DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Örök optimista vagyok. Abban bíztam, hogy végre ez lesz az első olyan törvényjavaslat, ami a közrend, közbiztonság, sportbiztonság területén a Jobbik támogatását is el fogja nyerni, de az első hozzászólások után be kellett látnom, hogy csalatkoznunk kell, hiszen egyáltalán nem szeretnénk támogatni azt, hogy tényleg a sportbiztonság, a stadionok, sportpályák biztonsága megvalósuljon Magyarországon.

Nagyon sajnálom és azt is sajnálom, hogy az elején elmondták, hogy módosító javaslatot sem akarnak beadni ezzel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy ez a bejelentés önmagáért beszél.

Tisztelt Országgyűlés! Az LMP frakcióvezetőjét is arra biztattam volna, aki szintén több mindent kifogásolt a benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy van mód arra, hogy módosító indítványokat adjanak be. Úgy gondolom, hogy elég hosszú általános vitának vagyunk a vége felé. Úgy gondolom, hogy ere a lehetőségre, erre a parlamentáris eszközre az LMP frakciójának is, a Jobbik frakciójának is ugyanúgy, mint valamennyi parlamenti képviselőnek lehetősége van.

Ami pedig a lényeget illeti, ez a vita önmagáért beszél olyan szempontból is, hogy egy létező társadalmi problémára világított rá a törvényjavaslat, sőt, nemcsak rávilágított, hanem ennek reális megoldásának eszközrendszerét is a tisztelt Ház elé terjesztette, hiszen ha nem lett volna így, ahogy én ezt megfogalmaztam, bizonyára nem lett volna ilyen élénk vita e tekintetben.

Ami pedig a kormánypárti, illetőleg a támogató hozzászólásokat illeti, köszönöm azoknak a képviselőtársaimnak, azoknak a bizottságoknak, akik ezt a törvényjavaslatot támogatták, akik fontosnak tartják azt, hogy ezzel, ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával is hozzájáruljunk ahhoz, hogy Magyarországon a közrend, a közbiztonság, a sportbiztonság javuljon. Én azért éreztem azt, hogy itt a futball szeretete nagy, hiszen a vita egy része kifejezetten a labdarúgásról szólt, és mindenki a maga emlékeit egy részét vagy a tapasztalatait is elmondta.

(18.30)

Bár néhányan megpróbálták ezt kiforgatni, de mégis azt láttam, azt tapasztalom, hogy itt az országgyűlési képviselők soraiban, frakcióktól függetlenül jelentős tábora van a labdarúgásnak, jelentős tábora van a focinak. Úgy gondolom, hogy ha ez így van, akkor azért abban bízom, hogy a vita során, a részletes vita során, illetőleg a későbbiekben mégis támogatásra méltónak találják ezt a törvényjavaslatot. Erre is kérem a jelenleg még gondolkodó vagy a támogatásukat nem jelző frakciókat, illetőleg képviselőtársaimat.

Engedjenek meg egy-két konkrét észrevételt is. Nem akartam többször gombot nyomni, bár erre a Házszabály szerint lehetőségem lett volna, hogy a vita több szakaszában is jelezzem megszólalási szándékomat, csak a végére hagytam. A 2008-as Dunaszerdahelyi AC-Slovan Bratislava-mérkőzés kapcsán nemcsak sajtótájékoztatót tartottunk, hanem az akkor Lázár János elnök úr vezetésével működő honvédelmi és rendészeti bizottság külön napirendjére tűzte ezt a kérdést. Meghívtuk az akkori Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium vezetőjét, a rendőrség képviselőit, a szolgálatok képviselőit, és feltettük a kérdéseinket ezzel kapcsolatban. Mi is kritikát fogalmaztunk meg egyébként az akkori magyar hatóságok eljárásával kapcsolatban, és elfogadhatatlannak tartottuk ezt a szlovák fellépést.

Ezt csak azért mondom el, hogy mi ellenzékből is, akkor verbálisan, kormányon pedig a kormányzati eszközök segítségével küzdünk a magyar állampolgárok érdekeiért országhatáron belül és országhatáron kívül is. Ezt azért szeretném elmondani, és azért tartom fontosnak leszögezni itt, ebben a vitában is, hogy több törvényjavaslatnál, ami a rendészettel kapcsolatban az elmúlt év őszén itt napirenden volt, többször elmondták, hogy például külföldi vendégrendőrök magyarországi tevékenységével kapcsolatban vizionáltak olyanokat, hogy itt a magyar érdekek mennyire sérülnek. Azóta sem tudnak egyetlen olyan esetet sem fölhozni, ami ezt alátámasztotta volna. És most is szeretném elmondani, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása esetén a magyar jogalkalmazó, jogvégrehajtó szervek mindenkor a hatályos törvények szerint fognak eljárni, mindenkor a Magyar Köztársaság, Magyarország érdekeit fogják szolgálni, a magyar állampolgárok érdekeit fogják szolgálni. Mi egyébként ennek a törvényjavaslatnak a vitája során is és egyébként is, akár az uniós kötelezettségek teljesítése, illetőleg a magyar érdekek összevetése kapcsán is el szoktuk mondani, hogy összehangoljuk ezeket a lépéseket. Tehát a magyar érdekek, uniós érdekek figyelembevételével szoktuk kialakítani álláspontjainkat e tekintetben.

Tisztelt Országgyűlés! Fontos törvényjavaslat általános vitáján vagyunk túl. Még egyszer szeretném megköszönni az aktivitást, szeretném megköszönni a támogató nyilatkozatokat. És még szeretnék két mondatot a végére. Egyrészt visszautasítom Szilágyi György képviselő úrnak a Készenléti Rendőrség tagjait droidoknak nevező megjegyzését, és Lenhardt Balázs képviselő úrnak, aki jelenleg nincs itt, a teremben, az MTK kapcsán elhangzott kijelentéseit is. A zsidózását, ami egyébként az MTK-t illeti, szeretném visszautasítani. Szeretném elmondani, hogy az MTK-ra is a hatályos magyar jogszabályok vonatkoznak mint klubra, mint futballcsapatra. Úgy gondolom, hogy ez a hangulatkeltés teljes mértékben elfogadhatatlan.

Végezetül még egyszer szeretném megköszönni a figyelmüket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu