GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Spaller képviselőtársam, azt hiszem, hogy egy mértékadó nézetbeli különbség biztosan van közöttünk, lehet, hogy több is. Mi azt gondoljuk, hogy nem az önkormányzatok, nem a helyi társadalom - ebben benne vannak persze az önkormányzatok, a civilek is, a vállalkozások is -, sok mindenki, aki a helyi ügyek kezelésében, az ottani problémák megoldásában kell hogy szerepet játsszon, és azon a felületen kell hogy megtörténjen mindaz, ami az adott közeg problémáinak a kezeléséhez hozzákapcsolódik. És nem úgy, hogy közben felültetjük a buszra, a vonatokra, bármire az embereket, és elviszünk a debreceni stadionba több ezer embert, és majd ott a megfelelő rekonstrukciós munkákat elvégezzük. Óriási a különbség, szemléletbeli különbség van.
Nem ezres nagyságrendben kell "munkatáborokba" vinni az embereket, hanem a helyi problémák megoldásában, a helyi közösségek, vállalkozások, civilek, mindenki más egyéb, önkormányzatok bevonásával kell az ügyeket kezelni.
(13.30)
Egyébként az egymillió új munkahelyet hagyjuk még, mert nem érdemes belemenni ebbe a történetbe, mert az elmúlt esztendőben e tekintetben nem sikerült eredményeket elérni. Hagyjuk ugyanúgy a radikális adócsökkentést is, de a közbiztonságot sem akarom nagyon feszegetni, bár ez a kérdéskör, most úgy látom, a Belügyminisztérium asztalára kerül át. Azért nem akarom feszegetni, mert az elmúlt egy évben a közfoglalkoztatás, az "Út a munkába" program szétverése azt mutatta, hogy bizonyos típusú bűncselekmények elkövetésének számai és arányai bizonyos térségekben, legkiváltképp a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben arányaiban 20-30 százalékkal nőttek. Úgyhogy ezeket is érdemes lenne végiggondolni.
És az utolsó mondat, hogy ha ezeket végiggondolták, akkor arról gondoskodni, hogy a források is meglegyenek ahhoz, hogy ezek a problémák kezelhetők legyenek; ne elvegyenek, hanem tegyenek hozzá. Még egyszer mondom: ott van az a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó, gondolkodjanak el ezen.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés