DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Dicséretes az a hurráoptimizmus, amivel az MLSZ is meg önök is abban reménykednek, hogy sikerül visszacsábítani a nézőket a lelátókra és akár családok ezreit. Egyetértünk ezzel a buzgalommal, és mi is szeretnénk, csak ennek nem állnak fönn most feltételei. Olyan konkrét ötleteket és javaslatokat nem hallunk, amivel ezt meg lehetne valósítani, ezzel szemben a mostani törvénymódosítás azt fogja elérni, hogy azok a szurkolók, akik kitartottak a sokszor nézhetetlen és minősíthetetlen játék mellett a mai napig, őket is el fogják üldözni a stadionok környékéről. Mindig van lejjebb, ezt sajnos meg lehet majd tapasztalni.
Zagyva képviselőtársam már említette az olaszországi példát, én is személyes élménnyel tudom megerősíteni. Az elmúlt szezonban jártam Rómában, a Lazio-Róma-mérkőzésen, 3 évvel ezelőtt is voltam már természetesen a Curva Nordban, a Lazio-szurkolók között. Ott, ahol már bevezették, és a hazai mérkőzéseken is kötelező a szurkolói kártya, össze nem hasonlítható a hangulat, a nézőszám, és az egész mögött ott lévő érzés, mint ami 3 évvel ezelőtt volt. Tehát sajnos attól lehet félni, hogy további csökkenést fog okozni az önök törvényjavaslata, ahelyett, hogy konkrétumokat fel tudnának mutatni, hogy mondjuk, a színvonalat, ami többször elhangzott, hogy a kiszolgáló létesítmények és maga a játék színvonalát is meg kellene próbálni valamilyen módon emelni.
Vannak, akiket nem fog zavarni ez a törvénymódosítás, mint például a Magyar Testgyakorlók Körét, az MTK-t, akik 2008-as bajnokká avatásukkor is körülbelül 800 nézőt tudtak átlagosan felmutatni a hazai bajnokikon. Ennek a csapatnak a szurkolói most nagyon nem szeretnek engem, Hegyi Iván a mai Népszabadság címlapjára is kiírt és tollára vett. Nyilván, az igazmondás és a tények leszögezése sokszor fáj, mert mit is mondtam egy korábbi hozzászólásomban velük kapcsolatban? Az átlag magyar szurkoló és a szurkolók többsége nagyon boldog volt, hogy az MTK kiesett az NB I-ből, és elfoglalta méltó helyét az NB II-ben. Természetesen tisztában vagyok én is azzal, hogy milyen történelme van az MTK-nak a 23 bajnoki címmel, vagy hogy milyen egyéniségeket adtak a magyar futballnak, de ha már ők ezt kérdőre vonták, akkor nézzük meg a hátterét.
Az MTK-t az 1880-as években a Magyar Atlétikai Klubba be nem engedett zsidó fiatalok hozták létre, hogy ők is futballozzanak valahol. A mai napig az MTK mint klub, zsidó identitású klub - Schiffer András beszélt pont az identitás fontosságáról -, és valószínűleg ennek köszönhető, hogy a mérkőzéseiken gyakran feltűnik az izraeli zászló. Várszegi Gábor a mecénásuk több mint tíz éve, nyíltan vállalja ő is zsidó identitását, ahogy Deutsch Tamás, az önök korábbi frakciótársa, aki szintén zsidó, tudjuk, hogy díszzsidónak is nevezték egyes szocialisták, tehát nem kell ezen fennakadni és számon kérni. Domonyai László, az MTK klubelnöke fogalmazott úgy, hogy az MTK mindig leadja a zsidó vallású szurkolókat érintő ünnepnapokat, hogy lehetőleg ne azokon a napokon legyen mérkőzés. Ennek köszönhető, hogy például az elmúlt szezonban, 2010 szeptemberében a Jóm Kippur ünnepe miatt halasztották el az MTK-Vasas-mérkőzést.
Azt hiszem, hogy az eddig feltárt tényekből világosan látszik, hogy ennek a csapatnak zsidó identitása van, ezt a mai napig vallják, a többi magyar csapatnak magyar identitása van. Szerintem ebben semmi csoda nincs, hogy a magyar identitású szurkolók nem szimpatizálnak egy idegen, zsidó identitású csapattal. Úgyhogy ezt szerintem meg kellene hogy értse Stern Péter is, az MTK baráti körének elnöke, aki most lelkesen, lihegve követel elhatárolódást a közjogi méltóságoktól vagy akár az MLSZ elnökétől. De térjünk vissza a törvényjavaslathoz!
Álláspontom szerint azért is nem megfelelő, mert olyan bizonytalan, gumiszabályokat hoz be, amik alapján nagyon nehéz lesz a bírói joggyakorlatnak azt is eldönteni, hogy valóban az úgymond huligánok ellen tudnak-e fellépni, vagy teljesen átlagos futballszurkolókkal szemben fogják ezeket az intézkedéseket alkalmazni, mert a mi félelmünk ez, és ennek adtak hangot képviselőtársaim is. A Btk.-t módosító paragrafusban azt írják, hogy: a szervező vagy rendezőnek a rend fenntartása érdekében tett jogszerű intézkedésével szemben, aki erőszakkal vagy fenyegetéssel ellenállást tanúsít, az akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ez egy annyira gumiparagrafus, hogy ebbe mindent bele lehet érteni. Mi az, hogy fenyegetéssel ellenállást tanúsít? Gyakorlatilag, hogyha mond egy pár keresetlen, csúnya szót, akkor ő már meghurcolható, mert azzal ellenállást tanúsított? És egyáltalán, milyen lesz ez a fellépés? Tehát annyira bizonytalanok itt a jogi szabályozás kontúrjai, hogy a jogbiztonság követeli, hogy egy ilyen szabályozást nem lehet elfogadni.
Az is teljesen aggályos, hogy akár a magyar állampolgárok, a magyar szurkolók adatait önök a külföldi rendőri szerveknek szolgáltatnák ki. Az elmúlt időszakban is láttuk, hogy milyen kellemetlen problémák származtak ebből, például, amikor 2006-ban az In-Kal Security - héberül biztos vonalat jelent, csak hogy az identitását ennek a biztonsági szolgálatnak is mindenki világosan lássa - közreműködött az úgynevezett őszödi beszéd utáni - és idézőjelbe teszem - zavargások leverésében. Ennek a biztonsági cégnek az alkalmazottai, akik közül többen állítólag nem is magyarul beszéltek, felléphettek magukat rendőri szerveknek kiadva, és magyar állampolgárokat vertek, hurcoltak meg, és olyan bűncselekményeket követtek el, amiket a mai napig nem vizsgáltak ki. Sajnálatos módon, ahogy többször elmondtuk, a rendőri szervektől van félelme, jogosan, és nemcsak a futballszurkolóknak, hanem az átlagállampolgároknak is, akiket balsorsuk akkor az utcára vezetett.
(17.30)
A szabálysértésekre vonatkozó törvénymódosításnál egy olyan kitételt tesznek, hogy az odautazással vagy az onnan történő távozással összefüggő szabálysértés miatt kitilthatják bármelyik sportszövetség bármelyik rendezvényéről a szurkolót. Most megint ugyanez a gumijogszabály. Hát mit jelent? Ha például - államtitkár úrnak mondom - Pápára utazik a Ferencváros, és akár nem is egy odautazó szurkoló, csak azon az útvonalon éppen elhaladó autó túllépi a sebességkorlátozást, ezt lemeszelik a rendőrök, akik államilag támogatott pénzbehajtást végeznek, akkor akár bele is vonható, mert épp abban a pillanatban volt rossz helyen, rossz időben, és mondjuk, eltiltják a sakkszövetség edzéseinek látogatásától, mert ő az odautazás közben követett el valamit. Nyilvánvalóan nonszensz ez a rendelkezés is, és azért mondjuk, hogy ebbe bármi beleérthető.
A klubkártya kiváltása és kötelezővé tétele pedig biztos, hogy ahhoz fog vezetni, hogy drasztikusan visszaesik a nézőszám. Nem engedhető meg az a fajta eljárás, hogy a beléptetéskor a hatósági jogkörrel nem rendelkező egyének, akik, mint az előbb is említettem, akár bűnözők lehetnek beöltöztetve és biztonságinak kiadva, elkérjék az iratait az odalátogató magyar állampolgároknak, és ők a személyes adatokat kezeljék és egyeztessék az ott szereplőkel, az ott leírtakkal a kettő között. Ennek a törvényességi alapja abszolút nincs meg, és ezért nem elfogadható.
Tehát nem akarom szaporítani a szót, mert sok minden elhangzott már és sok minden is lesz, de le kellene vonni a konzekvenciát. Hogyha valóban segíteni szeretnénk a magyar futball helyzetén, ez a törvény erre nem alkalmas. A valóban huligánként viselkedő és olyan cselekményeket elkövető egyének ellen most is van törvényes lehetősége a rendőrségnek, hogy fellépjen, ahogy elhangzott, létezik a garázdaság tényállása, létezik olyan jogos fellépés, amivel ezeket meg lehetne előzni, de ez a jogszabály erre teljesen alkalmatlan, ezért a Jobbik nevében azt szeretnénk, hogy vonják vissza.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés