VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én megdöbbenve állok a fejlemények előtt. Nyolc szocialista kormányzati év után - és én, tudják, hogy nem szeretek visszamutogatni, na de nyolc szocialista kormányzati év után - a felszámolómaffiát, azt a csoportot, amely folyamatosan az ország pénzét, akár magántársaságokról volt szó, akár a nemzeti vagyon részeiről, az ország pénzét folyamatosan szétlopta, elherdálta, maffiaszerű csoportokba szerveződve, működtetve elherdálta azokat a csődbe ment vagy szándékosan csődbe vitt cégeket, azoknak a vagyonát, azt védeni, látványosan kiállni mellette, és arról beszélni, hogy a magyar állam beavatkozik a magánszféra működésébe, ez számomra egész egyszerűen elképesztő.
A Jobbikhoz számos olyan panasz ömlik be naponta.. (Taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban.) Köszönöm szépen. A Jobbikhoz számos olyan panasz ömlik be naponta, és valószínűleg önök is így vannak ezzel, tisztelt fideszes képviselőtársaim, ami arról szól, hogy különböző magánvállalkozásokat vagy állami cégeket milyen módon vittek csődbe, és milyen módon vették ki onnan a pénzt aztán - gyakorlatilag igen-igen alulértékelve - különböző vállalkozói csoportok, amelyek összejátszottak a felszámolókkal, összejátszottak velük, és gyakorlatilag ilyen módon fillérekért jutottak hozzá a pénzhez.
Hát ha ezt egy kormány meg szeretné akadályozni, ha egy kormány állami felszámolóbiztost jelöl ki az adott feladathoz, és olyan módon szeretné biztosítani a vagyon megóvását, azt, hogy ne kerüljön illetéktelen zsebekbe, én azt gondolom, hogy ez pártfüggetlenül egyaránt mindenki által támogatható javaslat kell hogy legyen. Hát mi félnivalónk van egy állami felszámolóbiztostól? Sokkal kevesebb, ez egész biztos, mint a jelenlegi, nagyon sokszor maffiaszerűen működő felszámolómaffiától. Én azt gondolom, hogy át kellene világítani ezt az egész kérdést, át kellene gondolni ennek az összefüggéseit, és ilyen módon továbblépve megóvni a nemzeti vagyont.
Miről is szól ez a javaslat? Először is nemzetgazdasági szempontból jelentős vállalatokat tevékenységi kör szerint fölsorol a jogalkotó, hogy milyen területeken gondolja különösen fontosnak a magyar gazdasági érdekek védelmét, honvédelmi, nemzetbiztonsági energiaellátási és a többi, nem sorolom végig, megteszi ezt helyettem a törvényjavaslat is. Ezeken a területeken nemcsak állami és köztulajdonban álló vállalkozások, hanem magáncégek is működhetnek kiemelt jelentőséggel.
Én azt gondolom, hogy ha ezek a cégek nehéz helyzetbe kerülnek, és felszámolás elé néznek, nagyon sokszor ennek az az oka, hogy valamilyen egyéb kötelezettségtől próbál az esetleg külföldi tulajdonosa mentesülni, például egy erőmű esetén rekultivációs kötelezettséget tettek korábban az erőmű nyakába, aztán ezt a cég igyekszik megkerülni, és inkább elviszi egészen a felszámolásig a céget, és ilyen módon esetleg a többmilliárdos rekultivációs kötelezettségtől igyekszik mentesülni és a többi.
Ez egy olyan folyamat, amely abba az irányba mutat, hogy amíg még működtethető a vagyon, addig működtetik, amikor már nem, akkor pedig valakire majd rá fogják ezt hagyni, a magyar állam pedig - idézőjelesen - élvezheti ennek minden hátrányát, hiszen gyakorlatilag visszaszállnak ezek a kötelezettségek szegről-végről az államra, és ilyen módon gyakorlatilag az államot terheli ennek a sokmilliárdos terhe. Nem egy ilyen példát láthattunk már, elsősorban nagy kommunális beruházások és egyéb nagyüzemi beruházások kapcsán, hogy az állam volt a végén az, amelyre ezek a kötelezettségek rászálltak.
Az előző szakaszban pedig, bár kiemelt nemzetgazdasági jelentőséggel bíró cégekről volt szó, a különböző maffiaszerű csoportok gyakorlatilag kiloptak onnan mindent, csak a kötelezettségek és a terhek maradtak az államra. Én egyáltalán nem látok abban problémát, hogy ezt megpróbálja valaki megakadályozni. Az, hogy a szocialistáknak ez problémát okoz, azt gondolom, az előző nyolc év kormányzása remekül megmutatta, hogy vajon miért lehetett ez a számukra ennyire kifogásolható.
(10.40)
Vagyonfelügyelőként, illetve felszámolóként a kormány által kijelölt nonprofit társaság tehát az, amely ilyen módon biztosítja a vagyon későbbi megmentését, lehetőség szerint megóvását az eddigi csoportoktól, de gondoskodik arról a jogalkotó, hogy a korábban a bíróság által kijelölt felszámoló megkapja a maga díjazását az addig végzett munkájáért, azonban maga a vagyon - és ebben az egészben nem a felszámolási díj a nagy tétel, hanem maga a vagyon - ilyen módon, azt gondolom, hogy megóvható lesz.
A Jobbik tehát, most nagyon röviden és tömören, támogatja ezt a kezdeményezést, előremutató lépésnek tartja. Megjegyzem, egyébként nagyon régóta hiányoltunk már egy ilyen lépést, és egyben bízunk abban, hogy egyre kevesebb, nemzetgazdasági szempontból jelentős vállalkozás fog arra a sorsra jutni, hogy a vagyonáról felszámolás során rendelkezni kelljen.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik és kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés