottságot, albizottságot létrehozni, és szeretné, ha a kormány ennek a munkájában részt venne, természetesen úgy gondolom, hogy ennek semmi akadálya nem lesz.
Nemény András képviselő úr mondja, hogy alkalmatlan lesz ez az új szervezet a munka világával kapcsolatos problémákat kezelni, hiszen csak véleményez, és nincs döntési jogköre. Kedves Képviselő Úr! Szeretném a figyelmét fölhívni, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak, hiába törvény szól róla, ugyan csak 2009-től szól törvény, nincs semmiféle döntési kompetenciája. Erre szeretném mindannyiunk figyelmét fölhívni. Semmiben nem dönthetett, alkotmánybírósági határozat szólt arról, hogy nem dönthet gyakorlatilag érdemben semmiről; véleményezett, ugyanazokat a jogköröket gyakorolta, mint amit egyébként most az új tanács megtehet majd.
Schiffer András képviselő úr jelezte, hogy a munkáltatói érdekképviseletek; hogy a Fidesz; kibújt a szög a zsákból. Kedves Képviselő Úr! Szeretném fölhívni a figyelmét: 15 tagból áll az Országos Érdekegyeztető Tanács, 9-en ülnek az egyik oldalon, 6-an a másikon; 9 a munkaadói oldal, 6 a munkavállalói. A munkavállalói oldal döntő többsége a közszférát képviseli, míg a munkaadói oldal döntő többsége a versenyszférát. Tudja, mi volt a helyzet? Hogy számos esetben elbeszéltek egymás mellett, mert nem ugyanarról a problémáról beszéltek természetes módon, hiszen teljesen más az egyik oldalnak meg a másik oldalnak az erről szóló álláspontja, véleménye.
Tehát ha azt szeretnénk, hogy a tripartit rendszer vagy a társadalmi párbeszéd jól működjön, ahhoz olyanoknak kell egy asztal körül ülni, akik egyébként a legtöbb információval szolgálnak. Miért baj az - szeretném kérdezni képviselőtársaim -, ha az eddigi 9 usque 6 résztvevő helyett gyakorlatilag részt vehetnek a Magyar Tudományos Akadémia illetékesei, a tudományos élet képviselői, az egyházak, a civil szervezetek?
Képviselő úr, vitatkozhatunk azon, hogy vajon a magyar kormány vagy mi, egyébként a politikusok vagy akik a foglalkoztatásért felelősek, azok vajon megtalálnak-e minden réteget, aki egyébként a foglalkoztatási ügyben tud segíteni. Véleményem szerint nem. Számos olyan területe van az életnek, ahol a civil társadalom és az egyházak olyan rétegeket tudnak elérni foglalkoztatási szempontból, mint amit egyébként mi képtelenek lennénk. (Dr. Schiffer András közbeszólására:) Természetesen. De ettől függetlenül, nem, képviselő úr, én és mi azt mondjuk, hogy azok, akik a munka világában és egyébként a társadalmi párbeszéd világában tudnak hozzátenni, és tudnak értéket teremteni, azt Isten hozta. Úgy gondoljuk, hogy ezek a szervezetek, amelyek most az új tanácsban részt fognak majd venni, meggyőződésünk szerint sokkal szélesebb palettán fogják tudni azokat a társadalmi problémákat, feszültségeket kezelni, illetve javaslatokat, véleményeket megfogalmazni, amelyek mindenképpen hasznosak lehetnek, akár a munka világát, akár a társadalom más részét tekintjük.
Itt Nemény András képviselő úr jelezte az ILO ajánlásait. Szeretném fölhívni a figyelmet, éppen most voltunk, a 100. évfordulója volt az ILO-nak, és volt szerencsém ott néhány illetékessel beszélni. Az ILO-nak ajánlásai vannak. Az ajánlásokat tekintve a tagállamok, ki-ki a megfelelő módon ezeket az ajánlásokat beépíti a saját szervezetébe, és gyakorlatilag arról van szó, hogy mi az új tanács létrehozásával maximálisan tudjuk teljesíteni azokat az ajánlási pontokat, amelyeket egyébként az ILO e tekintetben megfogalmaz, és egyébként is úgy gondoljuk, hogy ezeknek a kereteit tagállami szinten kell és szükséges kezelni.
Tehát összességében azt láthatjuk, hogy az az új tanács, amely létrejön, az eddiginél sokkal hatékonyabb, eredményesebb munkát végezhet. Ehhez természetesen azoknak a tagoknak, akik az új tanács berkein belül fognak majd dolgozni, megfelelő módon kell ezt a problémát kezelni, de meggyőződésünk, hogy mind a kamarák, akik eddig kívül maradtak ezen a rendszeren, mind a civil társadalom, mind az egyházi intézmények, szervezetek képesek és tudnak és akarnak ebben az ügyben szorosan együttműködni mindannyiunkkal.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés