DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Attól tartok, tisztelt Ház, tévúton vagyunk, hogyha a törvény vitájánál eltekintünk attól, hogy egy kialakult helyzetben kísérel meg a kormány valami olyan megoldást adni, amely szervezeti és szerkezeti felállást garantálna ahhoz, hogy egyáltalán a munka világába visszavezethetők legyenek széles, azt kell mondanom, talán milliós tömegek.

Ha nem ebben a kategóriában gondolkodunk, hanem megpróbálunk ettől elvonatkoztatni, és valami olyan lehetőségekben gondolkodni, amelyek ma nem állnak rendelkezésünkre, akkor teljesen tévúton vagyunk. Világos tehát az én nézetem szerint, hogy párhuzamosan kell megvalósítani ezeket az ügyeket. A szervezeti, szerkezeti felállást végre kell hajtani, el kell készíteni. Működés közben lehet azon változtatni, csiszolni, de szükség van rá. Egy olyan rendszerre van szükség, amely tartósan és kiszámíthatóan tudja biztosítani a munka lehetőségét.

Elég-e a négy óra vagy nem elég? Ebbe a vitába nem mennék bele, van róla véleményem. De abba igen, hogy ezzel párhuzamosan nyilvánvalóan meg kell indítani, és gondolom, hogy a kormánynak ez is a szándéka, meg kell indítani azokat a programokat is, amelyek tartós lehetőségeket biztosítanak, és ami átmenetinek tekinti azokat a megoldásokat, amelyekkel ez a törvény kíván most segíteni. Ha ezen túlmenőleg másban gondolkodunk, más javaslatokat próbálunk tenni, azt lehet, csak tudnunk kell, hogy azoknak a feltételeit meg kell teremteni.

A szegénység elleni küzdelem - egyetértek ezzel, már nem a szegénység, hanem a szegényvilág elleni küzdelem -, egyetértek az LMP-vel, ez egy sarkalatos, alapvető tétel és szükséglet Magyarországon, ahol 3 millió szegény ember van. Ez egy alapvető tétel, de az első lépéseket meg kell tenni, és ezek az első lépések - azt hiszem - a szervezettségben kell hogy megmutatkozzanak, amelyek most teljes mértékben hiányoznak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu