DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A hozzászólásom előtt lenne néhány kiegészítő megjegyzésem azzal kapcsolatban, amit itt már ellenzéki képviselőtársaim elmondtak. Az egyik, hogy azt gondolom, hogy a stadionhelyzet nyilván meg lesz oldva. Itt délelőtt megtudtuk, hogy például Debrecenben majd lesz egy nagy stadion, ahová közmunkásokat ki fognak vezényelni. Gondolom, akkor majd Debrecenben lehet kulturált körülmények között mérkőzésre járni.

A másik: Varga képviselőtársam még egy órával ezelőtt hivatkozott az adatvédelmi rendelkezésekre meg az adatvédelmi biztosra. Szerintem ezt ne tegye.

(17.00)

Az adatvédelmi biztos be lesz szántva holnap, a magyar információszabadságra szintén keresztet vethetünk holnap, úgyhogy ezt a törvényjavaslatot szerintem ennek szellemében kell értékelni. Hogy egy konkrét dolgot mondjak: önmagában az, hogy a rendbontók adatait továbbítják külföldi hatóságok irányába, ez nyilván kevéssé kifogásolható, egészen addig, amíg a hatályos adatvédelmi törvény van hatályban. Mit kívánnak önök tenni a holnap terítékre kerülő adatvédelmi törvénnyel? Kiveszik azt a feltételt, ami a hatályos Avtv.-ben benne van, hogy harmadik országba úgy lehet továbbítani személyes adatot, hogy a harmadik ország a személyes adatok megfelelő védelmi szintjét biztosítja. Önök ezt a megkötést kiveszik, tehát ennek a törvényjavaslatnak az adattovábbításra vonatkozó rendelkezéseit úgy nézzük meg, hogy jövő évtől nem lesz feltétel az, hogy a harmadik ország a személyes adatok védelmének megfelelő védelmi szintjét biztosítsa.

(A jegyzői székben dr. Stágel Bencét
Móring József Attila váltja fel.)

A következő, amit mondani szeretnék: az elmúlt hónapokban, amikor ellenzéki oldalról különböző büntető törvénykönyvi módosítási javaslatok jöttek elő - például akkor, amikor mi büntetni kívántuk volna azt, hogy egy állami szerv, önkormányzati szerv a közzétételi kötelezettségének nem tesz eleget -, önök ezeket a javaslatokat azzal verték le, hogy készül az új büntető törvénykönyv, és nem szeretnék azt, egyébként teljesen érthető okból, hogy hetente-havonta cincálják szét mindenféle indítványok a büntető törvénykönyvet. Önök mást se csinálnak! Lassan kéthetente-háromhetente - úgy, mint a tavalyi megboldogult esztendőben az alkotmánymódosításokat - most büntető törvénykönyvi módosításokat hoznak ide. Ezt hogy gondolják? Komolyan gondolják azt, hogy miközben egy büntető törvénykönyvet készítenek elő, mindenféle mondvacsinált indokkal kéthetente-háromhetente rángatják a büntető törvénykönyvet? Nem lehet egy átfogó büntető törvénykönyvi módosítást behozni a Ház elé, ha sürgős szükségről van szó?

Ha már a sürgős eljárásnál tartunk, államtitkár úr, ne haragudjon, az, amit ön válaszolt most Szilágyi képviselőtársamnak, nem válasz. Mi konzekvensen egyébként, hadd áruljak el ennyi műhelytitkot, azért szavazzuk le az önök sürgősségi javaslatait - nem mintha ennek különösebb jelentősége lenne -, mert önök arra nem méltatják a Magyar Országgyűlést, hogy megindokolják a sürgősséget. A konkrét törvényjavaslattal kapcsolatban annyit tudok elmondani, hogy semmiféle sürgősségi indok nincsen. Természetesen az elmúlt tíz évben is voltak olyan rendbontások a magyar pályákon, amik joggal borzasztottak el törvénytisztelő magyar állampolgárokat, viszont ha összességében nézzük a '90-es évekhez, az ezredfordulóhoz képest a mai helyzetet, azért olyan helyzet ma nem áll fenn, főleg, hogy most szünet lesz, a törvény se rögtön lép hatályba, semmi olyan sürgető szükség nincsen, amiért most ezt feltétlenül ide kell hozni a Házba.

Két dolgot tudok elképzelni: az egyik a kormányzati kommunikáció, hogy önöknek valamit vidítani kell; a másik meg az - tényleg én se tudok másra gondolni -, hogy bizonyos üzleti érdekek indokolják ezt a törvénymódosítást; semmi más nem indokolja.

És még egy, államtitkár úr: nem gondolom azt - azzal együtt persze, hogy komoly problémák vannak, ahogy Kukorelly képviselőtársam is elmondta, még mindig vannak komoly problémák a magyar sportpályákon, ezzel együtt nem gondolom azt -, hogy a magyar közbiztonság legégetőbb problémája az egyre néptelenebb futballstadionokban lenne keresendő.

Ha már a futballstadionok elnéptelenedéséről beszélünk, egy picit távolabbra lépnék ettől a konkrét törvényjavaslattól. Tehát akkor, amikor a törvényhozás vagy a kormányzat a futballstadionokról, a sporthuliganizmusról, a szurkolásról beszél, talán kiindulópontként érdemes lenne számot vetni azzal a nem túl szívderítő jelenséggel, hogy még akkor, amikor mondjuk, én voltam általános iskolás - ami azért nem volt annyira rég, mint itt néhány megszólaló képviselőtársamnak az iskoláskora -, teljesen bevett dolog volt az, hogy iskolai osztályokban a gyerekek a Fradinak, a Dózsának, a Honvédnak, én egymagam a Vasasnak szurkoltam, és ezeken mentek a különböző meccselések az osztálytársak között. Ha ma valaki elmegy egy általános vagy középiskolába, nem talál vagy nem nagyon fog találni magyar csapatnak szurkoló gyereket, és ez nem pusztán a futball színvonaláról szól, és nem futballszakmai kérdés. Tehát az, hogy ma a magyar gyerekek úgy nőnek fel, hogy ők a Real Madridnak, Bayern Münchennek, én nem tudom, kicsodának szurkolnak, ez tragédia, és ez nem pusztán futballszakmai kérdés.

Tehát amikor önök nemzeti összetartozásról beszélnek, a nemzeti identitás megerősítéséről beszélnek, ehhez nem elég emléknapokat törvénybe iktatni, tehát számot kéne vetni azzal a helyzettel, hogy miközben az elmúlt, mondjuk azt, hogy 120 évben a nemzeti identitás ápolásának, továbbörökítésének az egyik legalapvetőbb élménye a futballélmény volt, bizonyos klubcsapatokhoz nagyon komoly közösségek kötődtek, és nem csak azokhoz a csapatokhoz, amelyek egy-egy településnek a helyi identitását fejezték ki - gondolok a nagy budapesti futballklubokra -, ehhez képest ez az identitásképző erő elveszett. Olyan közösségek vesznek ki a magyar társadalomból, amelyek az elmúlt 120 évben a nemzeti identitásnak az egyik legfőbb hordozói voltak. És pusztán kriminális szemüveggel nyúlni ehhez a kérdéshez, azt gondolom, futballnyelven szólva, legalábbis kapufa.

A másik, ha már itt mindenki sztorizott egyet, azért annyit hadd áruljak el, államtitkár úr, hogy miközben én elég sokáig, a 2000-es évek közepéig legalább annyit jártam futballmeccsre, mint ön, sőt én külföldre is elmentem, nekem a legelborzasztóbb futballélményem nem a futballhuliganizmushoz kötődik. 1999-ben, az önök kormányzása alatt, ön ugyanebben a székben ült, a Népstadionban rendeztek - nyilván nem túl népes közönség előtt, mielőtt itt képviselőtársaim beszólnak - egy Vasas-MTK-kupadöntőt (Derültség.), ahol érdekes módon az angyalföldi közönséget, az angyalföldi huligánokat a biztonsági cég emberei gyakorlatilag a kezdettől fogva provokálták. Semmiféle rendbontás, semmiféle jogszabályba ütköző cselekedet a szurkolók részéről nem volt, majd a futballmérkőzés úgy ért véget, hogy az önök Készenléti Rendőrsége asszisztált ahhoz, hogy a biztonsági cég emberei péppé verjék az angyalföldi szurkolókat, köztük földre vitték azt az azóta elhunyt színészt, aki a Vasasnak a műsorközlője volt, Breyer Zoltánt. Hát nagy dicsőség, és az önök Készenléti Rendőrsége ehhez asszisztált, és ez a biztonsági cég sorra őrzött különböző futballmérkőzéseket.

Tehát azért azt szeretném megerősíteni, miközben persze a sporthuliganizmus ellen nyilvánvalóan megfelelő szabályokkal és főként megfelelő jogalkalmazással fel kell lépni, hogy talán az is megérne néhány kört, hogy a magyar rendőrség és elvileg a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó különböző biztonsági cégek az elmúlt évtizedekben mennyire tartották be a törvényt, és a különböző rendőri vagy biztonsági cégek által elkövetett jogsértéseknek milyen törvényes következményei lettek. Úgy tudom, hogy nem nagyon volt erre példa.

Maga a törvényjavaslat, azt gondolom - lehet, hogy ez a sürgősség okozza ezt -, meglehetősen átgondolatlan. Egyfelől én is idézném azt a bevezető mondatot, ami úgy szól, hogy "Hosszú évek tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az erőfeszítések nem érték el a kívánt célokat és eredményeket." Itt lábjegyzetben megjegyzem, hogy nemcsak az önök kormányzása alatt, hanem az önöket követő ciklusok alatt is voltak különböző barkácsolások a sporthuliganizmus ellen. "El kell ismerni, hogy a hathatós, átütő javaslatoknak rendszerint az anyagi lehetőségek és a jogszabályok gyakorlati hatályosulásának problémája, a jogalkalmazás során tapasztalható hiányosságok szabtak korlátot." Majd később azt mondják, hogy: "A módosítás több törvény módosításával kiküszöböli a jelenleg hatályos joganyag hiányosságait, nem titkoltan a szigorítás irányába elmozdulva és a sportesemények rendezésében közreműködők nagyobb felelősségének megteremtése érdekében."

Szóval, szerintem amikor a jogalkotó elismeri azt, hogy egyébként a jogalkalmazásnak vannak hiányosságai, talán ebben az esetben érdemes megállni egy pillanatot, és nem rögtön megint a szigorító büntetőpolitikának a bunkósbotját kéne előrángatni. Ha az egyáltalában azonosítható problémák az anyagi lehetőségekben és a gyakorlati hatályosulásban, a jogalkalmazásban voltak, akkor a szigorítás, a nagyobb felelősség megteremtése nyilvánvalóan nem megfelelő válasz azokra. A jogalkalmazás hiányosságainak számos oka lehet, például a nem kellően megragadható, tehát egységesen nem is alkalmazható fogalmak, ilyen például a jelen javaslatban is szereplő "közrend", amiről egyetlen jogszabály sem mondja meg, hogy micsoda, de a rendőrségi törvény indokolása sem igazít el benne.

Két jelentős problémánk van konkrétan ennek a törvényjavaslatnak a rendelkezéseivel, ami miatt az LMP frakciója ezt a törvényjavaslatot egészen biztos, hogy nem fogja megszavazni. Az egyik, hogy önök egészen abszurd módon módosítják a büntető törvénykönyvet. Az Alkotmánybíróság annak idején, 1992-ben - ha egyáltalán még alkotmányosságról van értelme beszélni ebben a Házban - kimondta... (Dr. Kontrát Károly közbeszól.) Nem vagyok ebben egészen biztos, államtitkár úr. Kimondta azt, hogy a büntetőjog egy ultima ratio a szankciórendszerben, akkor kell büntetőjogi eszközhöz nyúlni, ha más jogágnak a megfelelő eszközrendszere a kívánt cél kiváltására már nem alkalmas.

(17.10)

Az, amit itt önök most pönalizálnak, ennek az égadta világon semmi értelme. Az egyik, ugye, ha valaki mondjuk, egy kabalaállatot, egy plüss kabalaállatot behajít a pályára, azt önök most büntetni rendelik, ami nyilvánvalóan nem áll arányban a kívánt, elérendő céllal, ugyanakkor, ami ma ténylegesen riadalmat kelt - olyan tárgyak bedobálása -, azt ma is egyébként a megfelelő büntetőjogi rendelkezések alapján meg lehet fogni, hogy mást ne mondjak, mondjuk, a garázdaság minden ilyesmi szankcionálására kiválóan alkalmas, azt hagyjuk, hogy kiválóan, de alkalmas. A garázdasággal egyébként más probléma van, ehhez átfogó büntetőjogi reform lenne szükséges.

Államtitkár Úr! Ez egy olyan abszurd helyzetet fog előidézni, hogyha mondjuk én, feltéve, de meg nem engedve Zagyva Gyulával kívánnék meccsre járni, és közösen indulunk el, közösen veszünk jegyet, de ő, mondjuk, elmegy az Újpest-táborba, én pedig a Vasas-táborba... - kéne mennünk az önök előírása szerint, és mégsem azonos táborba ülünk, akkor mi bűncselekményt fogunk elkövetni. Ez egy teljes abszurditás! Aki ezt a büntetőjogi rendelkezést leírta, szerintem még életében nem járt futballmeccsen.

De ami a lényeg: azzal önök lehet, hogy megint tudnak jó pontokat szerezni a saját rendpárti közönségük előtt, hogy bizonyos típuscselekményekre egy újabb büntetőjogi tényállást alkotnak, de észre kellene venni, hogy ami valójában veszélyes a közbiztonságra, szektorokon belüli vagy stadionokon belüli cselekedet, arra a jelenlegi büntetőjogi arzenál kiválóan alkalmas, hogyha a rendőrség egyébként felkészült lenne ennek az alkalmazására.

A másik teljesen elfogadhatatlan és most már törvényben is erősen szentesített módi az, hogy a rendőrség alkotmányos kötelezettségének az ellátásáért önök pénzt kérnek. Én úgy tudom, az adót önök csökkentették, de nem szüntették meg, tehát a rendőrségnek ezt a nagy ívű szolgáltatását megfizetjük, amikor többek között személyi jövedelemadót fizetünk.

Mi az, hogy nem közterületen történik a cselekedet? Hogyha valakit mondjuk, egy társasházban a szomszédja zavar, a szomszédja bűncselekményt követ el, mondjuk gyújtogat, és ki akarja hívni a rendőrséget, akkor holnaptól majd esetleg oda sem fog kijönni a rendőrség, mert a társasház vagy a magános nem rendelte meg a rendőrtől a szolgáltatást, vagy esetleg csak számla ellenében fog kiszállni a rendőrség. Ezek után akkor ezek szerint csak közterületen fog a Magyar Köztársaság rendőrsége eljárni? Hogyan gondolják ezt? A rendőrségnek kutya kötelessége, alkotmányos kötelessége minden olyan helyen eljárni, ahol egyébként várható az, hogy közbiztonságot veszélyeztető cselekedet merül fel.

A rendőrség szakmai kompetenciájába tartozik a rendelkezésére álló nem kevés eszközzel - a titkos információgyűjtésre is gondolok -, a rendelkezésére álló eszközök alkalmazásával, hogy felmérje azt, hogy különböző tömegrendezvények, koncertek, tüntetések, futballmeccsek, bármi egyéb, ahol sok ember jön össze, milyen biztonsági kockázattal jár. Az állam ezt a feladatot nem tolhatja el magától! Ez a rendőrség számára egy el nem idegeníthető kötelezettség, felháborító, hogy önök egy jogállamban pénzt kérnek azért, ami a rendőrség alapvető feladata! Az állam erőszak-monopóliumára nem csak akkor kell hivatkozni, amikor ezt el kívánják vitatni különböző csoportok, akkor is hivatkozni kell, és akkor is hivatkozunk erre, amikor az állam kívánja ezt a feladatot eltolni magától. Ez felháborító, államtitkár úr! Én azt gondolom, nem kellene szentesíteni egy nagyon torz gyakorlatot, ami - én sem tudok másra gondolni - kizárólag bizonyos üzleti körök számára hozhat hasznot.

Szeretném azért azt is elmondani, hogy a rendőrség számára igenis feladat az, hogy felmérje a különböző tömegrendezvények biztonsági kockázatait. Nem megengedhető, hogy ezt az értékelési folyamatot különböző magánszervezetek végezzék el.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu