HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 20-as ajánlási pont, amihez hozzá szeretnék szólni, ez az, ami vegytisztán az Esztergom kérdése. Ez a magyar esetjog, hogy Esztergomban Meggyes Tamással megesett valami, tehát erre szabunk akkor törvényt. Ez egészen új, egyszerűen mondhatjuk, hogy ez hungarikum, ami szerintem egyébként döbbenetes. Ez az, amit semmiképpen nem tudunk támogatni, úgyhogy a javaslatunk szerint azt kezdeményezzük, hogy a törvényjavaslat 23., 24. és 25. §-a egyszerűen eltörlésre kerüljön.
Ezek egyébként azok a pontok, amik gyakorlatilag ugyanazt a forgatókönyvet tükrözik, mint amit a megyei kormányhivatal Esztergom esetében kifogásolt, és több alkalommal törvényességi észrevételt tett. Mi utólag, kvázi visszamenőleg a jelenleg is folyó eljárásokra - tehát Esztergomra is - egy új törvényt szabunk, hogy így gyakorlatilag egy kicsit próbáljuk a saját szennyesünket mosni, vagy nem is tudom, hogyan lehet ezt jól kifejezni. Én ezt nagyon rossz gyakorlatnak, nagyon egészségtelen gyakorlatnak tartom.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés