DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretnék reagálni a kétpercesekben elhangzottakra. Volner János képviselőtársam azt mondta, hogy azokat az embereket csak konfliktussal - ahogy ő fogalmazott - lehet visszavezetni. Bizony tény és való, hogy azok, akik több éve munkanélküli státusban, állapotban vannak, nincsenek - nem biztos, hogy fizikálisan, hanem mentálisan és egyéb módon sincsenek - munkára kész és képes állapotban, és ez komoly felelősségünk, feladatunk, a munkaügyi szervezetnek és általában azoknak a civil szervezeteknek, akik ebben tudnak tenni, hogy úgy próbáljuk a munka világába visszahelyezni őket, hogy ők valóban ott is tudjanak maradni, és ne 3 nap múlva, mondjuk, táppénzen próbáljanak a különböző kiskapukon mozogni.
Az, hogy a mezőgazdasági termelés... - és ahogy az előbb Gőgös képviselő úr is jelezte, meghatározó jelentőségű a mezőgazdaság, az agrárium a közfoglalkoztatás tekintetében is, meg általában a foglalkoztatás tekintetében is. Tehát mi mint kitörési pontra tekintünk a mezőgazdaságra, ezért számos olyan eleme is lesz majd a programnak, ami ebben kifejezetten előremutató intézkedéseket fog hozni.
Pál Tibor kérdezte, hogy miért nem erről szól a törvényjavaslat. Szeretném mondani, hogy olvassa el figyelmesen a szociális gazdaság, munkaerő-kölcsönzés és egyéb részét. Kicsit engedje szabadjára a fantáziáját, és akkor észre fogja venni, hogy vannak olyan elemek benne, amik kifejezetten az elsődleges munkaerőpiac megsegítését vagy közvetlenül az odajutást fogják támogatni, segíteni.
Szűcs Erika jelezte, illetve többen is jelezték, Pintér úr másról beszélt. Egyáltalán nem beszélt másról Pintér úr. Ugyanarról beszéltünk mindketten, hiszen a kormányon belül ennek a programnak a megvalósítása közös feladatunk, valamennyiünk közös feladata.
(11.40)
De természetesen a Belügyminisztérium az, aki ennek az új programnak a vezetéséért, irányításáért felel. Szó sincs arról, hogy elbeszélnénk itt egymás mellett. Itt pedig... - hát, nem is folytatom.
Köszönöm szépen a lehetőséget.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés