DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ahogy képviselőtársaim a szocialista frakcióban elmondták, mi feltétlen elkötelezettek vagyunk abban a tekintetben, hogy családonként legalább egy kereső legyen, ha kell, akkor közmunka keretei között és egyébként tisztességes bérért. Legalább a törvényben garantált minimálbért kapja meg az illető. Ez a foglalkoztatás pedig az év nagyobb részére terjedjen ki, ne csak egy-két hónapra; merthogy így lehet tisztességgel kenyeret tenni az asztalra.
Önök ezt a lehetőséget az "Út a munkához" program szétverésével elvették. Ez jól látszik, hiszen a vidéki kistelepüléseken, vidéki önkormányzatokban ennek a jelei tapasztalhatóak. Vidéki polgármesterek erről tájékoztathatják önöket is, vagy egyébként ha éppen vidéken vannak az önök polgármesterei, akkor a másik oldalról ezt érzékelik is, csak itt fent nem merik éppen bevallani.
Azt mondom, hogy megvédeném azokat a vidéki polgármestereket, akiket önök indirekt módon folyamatosan szidnak. Rengeteg értékteremtés volt éveken keresztül ezekben a programokban. Én magam is egyébként... - egy vidéki nagyvárosban, Miskolcon is egy választókörzet keretei között rengeteg ilyen típusú munkát meg tudtunk oldani a játszótér-felújítástól a padfestésen át - sorolhatnám -, amik valós értéket teremtettek, ezt nem vitatnám el. És ráadásul még mondjuk ki: településüzemeltetési feladatai is voltak ezeknek a közmunkásoknak, akik - még egyszer - tisztességes bért tudtak hazavinni. Ezek a településüzemeltetési feladatok sok helyen most nincsenek ellátva. Például Miskolcon is egyébként derékig ér a gaz rengeteg helyen, és azt hiszem, hogy ez is probléma.
De abból a szemléletből egyébként, hogy a Belügyminisztériumhoz rendelik ezt a kérdést, jól látszik, hogy önök nem értéket kívánnak teremteni, nem ezeknek a családoknak az asztalára kívánnak kenyeret tenni, hanem rendészeti kérdésnek tekintik ezt a dolgot, úgyhogy ez a problémánk ezzel a kérdéssel.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés