SZÓLLÁTH TIBOR ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Sokak szerint a XX. század elmúltával a polihisztorok kora is lejárt. Hallgatva itt az ellenzéki képviselőtársaimat, én örömmel veszem tudomásul, hogy ez talán másképp van, hiszen olyan megkérdőjelezhetetlen kijelentéseket tesznek, amelyek, azt gondolom, sokszor elgondolkodtatják az embert.
Egy másik közszereplő megnyilvánulása jut eszembe, aki egy beszédében a polihisztor helyett mindig a poliészter kifejezést használta, és ezt a gondolatívet, ha megengedik nekem, akkor összeköthetjük: a poliészter polihisztorok korába érkeztünk el, akik tulajdonképpen mindig megmondják nekünk, hogy mi a tuti. Az előbb Scheiring képviselő úrtól megtudhattuk, hogy ez a törvényi előkészítés tulajdonképpen nem más, mint az LMP programjának az ellopása, bár azt az érdekes konklúziót vonta le, hogy ezzel együtt sem ér semmit az egész - akkor ez egy furcsa program volt az önök részéről.
Visszatérve a hozzászólásom érdemi részére: a közbeszerzésről szóló T/3502. számú törvényjavaslatnak nyilván nem lehet más a lényege, mint a közpénzek átlátható, hatékony elköltésének a szabályrendszere, és ehhez képest, ami az elmúlt években volt - én is mint önkormányzati világból jövő ember azt mondhatom, hogy ez egy közbeszerzési ősdzsungel volt, ahol nyilván méregdrága szakértők és nagyon nehezen nyomon követhető folyamatok zajlottak -, azon mindenképpen változtatni kell. Talán annyi jó hír van - ugye, ezt nem vonja senki kétségbe -, hogy valamit változtatni kell ezen a törvényen.
Ha a célokról beszélünk, akkor nyilván az egyszerűsítés irányába kell menni, ami az átláthatóságot fogja erősíteni, és én nagyon fontos kitételnek tartom azt, hogy a kkv-k számára a hozzáférhetőség mindenképpen javuljon. Ha célokat fogalmazunk meg, akkor alapvetően a Kbt. szabályozásának - azon túl, hogy mennyire egyértelmű és bizonyos értelemben rugalmas szabályokat tartalmaz - arra is figyelemmel kell lennie, hogy a szabályok egyformán megfelelőek legyenek az ajánlatkérőnek és az ajánlattevőnek is. Hiszen az ajánlatkérő az, aki a pénzét költi, és megfelelő ár-érték arány garanciát vár el, a másik fél pedig egyértelmű, átlátható szabályokat, eljárásrendet vár el.
Üdvözlendőnek tartom, hogy a törvény rövidebb és átlátható lett, nyilvánvaló cél volt a szinte átláthatatlan vissza-, illetve keresztbehivatkozások megszüntetése; a célt a törvényjavaslat végigviszi, megvalósítja.
Fontos elem a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása, amelyre a 2010. szeptember 15-ei hatálybalépés már egyértelmű lépéseket tett, az előbb Kupcsok képviselő úr nyolc pontban erősítette is ezt, amelyben tulajdonképpen már jelentős módosítások vannak, és a jelen törvényben is a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásokra vonatkozó szabályok ezt tovább erősítik.
Bekerült a törvény alapelvei közé a közpénzek felhasználása során a hatékony és felelős gazdálkodás elve. Ez azon túl, hogy üdvözlendő, fontos feltétel, mert valamennyi eljárás során számon kérhető, illetve amikor az ajánlatkérő a nemzeti rezsimben saját eljárásrendet dolgoz ki, akkor erre is, és ennek érvényesülésére is figyelemmel kell lenni.
Megváltozott az úgynevezett egybeszámítási szabály. Ez véleményem szerint üdvözlendő, ugyanakkor alkalmazása nem járhat a törvény megkerülésével, azzal, hogy minél több pénz kerüljön ki a Kbt. hatálya alól. Az megfelelő, hogy az indokolatlan egybeszámítások megszűnnek, de nem eshetünk a ló túlsó oldalára. Az egyik következmény az, hogy számos EU-s projekt közbeszerzési tervét, csomagját a feleknek át kell gondolniuk, át kell alakítaniuk. Mivel fontos szabályról van szó, külön figyelmet kell fordítani a megfelelő értelmezésre, az egyformán történő értelmezést minden eszközzel lehetővé kell tenni.
A magam részéről a gyorsítást, a rugalmasságot és az adminisztratív terhek csökkentését abszolút pozitívnak látom. Jó javaslat az eredményhirdetés elhagyása, valóban nincs rá szükség. Az ajánlattevők szinte sohasem mennek el, ott tényleg csak azt hallják, ami az összegzésben szerepel, amit aznap egyébként is megkapnak. Az indoklásban szereplő okok miatt a szerződéskötés időpontjára vonatkozó szabályozás rugalmassága is figyelemre méltó.
Ami véleményem szerint gyakorlati problémát okozhat, egyrészről nyilván üdvözlendő, ez a sajátos eljárásrend kialakításának, alkalmazásának a lehetősége, de nyilván ha ezzel élni fognak az ajánlatkérők, akkor számos eljárásrend lesz az országban, ami odavezethet, hogy az ajánlattevők nem tudnak megfelelően alkalmazkodni ezekhez. Sok lesz, sok lehet az érvénytelen ajánlat, és ennek nyomán a jogorvoslati eljárás. Az ajánlattevői érdekek, mint az tavaly egy konferencia előtti felmérésen kiderült, mindenhol az egységes jogalkalmazás mintadokumentációi lehetnének. Szakértőkkel konzultálva, nekik kifejezetten tetszik a szerződés módosításának az új szabályozása, amely nem annyira merev, mint a korábbi - engedi a szerződés hibáit kijavítandó módosításokat.
Amit még megemlítenék, az az, hogy a javaslat számos kérdést általánosan szabályoz, ami ismételten elvezethet oda, hogy az adott szabálynak több értelmezése lesz, a felek között sok lehet a félreértés. Nyilván, ha a célokról beszéltünk, akkor a rugalmasabb, egyszerűbb és a kis- és középvállalkozások számára átláthatóbb közbeszerzési rend megalkotása van előttünk.
Szeretnék gratulálni a törvénytervezet megalkotóinak vagy előkészítőinek. Én azt gondolom, hogy egy jó vitaanyag készült el, és nyilvánvalóan a parlamenti logika alapján pedig azért vagyunk itt, hogy ezt talán csiszoljuk és még jobbá tegyük. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés