VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Több olyan pont is van, ahol kritikával kell illetnünk a törvényjavaslatot, mert azt, amivel egyetértünk, igazából nem is jelezném külön.
Véleményem szerint nem szerencsés, hogy a teljes pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó szervezetnél az elnök akadályoztatása esetén eljáró alelnökök - tehát akik a szervezetet képviselik és a szervezet nevében döntést hoznak - kinevezési és felmentési jogába az elnökön kívül másnak nincs beleszólása. Javasolni kellene, hogy maradjon a jelenlegi felállás, tehát a miniszterelnök nevezze ki őket és állapítsa meg a megbízás megszűnését, ne pedig a felügyelet elnöke legyen az egy személyben eldöntője annak, hogy az alelnökök kik, és hogyan folyik az ő munkáltatásuk.
Ehhez kapcsolódik igazából, hogy a PSZÁF-elnökök, -alelnökök és a békéltetőtestület elnökének felmentése esetére járó végkielégítést ez a törvényjavaslat kiveszi az szja-fizetési kötelezettség köréből. Ez teljes mértékben szembemegy mind az arányos közteherviselés alkotmányos alapelvével, mind pedig azzal a kommunikációs hadjárattal, amit a kormányzat és a Fidesz a "pofátlan végkielégítések" jelige alatt folytatott, hiszen itt most valójában nem egy pofátlan végkielégítésről, hanem az elbocsátás után járó pofátlan pénzekről van szó, hiszen végkielégítésnek nem nevezhetjük ezt a dolgot, így a 98 százalékos adó sem vonatkozhat rá, ha magasabb összegről van szó. Ezért hát így szépen ki lehet slisszolni ezen a jogi kiskapun itt a felmentés után mind az elnököknek, az alelnököknek, mind a békéltetőtestületi elnöknek.
A felügyelet bevételének felhasználását szabályozó jogterületeket érintő módosítás kapcsán azt kell elmondani, hogy a PSZÁF az egyetlen szervezet, amely a bevételeiből a központi költségvetés számára nem teljesít befizetést, ami véleményünk szerint megengedhetetlen. A PSZÁF teljesen felelőtlenül is gazdálkodhat; évi 9 milliárdos költségvetése van. Igaz, a jelenlegi szabályozás fölemeli a tartalékolási kötelezettségét 20 százalékra, ami jó lenne, de egyből ki is mondja, hogy ez nem vonható el, és ráadásul kötelezettségvállalással terhelt maradványnak minősül. Tehát a felelős gazdálkodás elvárásának megint nem felel meg. Ezt mind-mind ellenőrizetlenül személyi kiadásokra fogják majd fordítani, hiszen mi másra - nem kell pluszbevételeiket a költségvetésbe visszaforgatni.
Az, hogy a felügyelet rendeletalkotási jogát szélesítjük, az LMP szerint egy jó irány, hiszen végre lehetőség volna arra, hogy gyors reagálással a PSZÁF lépni tudjon olyan esetekben, amikor arra szükség van. De már említettük az előző PSZÁF-törvény vitájakor és most is említjük azt, hogy van ma Magyarországon egy olyan kör, amely szabályozatlansága eléggé sok embert vezet meg. Konkrétan ezek a bevásárlói közösségek. Jó volna, hogyha a PSZÁF rendeletalkotási joga kiszélesedésével ezekre a bevásárlói közösségekre is fókuszálna, és végre volna egy ilyen kiszámítható rendszer, ahol ne lehessen visszaélni, és adóelkerüléssel, adócsalással megkerülni az állam óvó szemét.
A törvény meghatározott szakaszait sarkalatos szabálynak nyilvánítja a 19. §. Ezzel egyrészt bebetonozza a felügyelet vezetőivel kapcsolatos szabályokat, amit már említettem, hogy miért problémásak, másrészt feleslegesen nehezíti és ellehetetleníti, hogy szükség esetén, akár európai uniós szabályozási kötelezettség, akár gyakorlati szükségből felmerülő módosítási igény esetén gyorsan és hatékonyan lehessen módosítani a szabályokat. Miért szükséges az, hogy sarkalatos pontokba tegyük azt, hogy az elnökök, alelnökök és békéltetőtestületi elnökök elbocsátása utáni járandóság ne legyen például szja-köteles? Miért szükséges az, hogy az elnök jelölhesse csak ki az alelnököket?
(20.30)
Mindezekkel együtt vannak olyan részei ennek a törvényjavaslatnak, kiváltképp a békéltetőtestületre vonatkozó részek, amelyek előremutatóak és támogathatóak, így hát az általam említett kritikákat módosító javaslat formájában be is fogjuk terjeszteni a tisztelt Ház elé, és remélem, hogy majd a részletes vitában ezeket megvédhetjük, és akár a támogatotti sorba is bekerülhetnek ezek a módosító javaslatok.
Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés