SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Már nem kívántam hozzászólni, de Veres János apológiája mégis megihletett. Valóban lehetőséget teremt ez a törvényjavaslat, kérdés az, hogy mire teremt lehetőséget, kérdés az, hogy mi a kormány feladata, hogy mely gazdasági vállalkozások és mely gazdasági szektorok számára teremtsen lehetőséget.
Ez a törvényjavaslat nem csinál mást, mint azoknak a befektetőknek nyit lehetőséget, akik kellően nagymértékű beruházásokat képesek eszközölni, elsősorban nem a reálgazdaságot preferálják, és nem erősítik a magyar helyi gazdaságot. Erről van szó, erről kellene beszélni. Valóban lehetőséget teremt, de azt gondolom, azoknak a spekulatív befektetőknek, akik hosszú távon nem szolgálják a fejlődés stabilitását.
És Veres János összekevert két fogalmat, az egyik a spekulatív tőke, a másik pedig a működő tőke. Valóban, kevés a tőke Magyarországon, akár a magyar tulajdonú tőke, akár a működő tőke, ugyanakkor kérdés az, hogy milyen tőkére akarjuk a magyar gazdaság növekedését építeni. Olyan tőkére, amelyik szervesen be van ágyazva a magyar gazdaságba, vagy olyan tőkére, amelyik bármelyik pillanatban odébbállhat? Olyan tőkére, amelyik hosszú távon is magas hozzáadott értéket termel, amely lehetőséget biztosít a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak arra, hogy bekapcsolódjanak ebbe a fejlődésbe, ez a minőségi működő tőke modell, vagy olyan tőkére, amelyik egyik pillanatban befektet egy spekulációs ingatlanalapba, a következő pillanatban pedig bedönti az ingatlanalapot, majd odébbáll?
Ezt lehet csinálni, ezt csinálták a balti államok, meg ezt csinálja Spanyolország is, csak a helyzet az, hogy ez egy totális bukásra van ítélve, mint ahogy az egész liberális buborékgazdaság bukásra volt ítélve, amelyik az elmúlt 2-3 évben elég csúfos véget ért. Szóval, erre szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy élesen szétválik itt két fejlődési modell, az egyik egy minőségi, a helyi gazdaságra, a helyi gazdaság erősítésére építő modell, a másik pedig egy spekulatív tőkére építő modell. (Taps a Jobbik soraiban és Vágó Gábor részéről.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés