KUKORELLY ENDRE (LMP): Szerintem Szilágyi képviselő úr nem volt benn a beszédem elején (Szilágyi György: Hallottam.), mert akkor valami félreértés van. Egyrészt én valóban úgy gondolom, hogy ez a törvény a szigorával kriminalizál, tehát szerintem kontraproduktív.

Másrészt meg azt kijelenteni, hogy nincs futballhuliganizmus, ez megint a lónak a másik oldala. Abszolút van futballhuliganizmus, és azokat a példákat, amiket említett, én is nagyon jól tudom, magam is elég kitartó drukker vagyok, noha kétségtelen, ahhoz képest, hogy gyerekkoromban milyen volt az identitásom, ez radikálisan csökkent, és pontosan azért csökkent, mert olyan emberek járnak ki a stadionba, akiket nyugodtan lehet úgynevezett huligánoknak nevezni, és akik miatt nekem sincs igazából kedvem kimenni.

Szóval, az a hangulat, ami gyerekkoromban volt, és még egyszer mondom, ha azt a már itt többször elhangzott 75 ezres kettős rangadós hangulatot összevetjük a mostani helyzettel, ég és föld. Tehát nem lehet azt mondani, hogy itt minden rendben van, itt egyáltalán nincsen rendben nagyon sok minden. Tehát nagyon helyes az, hogy beszélünk erről a kérdésről, nem lehet azt mondani egész egyszerűen, hogy itt nincs probléma, és nem lenne futballhuliganizmus.

Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu