GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talabér Márta azzal kezdte a hozzászólását, hogy államadósság, és az államadósságból kifolyólag kell olyan lépéseket tenni, akár a nyugdíjrendszer tekintetében, akár a munka világát érintő ellátások vonatkozásában, amelyek ezen törvénytervezetek keretei között megjelennek.
Szóval, hogy tiszta legyen az alap, szeretném rögzíteni itt a beszélgetésünk elején, hogy az államadósság tekintetében, ami 53 százalékról 80 százalékra nőtt, ez a növekmény nagyjából úgy áll össze, hogy a '98-2002-es időszak lakáshitelezési programja, amit én nem akarok elítélni, csak jelzem, nagyjából 4 százalékot tett ki. Az a magán-nyugdíjmegtakarítási összeg, amely elkobzására sort kerítettek az oda elhelyezett pénzek vonatkozásában, 12 százalékos nagyságrendet tett ki. És azt is szeretném jelezni, hogy a válság időszakában felvett hitelek tekintetében 4 százaléknyi részarány az, ami a Magyar Nemzeti Banknál a kormányváltáskor jelen volt. Ez úgy nagyjából együtt 20 százalék a 27-28 százalékból. Csak azért szeretném jelezni, hogy kinek, hol, milyen része van ebben a történetben.
De sokkal érdekesebb számomra az, ami konkrétan a törvénytervezethez illeszkedik. Az, hogy ne segélyezzünk, hanem bért fizessünk, ez az én személyes értékrendemmel abszolút módon egybevág. Hosszú évek, évtizedek óta ennek a pártján vagyok, de ennek az alapja az, hogy először munkalehetőséget biztosítsunk. Az elmúlt egy esztendő pedig azt mutatta meg számomra és nagyon sokunk számára, hogy nem ebben, hanem a versenyszféra tekintetében sem képes a kormány a gazdaságpolitika révén ezt megteremteni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés