GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt néhány hozzászólásra reagálnék - mert nem akartam rohangálni kétpercesekkel -, hadd mondjak el két olyan gondolatot, ami már nem fért bele a vezérszónoki mondókámba, és ez részben összefügg majd Kovács Péter képviselő úr észrevételével is.
Az egyik ilyen az irreálisan alacsony ár kérdése, és megerősítem azt, amit Varga Mihály államtitkár úr mondott, hogy valójában szerintem az, hogy az időt arra fecséreljük most, hogy azt mondjuk el, hogy mi a pozitív, inkább azt, hogy hol látunk még veszélyt, és mit kellene kijavítani, ilyen a irreálisan alacsony ár kérdésének rendezése. Azt gondolom, hogy nem szerencsés, amikor azt mondja ki a törvény, hogy az adott pályázatra még ajánlatot tevők fedjék fel a saját számítási metódusukat, és ennek alapján bizonyítsák be, hogy az, aki esetleg nyert, irreálisan alacsony árat határozott meg. Azt gondolom, hogy itt vannak belső ellentmondások is a törvényjavaslatban, mert ugyan más helyen azt mondja, hogy ezeket üzleti titoknak nyilváníthatja egy ajánlattevő, de itt viszont egy másik oldalról az ajánlatkérő erre őket kérheti.
A következő, amit csak óvatosan jegyzek meg, az a paragrafus, ahol azt mondja, hogy kizárható, akinek nem kell nemzeti elbánást biztosítani. Nem akarok ezzel többet foglalkozni, hiszem, hogy akik értik vagy olvassák a törvényt, tudják, de ezt is végig kellene gondolni, hogy ennek esetleg egy más megfogalmazását alkalmazzuk.
Most hadd térjek vissza arra, amit Kovács Péter mondott! A vezérszónoklatomban azt javasoltam, és azért érzem a dolgot kritikusnak, mert a felbontás előtt nem lehet tudni - mindegy, hogy három vagy öt ajánlat érkezett -, hogy a pályázat eredményes és érvényes lesz. Tehát ad absurdum az öt beérkezettből egy sem jó, de az ajánlatkérőt előbb köteleztük a kártyáinak a bemutatására, mint a másik megtörtént. Tehát lehet, hogy itt elég annyi, hogy azt mondjuk, tegye letétbe, és amennyiben ott érvényes, akkor az övé is itt van. Tehát már menet közben ne változtathasson, ezzel egyetértek, tehát ebben nincs köztünk vita, csupán az a problémám, hogy nem kéne. Tehát miután vélelmezhető, hogy lesz második forduló, előtte ne kényszerítsük arra, hogy neki ki kelljen a kártyáit játszani.
A másik, amivel Nagy István képviselő úrral vitatkoznék, ő is és sokan mások pozitívnak említették az alvállalkozói kérdést, hogy a 25 százaléknál nagyobb. Én most is azt állítom, és kérem önöket, gondolják még egyszer végig, hogy az, aki 25 százaléknyi aránnyal részt vesz egy közbeszerzésben, és őt közös ajánlattevőnek tekintik, de egyetemleges felelőssége van a teljesítésben - nem a saját részében -, tehát lehet, hogy itt is csak egy jelző kell, hogy a saját részére önállóan is felelős; de ha az egészért, akkor az, aki a negyedre pályázott, inkább nem pályázik, mert nem mer beszállni, tehát nincs mögötte akkora anyagi fedezet. Ezt nem akarom ragozni, hát mindenki tudja, hogy a magyar kis- és középvállalkozásoknak pont az a legnagyobb problémája, hogy tőkehiányban szenvednek. Tehát nem hiszem, hogy ezt be tudnák vállalni.
Szeretném az önök figyelmébe ajánlani, ha valakik a most hatályost nézik, most is azt gondolom, hogy a nagy projektek részekre bontása, amivel a helyi önkormányzatok élhettek volna, de nagyon sok helyen nem éltek, a részekre bontás az, ami igazán lehetőséget teremt a kis- és középvállalkozások számára. Mert ha valamit részekre szedtek - villanyszerelés, víz, gáz, nem akarok konkrét példát többet -, akkor egy munkára vállalkozik, száz százalékban vállalkozik, azért felelősséget is vállal, és még garanciális kötelezettségeket is tud vállalni.
Szólláth Tibor képviselő úrnak mondanám: én azt ajánlottam föl a vezérszónoklatomban, hogy próbáljuk meg, üssük föl néhány helyen a törvényjavaslatot. Mielőtt lejöttem a pulpitusról, két helyen ütöttem föl, mind a kettőnél volt; az egyikben négy visszahivatkozás volt, nem úgy, hogy négy párhuzamos, hanem visszahivatkozik valahova, az megint hivatkozik egy másik helyre, és közben még a kormányrendeleti kötelezettség is megjelenik, tehát négyszeres. Egy másiknál ugyanilyen véletlenszerűen háromszoros visszahivatkozás van. Tehát van benne jócskán; sokat kiküszöböl, mert a szerkesztésből fakadóan van, de nem teljes.
(15.30)
Fónagy államtitkár úr az elején hangsúlyozta az alapelveket és az azokhoz való ragaszkodást. Számomra az lenne az igazi jogállam, amikor azt mondhatjuk, hogy már csak egy nagyon kicsi törvény kell, és aki azt nem tartja be, az nem tisztességesen focizik a pályán és kizárható.
Itt összekapcsolok több dolgot. Még az alvállalkozói résznél szeretném Varga Mihály államtitkár úr figyelmét is felhívni arra, hogy azt a megoldást, amit ön javasolt és ami a törvényjavaslatban szerepel, azt a csődeljárási törvénnyel mindenképpen összhangba kell hozni. Bízom benne, hogy a jegyzőkönyvben majd elolvassa államtitkár úr. (Varga Mihály: Mi történt?) Arról bátorkodtam beszélni, hogy államtitkár úr azt mondta, az alvállalkozók kifizetése mennyire pozitív. Ezzel egyetértek, de egy másik helyen azt is megfogalmazza, hogy amennyiben fővállalkozó csőd, felszámolás alá kerül, ez nem része. Ez pedig udvarias fogalmazással: csődbűntett. Valahol a zárórendelkezések között meg kellene teremteni annak az összhangját, hogy ha az alvállalkozót megillető rész nem szerepel a fővállalkozó dokumentumaiban, ha nem szerepelhet ott, mint váromány bevétel, akkor ezzel elvontak egy nem tudni, mekkora összeget - tehát ismertnek kell lenni.
Alig egy héttel ezelőtt azonnali kérdést tettem fel Fónagy János államtitkár úrnak. Ugyanaz a cég, amelyet Lenhardt Balázs szóba hozott, nem tiszta tulajdonosi háttérrel, nem első helyről, de nyert, s ugyan nem pótmunkákat, hanem - megpróbálom olyan szépen visszaidézni, ahogy államtitkár úr mondta - magasabb minőségi szintet, szabványokat s a többit. Tehát tulajdonképpen ha valaki nyert - ezért nagyon érdekes az a paragrafus, amire Varga Mihály hivatkozott -, és ez a paragrafus abból származott, hogy a kormány önmagára nézve is korlátozásokat fogad el - igaz, hogy előtte 25 milliárd forinttal megemelte a szerződéses összeget -, habár van bennem némi kétely, mert ha ez a törvényjavaslat 21-én hatályba lép, és erre a passzusra is vonatkozik, akkor nem tudom, hogy ezt a szerződést meg lehet-e majd kötni, mert ez bizony az 5 százalékot messze meghaladó szerződéses összegmódosítás.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés