SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Bevallom őszintén, nagyon szeretnék most már valami pozitívat is mondani a kormányra, de nem megy. Ez a törvényjavaslat a gazdaságpolitikai ámokfutás egy újabb megnyilvánulása. Egyértelművé vált, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának árát a munkavállalókkal és a kisvállalkozásokkal akarja megfizettetni. Az egykulcsos adórendszer bevezetését a munkaadók is meg fogják szenvedni, és a kis- és középvállalkozások járnak majd a legrosszabbul.
A kormányzat ilyen nagyságrendű egyoldalú beavatkozása a bérek alakításába példátlan a demokratikus piacgazdaságokban, és csak negatív következményekkel járhat az egész gazdaság versenyképességére. Az OÉT megszüntetése miatt a munkaadók és a munkavállalók attól a lehetőségtől is elesnek, hogy a kormány bérekkel kapcsolatos döntéseit bármilyen szinten befolyásolni tudják. Az idén működő bérkommandó előtt fügefalevélként még legalább ott volt az OÉT-ajánlás, de a mostani javaslatot semmilyen egyeztetés nem előzte meg sem a munkaadókkal, sem a munkavállalókkal. A javaslat egyedüli célja a bérkommandó intézményesítése, a vállalkozások vegzálásának törvényerőre emelése és imígyen az egykulcsos adó finanszírozása.
Az intézkedések kétéves átmeneti jellege a vállalkozások számára talán valamennyire megnyugvást jelenthet, a munkavállalók számára viszont azt, hogy 2014 után jön majd az igazi feketeleves. A javaslat annak a kétségbeesett intézkedéssorozatnak a része, amellyel a kormány legigazságtalanabb és legnépszerűtlenebb intézkedésének hatásait próbálja kompenzálni, de ezekkel az intézkedésekkel csak olajat önt a tűzre. Az egykulcsos adó bevezetésének állítólagos célja a vállalkozások terheinek csökkentése, a versenyképesség növelése volt, ehhez képest a kormány most a vállalkozások sorát juttathatja csőd közeli helyzetbe. Az, hogy a kormány rendelettel határozhatja meg a béremelés mértékét a magánszférában, kifejezetten árt az ország versenyképességének. Elgondolkoztak-e a beterjesztők azon, hogy milyen üzenete van egy ilyen lépésnek a Magyarországon munkahelyeket létrehozni kívánó cégek felé? Ez lenne Európa legversenyképesebb adórendszere?
De a javaslat nem elsősorban a külföldi tulajdonú multiknak tesz keresztbe, hanem a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak. A multik többsége valószínűleg könnyedén veszi majd a béremelési akadályt, illetve dolgozóinak többsége már most 300 ezer forint felett keres. A kis- és közepes vállalkozások sokkal érzékenyebbek a munkaerőköltségeket érő külső sokkokra, és alkalmazottaik jellemzően 300 ezer forint alatt keresnek.
(21.20)
Arról nem is beszélve, hogy az adójóváírás teljes kivezetése a következő években még nagyobb bérkompenzációs terheket fog rájuk róni. A szankciókkal is őket lehet a legjobban megfogni, mivel jellemzően ők élnek állami pályázatokból.
A kormány az átláthatóságot hirdette az egykulcsos adórendszer egyik legnagyobb előnyeként. Azt mondták, megszűnik a vállalkozások motivációja arra, hogy trükközzenek, kiskapukat keressenek az adóelkerülés érdekében. A törvénybe foglalt bérkommandó viszont megint csak a becsületes vállalkozásokat hozza hátrányos helyzetbe. Azok, akik eddig is trükköztek, ezt a szabályozást is könnyedén ki fogják tudni játszani. Amennyivel nagyobb lesz a bér hivatalos része a rendeleti elvárás miatt, annyival csökken majd a zsebbe kapott maradék.
A törvényjavaslat tehát szembemegy a kormány olyan, közvélemény előtt hangoztatott céljaival, mint a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozások támogatása vagy a gazdaság kifehérítése. A bérkommandó utasításait nem követő cég két évig nem indulhat közbeszerzésen, sőt nem részesülhet elkülönített állami pénzalapokból, és mindehhez a munka törvénykönyvét módosítják. A renitens vállalatok listáját fölraknák az internetre, elesnének a részmunkaidős foglalkoztatáshoz kapcsolódó állami támogatásoktól, illetve a pályakezdők foglalkoztatására vonatkozó kedvezményektől is eleshetnek.
A hatás borítékolható: a kis- és közepes vállalkozások sora csak pozíciók összevonásával, magyarul munkahelyek megszüntetésével fogja tudni kigazdálkodni a bérkommandó utasításait. A kormány most egyszerre rombolja le a közszolgáltatások és a munkavállalói jogok maradékát, miközben a cégeknek meg akarja mondani, mennyivel emeljenek béreket. Ez egyenes ági folytatása Pinochet gazdaságpolitikájának. A chilei diktátor tudta, hogy a neoliberális reformokat csak erőszakkal lehet keresztülverni. Ezt teszik önök is, amikor a társadalom kétharmada által elutasított igazságtalan adóreformot próbálják meg a bérkommandó intézményesítésével a társadalomra erőltetni.
És hogy Rogán Antal képviselőtársam szavaira is reagáljak, egészen meghatóak voltak ezek a szavak, amelyek szerint a kormány itt a megsebzett szakszervezeti mozgalom szerepét kívánja betölteni, átvenni a tőke által elnyomott munkavállalók érdekképviseletét, és kiállni a munkavállalói jogok mellett.
A helyzet meglehetősen cinikus. Ha nem arról a kormányról beszélnénk, amelyik példátlan módon szűkítette a szakszervezetek jogait, kezdve ott, hogy a közszolgáltatási szakszervezetek sztrájkjogát durván csorbította, egészen odáig, hogy az Mt.-ben, az új Mt.-ben számos ponton fokozta a munkavállalók kiszolgáltatottságát, arról nem is beszélve, hogy a háromoldalú egyeztetések eljárását gyakorlatilag egy tollvonással eltörölnék, tehát durván szembemennek a szakszervezetek intézményesített érdekképviseletének a lehetőségével, és akkor most önök próbálnak meg itt mint szakszervezeti pótlékok fellépni. Ha nem mennének frontálisan szembe a szakszervezetekkel, akkor, jelzem, nem lenne szükség arra, hogy önök próbálják meg betölteni a szakszervezetek szerepét.
Az pedig már csak külön pikáns megjegyzés, hogy azzal próbálnak meg védekezni, hogy aki nem kerül kapcsolatba az állammal, azt nem büntetik, csak azokat sújtják ezek a rendelkezések, akik részt kívánnak venni a közbeszerzésen. Kovács Péter képviselőtársam szerint ez lenne a méltányos alku. Hát engem ez nagyon erőteljesen emlékeztet a nyugdíjeinstand méltányos alkujára. Ott is azt mondták, hogy aki nem kíván átlépni az állami nyugdíjkasszába, az egészen egyszerűen elesik a nyugdíjjáruléka után járó jogosultságainak kétharmadától. Most is egy hasonlóan méltányos alkut ajánlanak: aki a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának az árát nem hajlandó saját zsebből kifizetni, az majd most elesik a közbeszerzéseken való részvétel lehetőségétől, illetve elesik az állami támogatásokhoz való hozzáféréstől.
Ez lenne a méltányos alku. Szerintem maguk azok, akik a legjobban tudják, hogy ez mennyire hamis és demagóg érvelés.
Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak, természetesen ezt a törvényt semmiképpen sem tudjuk támogatni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés