DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyébként Szilágyi képviselő úr nyugodtan kimondhatja a roma vagy a cigány kifejezést, abban sincs semmi. Pusztán arra kívántam reagálni, hogy a tartósan munka nélkül lévők helyzete egyáltalán nem olyan egyszerű - és áttérnék Turi-Kovács Béla hozzászólására, aki természetesen már nincs bent az ülésteremben -, hogy pusztán azt lehessen mondani, hogy állami szigorral ezek az emberek visszaterelhetők a munkaerőpiacra.
Az egyik: az LMP abban hisz, hogy alapvetően a magyar gazdaság és egyáltalán a foglalkoztatáspiaci krízis megoldása éppen a lokális gazdaság erősítésében keresendő. A lokális gazdaságot azzal aligha lehet erősíteni, hogyha az az államnak a fő programja, hogy embereket elvezényeljen a saját lakóhelyükről. Nem tudom, miért gondolja bárki komolyan kormányoldalon, hogy azzal, hogyha úgymond szigorral - nem tudom - piramisépítkezésekre vezényelik ki emberek tömegeit, azzal azok az emberek, akik évtizedek óta, generációk óta elszoktak azoktól a készségektől, amit a rendszeres munkavégzés jelent, tartósan vissza fognak tudni illeszkedni a munkaerőpiacra, hogyha majd a piramisokat fölépítették.
Amiről én beszélek, hogy vannak olyan programok szerte a világon, amiknek az alkalmazásával embereket alkalmassá, újra alkalmassá lehet arra tenni, hogy a rendszeres munkavégzés világába visszaszokjanak. Önmagában szigorról beszélni sehova nem vezet, ezek időleges tüneti megoldások. Az az érdekünk, hogy ezek az emberek szakmát tanuljanak, rendszeres munkavégzésre legyenek alkalmasak, lehetőleg a lakóhelyükön. Ez szolgálja az ő családjuk egzisztenciáját is, és ez szolgálja azt, hogy Magyarországon a lokális gazdaság megerősödhessen.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés