DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak egy dolgot nem tettem világossá az előbb, és ezt szeretném hangsúlyozni. Tehát általános vitára alkalmasnak tartottuk az előterjesztést, és az elmúlt egy hétben megvizsgáltuk a lehetőségeit, hogy milyen pontokon lehet módosítani.

Én azt mondom, úgy lehet egy ilyen előterjesztést elfogadni, ha az előterjesztés a végső elfogadás stádiumában tiszteletben tartja azt, hogy ez egy nagyon komoly szubkultúra, és egyébként ma legitim szubkultúrája Magyarországnak ez a futballszurkolói társadalom. Az ő érdekeit is és a többség érdekeit is szolgálnia kell ennek az előterjesztésnek, ha elfogadásra kerül, és egyébként arányban kell állniuk az intézkedéseknek a társadalmi céllal. Megnézzük, hogy a módosítások után ezek teljesülnek-e.

Tehát az általános vitára tartottuk alkalmasnak Bánki Erik kijelentésével szemben az előterjesztést, és nyilván vitára érdemesnek, a módosító indítványainkat pedig remélem, hogy elfogadják.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu