DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Kelenföldi pályaudvar és a Déli összekötő vasúti híd közötti vasútvonalszakasz kétségkívül a MÁV egyik legforgalmasabb vonalszakasza.

A vasúttársaság - uniós kötelezettségének eleget téve - 2008-ban elkészítette a közlekedési zajvédelemmel foglalkozó ötéves intézkedési tervét. Az intézkedési terv szerint 2012 első felére elkészülnek a legforgalmasabb közlekedési útvonalak zajtérképei, mintegy ezer kilométer hosszan, és kijelölik a megépítendő zajvédelmi létesítmények helyét. Az ehhez kapcsolódó szakértői munka folyamatban van.

A költségvetési keretek csak korlátozottan teszik lehetővé az uniós támogatás nélkül tervezett beruházások megvalósítását. A zajvédő fal meglévő részei így a helyi önkormányzat forrásaiból épültek meg a Déli összekötő vasúti híd és a Fehérvári út közötti vonalszakaszon, ahogy ön is említette, a MÁV területén.

Az állami költségvetés keretein belül a folytatásra egyelőre nem mutatkozik reális lehetőség. A MÁV készen áll arra, hogy az előbb említett szakértői vélemények megérkezését követően az újabb beruházás önkormányzati finanszírozása esetén a fejlesztéshez szükséges területet és a szakmai támogatást biztosítsa.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu