SCHEIRING GÁBOR (LMP): Nem akarnék elmélyülni ebben a vitában; én megértem, hogyha jobbikos képviselőtársamnak a személyeskedésen kívül más érve nem nagyon marad.
Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az LMP büszkén felvállal bármilyen olyan támogatót, amelyik vállalja az átlátható pártfinanszírozásra vonatkozó rendelkezéseinket. Egy különbség van a Jobbik és az LMP között: önök bármikor felhívhatják Richard Fieldet, és megkérdezhetik azt, hogy milyen feltételekkel támogatta az LMP-t; én nem tudom felhívni azokat a titokzatos befektetőket, akik beruháztak a Jobbikba (Derültség, közbeszólások a Jobbik soraiban.), hogy megtudjam, mit is követeltek azért cserébe, hogy pénzt adjanak önöknek. Na, ez az egyik része.
A másik része pedig az, hogy tényleg őszintén kívánom önöknek, hogy mélyüljenek el alaposan ebben a vonatkozó szabályozásban. Ugyanis a kétharmados szabály 50 százalékra csökkentése valóban a kis- és közepes vállalkozások számára jelentős helyzetromlással jár. Ugyanis korábban kétharmadra kellett törekedni a megegyezés során ahhoz, hogy a csődeljárást le lehessen zárni, most elég lesz a követelők 50 százalékának a megegyezése. Ez egyértelműen rontja a kis- és közepes vállalkozások helyzetét. Ez az, amire a leginkább fel szeretném hívni a figyelmet. Már csak hab a tortán a törvény többi rendelkezése, amely az átláthatatlanságot fokozná, és a kormánynak túlzottan nagy kézi vezérlésre ad lehetőséget.
Köszönöm szépen.
(11.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés