GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Szeretem, ha lelkes amatőrök szakmai ügyekben megszólalnak, mert akkor legalább lehet róla vitatkozni.

Az elmúlt három évben iszonyatosan rossz időjárási környezetben volt a mezőgazdaság, teljesen mindegy, hogy ki volt kormányon. Egyébként egy éve önök vannak, de ezt csak úgy megjegyzem. Az meg a dolog másik része, hogy nem kellett volna ennyire visszacsökkenteni a támogatásokat. A magyar mezőgazdaságban a jövedelmezőség már húsz éve ennyi, azóta, amióta egy egyébként viszonylag normálisan működő mezőgazdaságot az akkori jobboldali kormányok politikai okok miatt szétvertek. Ez nagyjából így van. Ezen nem kell vitatkozni, mert ezek a tények. A jövedelmi viszonyok nem az elmúlt tíz-tizenöt-húsz évben romlottak el. Az agrárium mindig azért kap európai uniós kiegészítő forrásokat és nemzeti forrásokat is, mert csak alacsony jövedelemszinten tud dolgozni. Ha képviselő úr ezt nem veszi tudomásul, akkor lehet itt mutogatni bárkire meg bármire, de ezt a pozíciót nem kellene tovább rombolni azzal az ostoba döntéssel, ami itt most készül! Ez ugyanis valóban az ágazat végét jeleni. Én konkrét számokat mondtam. Számokkal vitatkozzon, képviselő úr! Ebben egy hang demagógia sem volt. Jöjjön el velem egy olyan céghez, amelynek jobboldali igazgatója van, aztán kérdezze meg tőle! Ne rám hallgasson! Rám nem kell, mert én államtitkár voltam, noha igaz, hogy ezt a szakmát űzöm huszon-egypár, sőt lassan már harminc éve, és a saját bőrömön érzem a döntések 90 százalékát. A sajátjaimat is, meg kell mondjam. Még egyszer: nem az a demagógia, amit én mondtam, hanem az, amit önök itt előadnak adótörvényügyben. Én el nem hiszem, hogy önt megdicsérték azért, mert ilyen marha jó adórendszert csináltak! Ebben teljesen biztos vagyok. Számokkal szívesen hajlandó vagyok vitatkozni, de annak, hogy mit tettünk tönkre és mit nem, ehhez a történethez semmi köze. Egyébként nem tettünk tönkre semmit! Folytatni kellene, amit csináltunk, talán jobb lenne a mezőgazdaságnak.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu