DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban talán érdemes tisztázni ennek a törvényjavaslatnak a státusát, hiszen nem ez a törvényjavaslat állapítja meg a köztársasági elnök alkotmányos súlyát. Ennek a törvényjavaslatnak semmi köze nincs a fékek és ellensúlyok rendszerének a kialakításához. A fékek és ellensúlyok rendszerét az alaptörvény a maga sajátos módján kialakította, ehhez képest ez a törvényjavaslat az egyébként az alkotmányozó többség által elfogadott alaptörvénynek egy végrehajtó szabálya.

Az LMP álláspontja szerint önmagában helyes az, hogy a köztársasági elnök jogállása nagyjából az elmúlt húsz év keretei között maradt, ugyanakkor - és ezt a javaslatunkat már január-februárban megfogalmaztuk - éppen az elmúlt húsz év tapasztalatai arra intenek bennünket, hogy az egész magyar közjogi rendszerben a mindenkori miniszterelnöki hatalom túlsúlyossá vált. Tehát az elmúlt húsz évben kialakított köztársasági elnöki szerepkör keretei között talán megfontolandó lett volna a köztársasági elnök vészelhárító funkcióit megerősíteni, s talán felvethető lett volna akár a köztársasági elnök közvetlen választása is. Ugyanakkor ezekről a kérdésekről az alaptörvény határozott. Ez a jogszabály az áprilisban kialakított keretek között ad szabályozást a köztársasági elnök javadalmazására és jogállására. Az LMP részéről egyébként ezt a törvényjavaslatot nagy vonalakban támogatni tudjuk.

Amikor a köztársasági elnök jogállásáról beszélünk, akkor egyrészt természetesen vissza kell utalni azokra az alkotmányos keretekre, amit alapvetően a 48/91-es, illetve a 36/92-es alkotmánybírósági határozatok az elmúlt évtizedekben kialakítottak. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek az alkotmánybírósági határozatok mondták ki világosan: a köztársasági elnök egyfajta regulatív, vészelhárító szerepkörrel rendelkezik. Ezt a hatályos alkotmánynak abból a rendelkezéséből vezették le, amelyik úgy szól, hogy a köztársasági elnök őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. 1992-ben azt jegyezte meg az Alkotmánybíróság, hogy valamely jogszerű közjogi cselekvés is kerülhet ellentétbe valamely alkotmányban rögzített demokratikus alapelvvel, tehát az alkotmányos értékrenddel. Ebben az esetben van válságelhárító funkciója a köztársasági elnöknek.

Ugyanezek az alkotmánybírósági határozatok világossá tették, hogy melyek azok a köztársasági elnöki jogkörök, ahol valóban csak kritikus válsághelyzetben van egyfajta döntési jogköre a köztársasági elnöknek. Utalnék itt a kilencvenes évek elejére, amikor a médiaalelnökök kinevezése körül voltak különböző botrányok. Ebben az időszakban születtek meg ezek az alkotmánybírósági határozatok. Másfajta köztársasági elnöki hatáskörök - például az előző kormányzat által kritizált kitüntetési jogkör - gyakorlásában van egy sokkal szélesebb mérlegelési jogköre az államfőnek.

(9.40)

S az alkotmánybírósági döntések és elvi tételek mellett azt gondolom, hogy a jövőre nézve mindenképpen irányadó az az erkölcsi szerepfelfogás, amit az eddigi köztársasági elnökök, egész pontosan Mádl Ferenc és Sólyom László kialakítottak. Hiszen egy olyan szimbolikus funkcióról van szó, ahol nagyon nagy a súlya a jogi keretek mellett annak a személyiségnek, aki megtestesíti a legfőbb közjogi méltóságot. Éppen ezért érdemes a jogalkotónak is, és az utódoknak is figyelni arra a szerepfelfogásra, amit hajlíthatatlanul és nagyon pontosan Mádl és Sólyom elnök urak az elmúlt bő tíz évben kialakítottak.

Maga a jogállási törvény ugyanakkor néhány, azt gondolom, nem túl lényegtelen hibában szenved. Az első, amit szeretnék megjegyezni, az maga a Köztársasági Elnöki Hivatal intézménye, ami sajnálatos módon tavaly augusztusban meglehetősen zilált állapotba került, és akkor még finoman fogalmaztam. Megengedhetetlen az, hogy egy költségvetési szervet - főként egy központi hivatalt - ne egy személy irányítson! Különösen furcsa a felfogás akkor, amikor azt látjuk, hogy a kormányzat közigazgatási filozófiája éppenséggel a centralizációról szól. Ez a jogállási törvény sajnálatos módon törvényesíti azt a jelenleg törvénytelen gyakorlatot, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal élén nincs egy egyszemélyi vezető.

Utalnék arra, hogy az előző köztársasági elnökök hivatali ideje alatt, amikor törvényesen működött a Köztársasági Elnöki Hivatal, a hivatalvezető és a hivatalvezető-helyettes nagyon szépen és gördülékenyen meg tudták osztani azokat a funkciókat, amiket ma meglehetősen kusza módon több hivatalvezető gyakorol.

Nincs ilyen közigazgatási kentaur még egy, amint ma a Magyar Köztársaság elnökének hivatala. Van egy költségvetési szerv, a KEH, és ennek az egy költségvetési szervnek van három vezetője. Sajnálatos módon ez a törvényjavaslat akkor, amikor jogi ügyekért felelős meg gazdasági ügyekért felelős vezetőről beszél, szentesíti ezt a teljesen abszurd gyakorlatot. Azt gondolom, hogy a köztársasági elnök intézményével kapcsolatban még csak nem is a vagyonnyilatkozat-tételi jog, illetve kötelezettség az, ami a leginkább példamutató lehet, hanem az, hogy van egy tiszta, világos, a polgárok számára átlátható hivatali működés, amely kiszolgálja az elnöki funkció gyakorlóját. Jelenleg ez a helyzet nem áll fenn.

A parlamentnek joga és felelőssége, hogy rendet tegyen ebben a helyzetben, és világossá tegye azt, hogy a köztársasági elnök működését szolgáló hivatal egy ugyanolyan, a magyar jogi keretek között működő költségvetési szerv, mint bármely központi állami hivatal, és a működésének ugyanazoknak a törvényi feltételeknek kell megfelelni, mint bármely más állami központi hivatalnak. Úgyhogy éppen ezért a megfelelő módosító javaslatokat a Köztársasági Elnöki Hivatallal kapcsolatban előterjesztettük. Nem látjuk be, hogy miért kell szakítani most már nemcsak ténylegesen, hanem törvényileg is azzal a működési móddal, ami az elmúlt 20 évben kiszolgálta a regnáló köztársasági elnököket. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal élén van egy államtitkári besorolásban álló vezető, a helyettese pedig helyettes államtitkári besorolásban működik.

Az LMP módosító javaslata arra is megteremti a lehetőséget - szemben az eddigi törvényi helyzettel -, hogy ha ezt szükségesnek látja az államfő, a hivatalvezetőt akár több hivatalvezető-helyettes is helyettesítheti, de mindenképpen valamilyen hierarchikus felépítésnek egy központi hivatal esetében léteznie kell. A mostani törvénytelen helyzetet a törvénynek rendeznie kell, meg kell szüntetnie. Szégyen, gyalázat, hogy a köztársaság élén ilyen rendezetlen minőségű és helyzetű elnöki hivatal működik.

Szeretnék röviden szólni arról, hogy az összeférhetetlenség szabályozásánál van egy, legalábbis méltatlan helyzet, mert általában amikor a magyar közjogban az összeférhetetlenséget szabályozza a törvény, akkor teljesen természetes, hogy arról is rendelkezik, hogy ha az összeférhetetlenségi eljárás alatt valaki megszünteti az összeférhetetlenségre okot adó helyzetet, akkor nem mondható ki az összeférhetetlenség, és az eljárást meg kell szüntetni. Célszerű és az intézményhez méltó lenne, hogy ez a köztársasági elnök esetében is visszaköszönjön. Ha a köztársasági elnök az összeférhetetlenségi eljárás alatt az összeférhetetlenséget megszünteti, az összeférhetetlenség kimondását mellőzni kell, és az eljárást meg kell szüntetni.

A vagyonnyilatkozat-tételi eljárással kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy azért fennáll az a veszély - függetlenül attól, hogy most éppen milyen parlamenti többség van -, hogy nagyon könnyen a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás kapcsán az aktuális parlamenti többség foglyává tud válni a köztársasági elnök. Lábjegyzetben megjegyzem: nem véletlenül vetettük fel mi is az alkotmánykoncepciónkban, hogy a jelenlegi köztársasági elnöki súly mellett célszerű lenne megfontolni az államfő közvetlen választását. Az a helyzet, hogy az elmúlt 8 évből vagy az elmúlt 20 évből láttunk arra példát, hogy az aktuális parlamenti többség a számukra ellenszenves köztársasági elnököt megpróbálta különböző módon egzecírozni. A jelenlegi vagyonnyilatkozat-tételi eljárás, amely egy sima bizottsági többséghez köti az eljárás megindítását, utat nyit az előtt, hogy ha adott esetben a kormányzó többség számára nem tetsző módon működik a köztársasági elnök - tudom, hogy ez a következő években a sience fiction kategóriájába tartozik -, akkor egy egyszerű parlamenti többség móresre tudja tanítani az államfőt. Jegyzem meg, hogy ez ugyan a következő években nyilvánvalóan abszurditás ilyet akár csak feltételezni is, a szocialisták viszonyát látva Sólyom köztársasági elnök úrhoz, a felvetés egyáltalán nem abszurd.

Szeretnék továbbá arra is utalni, hogy a vagyonnyilatkozat-tétel elmulasztása kapcsán a szabályozás egy komoly alkotmányjogi justizmordot is előidéz, merthogy azt mondja, hogy a vagyonnyilatkozat-tétel elmulasztása esetén a tisztségét nem gyakorolhatja a köztársasági elnök. Ilyen esetekre általában véve is az a szankció szokott lenni, hogy javadalmazásban nem részesül. Ha nem gyakorolhatja a tisztségét, kérdés, hogy a köztársasági elnöki feladatokat ki látja el, hiszen erre az esetre nézve az Országgyűlés elnöke - aki egyébként az akadályoztatás esetén az államfői jogkörök gyakorlására jogosult - sincs egyértelműen felhatalmazva az államfői jogkör gyakorlására. Ezért tisztelettel javaslom annak megfontolását, hogy a vagyonnyilatkozat-tétel elmulasztása esetén a javadalmazás megvonása, illetve szüneteltetése legyen a megfelelő szankció.

Egy kicsit élesebben szeretnék utalni arra, amit Gyüre képviselőtársam fölvetett az imént a volt köztársasági elnök juttatásaival kapcsolatban. Az, hogy ebben a törvényjavaslatban nem szerepel az a kitétel, ami egyébként LMP-javaslatra került be tavaly nyáron a volt köztársasági elnökök jogállását módosító törvényjavaslatba, hogy tudniillik csak az ötéves ciklus kitöltése esetén illessék meg ezek a meglehetősen nagyvonalú juttatások a volt elnököt, ezt, hogy úgy mondjam, meglehetősen barátságtalan és ízléstelen gesztusnak tartjuk.

Tavaly az alkotmányos többség is azért fogadta el a javaslatunkat, mert így lehet tiszta vizet önteni a pohárba, egyrészt mindenféle méltatlan spekulációknak így lehet elejét venni, másrészt pedig azzal a jogalkotói szándékkal, hogy növeljék a volt elnökök juttatását - meglehetősen, mondom még egyszer, nagyvonalú módon tette meg a parlament, mi is megszavaztuk egyébként ezt a törvényjavaslatot tavaly nyáron -, az áll arányban, hogy ezt a nagyvonalú juttatást csak azok kapják meg, akik kiszolgálták az ötéves ciklust.

Ehhez képest most ebből az új törvényjavaslatból, mindenféle reflexió és magyarázat nélkül ezt a tavaly egyébként általunk is megszavazott, sőt javasolt megszorítást kivette a kormányzat. Ezt enyhén szólva nehezményezzük, és valóban sok meglehetősen méltatlan és talán ízléstelen spekulációra adhat okot, úgyhogy nagy tisztelettel kérném az államtitkár urat, fontolják meg, hogy a hatályos törvénynek megfelelően ezeket az igencsak kibővített juttatásokat a ciklus kitöltéséhez kötik, mondom még egyszer, úgy, ahogyan az egyébként a jelenleg hatályos és tavaly elfogadott szabályozásban is van.

Végezetül még két apróságot szeretnék elmondani. Akkor, amikor a törvényjavaslat rendezi az ellenjegyzésre köteles törvényi körök terjedelmét, egészen pontosan bizonyos elnöki jogköröket mentesít az ellenjegyzés alól, ezekkel többnyire egyetértünk.

(9.50)

Egyetlenegy pontra szeretném csak fölhívni államtitkár úr figyelmét, ez a Gazdasági Versenyhivatallal kapcsolatos elnöki jogkör. Miután a Gazdasági Versenyhivatal, hiába autonóm közigazgatási szerv, mégiscsak a végrehajtó hatalom része, ezzel kapcsolatban vagy a GVH-val kapcsolatos kinevezési jogköröknél van egy politikai felelősség. A GVH-val kapcsolatos jogkörök nem azonos neműek, mint az összes többi, amit itt a törvényjavaslat zárórendelkezései felsorolnak. Éppen ezért én azt gondolom, hogy a GVH esetében célszerű lenne fenntartani az ellenjegyzés intézményét, hiszen a GVH-val kapcsolatos elnöki jogkörök esetén fölmerül politikai felelősség, amit a jelenlegi alkotmányos rendszerben nem célszerű átvállalni, sőt egész egyszerűen egy alkotmányellenes helyzetet teremt, ha a köztársasági elnök átvállal.

Befejezésül annyit szeretnék megemlíteni, hogy a köztársasági elnök lemondásával, illetve lemondásának elfogadásával kapcsolatban vannak jogszabály-szerkesztési problémák a 2. §-ban. Eleve az Országgyűlés elfogadó nyilatkozatáról beszél, holott az Országgyűlés nem ad ki nyilatkozatot, az Országgyűlés határozatot hoz. Ugyanígy némi pontatlanságok vannak a második körös fenntartói nyilatkozattal kapcsolatban. Én arra szeretném kérni államtitkár urat, hogy tekintsék át a 2. § szabályozását, hogy az feleljen meg a parlamentre irányadó alaptörvényi rendelkezéseknek.

Tehát még egyszer összegezve: azzal együtt, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatalra vonatkozó rendelkezéseket, illetve a volt köztársasági elnökök juttatásaira vonatkozó, cikluskitöltéshez ragaszkodó kritérium eltörlését abszurdnak tartjuk, összességében és nagy vonalakban a törvényjavaslat az LMP részéről támogatható.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az LMP és a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu