VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban a törvényjavaslatról azért mondanék egypár szót, ugyanis az elmúlt időszakban azt tapasztalhatjuk a kormánypártoktól, illetve a kormány részéről, hogy semmi mást nem csinálnak, mint hogy salátabárrá degradálják a Magyar Országgyűlést. Ez is egy olyan salátatörvény, érdekes salátatörvény, mert nemhogy összehoz olyan módosításokat, illetve olyan javaslatokat, amik szerintem egyáltalán nem férnek össze, hanem szerintem, lehet, hogy bennem van a hiba, de számomra érthetetlen rendszerben követik egymást ezek a módosító indítványok.
Még egy érdekes dolgot megfigyelhetünk, mégpedig a kormány és a kormánypártok kettős mércéjét. Visszautalnék egy előző ülésnapra, amikor napirendre szerettük volna vetetni a szociális kártyával kapcsolatos törvényjavaslatunkat, akkor azzal a hivatkozással utasította el ezt a kormány, illetve a kormánypártok, hogy megvárják a szociális konzultáció eredményét, megvárják a társadalmi egyeztetések eredményét, és akkor majd ősszel visszatérünk erre. Ehhez képest most a közmunka rendszerét, illetve a szociális ellátás bizonyos részeinek rendszerét gyökeresen megváltoztatják. Akkor ez a kettő hogy fér össze? Akkor ezek szerint ezekben a kérdésekben nem kell megvárni a szociális konzultáció, illetve a társadalmi egyeztetések végeredményét? Valamilyen szinten nem értem.
Sokat hallottunk a közfoglalkozatásról, illetve a közmunka kérdéséről. Én most az egyéb törvénymódosításokról szeretnék beszélni. Az első: örülök ennek a módosító indítványnak, ami a lakókörnyezet rendben tartásához köti, illetve a lakókörnyezet rendben tartásának mértékéhez és színvonalához köti az egyes szociális juttatások biztosítását. Egy dolgot nem értek a módosításban, mégpedig a feltételes módot. A feltételes módot több szempontból nem értem. Az egyik szempont az, hogy ha későbbi paragrafusokban a törvényjavaslatban meghatározzák, hogy az önkormányzatok feladatköre és felelőssége lesz a keretek, illetve a szempontrendszer kialakítása, akkor nem értem, hogy miért van a feltételes mód. Ez alapján nyugodtan elhagyható lenne, és kijelentő módban szerepelhetne ez a kitétel a törvénymódosításban.
Még egy dolog nem indokolja a feltételes módot. Ez pedig a vidéki Magyarország helyzete. Igaz, hogy én Nyugat-Magyarországon élek, és Nyugat-Magyarországról származom, de a kelet-magyarországi régióban nagyon sok olyan települést találunk, főleg, ahol elkeserítő az etnikai arány helyzete, a cigányság helyzete, illetve a cigánybűnözés jelenléte, ebben az esetben főleg nem indokolt a feltételes mód használata. Ugyanis mit fog okozni ez a feltételes mód? Ez a feltételes mód azt fogja okozni, hogy az önkormányzatok, az önkormányzati képviselők, a polgármesterek saját testi épségük védelme érdekében nem mernek majd egy ilyen javaslattal előállni az önkormányzati ülésen. Kivéve azokon a településeken, ahol jobbikos képviselő foglal helyet, mert ott egyértelmű, hogy benyújtásra kerülnek majd ezek a javaslatok.
Tehát az önkormányzati képviselők, illetve a polgármesterek testi épségének védelmében is indokolt, hogy elhagyjuk a feltételes módot, és kijelentő módban szerepeljen a törvényjavaslatban ez a kitétel. Ugyanis ezzel törvényi védelmet élveznek, föltehetik a kezüket, és mondhatják azt, hogy nem mi szerettük volna ezt, hanem a törvényhozás kívánta így, illetve az Országgyűlés döntött így. Ezzel megadjuk a lehetőséget arra, hogy ez ne legyen gátja annak, hogy egyébként ezt a szükséges intézkedést az önkormányzatok bevezessék. Ahogy a későbbiekben rendelkezik a törvényjavaslat, a helyi adottságoknak, illetve a helyi viszonyoknak megfelelően az önkormányzati testület kialakíthatja azt a szempontrendszert, ami alapján vizsgálja a lakókörnyezet rendben tartását.
Jelenleg nincs bent az ülésteremben Lakatosné Sira Magdolna, vele vitatkoznék. Én nagyon nem értek egyet azzal a módosítással, ami az utcai szociális munkát érinti. Igaz, hogy jelenleg az 50 ezer fő feletti településeken kell csak kötelezően szociális alapellátásként az utcai szociális munkát biztosítani, és igaz, hogy jelenleg ez nagyon kevés szolgáltatót érint. Számszerűsíteni is lehetne, ugyanis kimutatható az, hogy hány olyan település van Magyarországon, amelynek lakossága meghaladja az 50 ezer főt. De képviselőtársam mondta, hogy milyen jó tapasztalatok vannak az egyéb szolgáltatások kérdésében, én nem tudok jó tapasztalatokról. Véleményem szerint ez, amit képviselőtársam is mondott, illetve ami a kormány, illetve a Belügyminisztérium javaslatából is látszik, szerintem nem volt társadalmi egyeztetés. Nekem egészen más visszajelzéseim vannak a pályáztatási rendszer bevezetésével kapcsolatban, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a közösségi ellátás, illetve a támogató szolgálat szempontjából.
Én pont azt hallottam szolgáltatóktól és ellátottaktól, illetve az ellátásra szorulóktól, hogy csorbultak az ellátáshoz való jutás jogai. Több terület lett az intézkedést követően, ami ellátatlan lett ezeknek a szociális szolgáltatásoknak a szempontjából. Nem értem azt, hogy miért akarja az Országgyűlés, illetve a kormány még egy szolgáltatással, az utcai szociális munkával kiegészíteni. Miért nem lehet inkább a törvényt olyan szinten módosítani, illetve az ellenőrzés feltételeit olyan szinten módosítani, hogy azok kiküszöböljék esetlegesen az ellátási területek átfedését, illetve a túl sok szolgáltató jelenlétét a rendszerben. Ha csak azt vesszük figyelembe, ha már az utcai szociális munkához nyúlt a kormány a javaslatával, hogy több mint 300 ember fagyott meg az utcákon ezen a télen, akkor gondoljuk csak végig, ha bejön a pályáztatási rendszer, és ennek a pályáztatási rendszernek a következtében szolgáltatók esnek ki a szolgáltatás lehetőségéből, mennyivel fog nőni ez a szám!
Érdekes aspektusa egyébként ennek a módosításnak az is, hogy ha már a hatékonyságon gondolkozunk, és ha már a hatékonyság szempontjából nézzük a pályáztatási rendszer bevezetését, akkor ennyi erővel az összes szociális szolgáltatásra rá lehetne húzni ezt a rendszert, és az összes szociális szolgáltatást ezeknek a szempontoknak az alapján lehetne működtetni.
Csak egy érdekes észrevételem van ezzel kapcsolatban. Egy érdekes hasonlóságot lehet megfigyelni a bővítés után már négy szolgáltatás szempontjából. Ez az a négy szolgáltatás, aminek az esetében nagymértékben fordulnak elő a szolgáltatók között a civilek. Már a költségvetés vitájában is említettem, illetve a költségvetés elfogadása is olyan módon történt meg, ami a civil szolgáltatókat hátrányosan sújtja az egyházi és állami szolgáltatókkal szemben. Valószínűleg akkor ezeknek a körét akarjuk bővíteni, és a civil szolgáltatókat még nehezebb helyzetbe akarjuk hozni? Csak azt ne felejtsük el, hogy ezzel, például ha az utcai szociális munka ebbe belekerül, tulajdonképpen ez más, mint egy megszorító intézkedés, ami a társadalom perifériájára jutott hajléktalan, fedél nélküli embereket érinti az utcai szociális szolgáltatókon keresztül.
(14.10)
Tehát ajánlom az előterjesztők, illetve az országgyűlési képviselők és az Országgyűlés figyelmébe, hogy hagyjuk ki ezeket a módosításokat. Egyébként a mai napon be is nyújtottam egy módosító indítványt, mivel a törvénymódosítás megnyitotta azt a paragrafust, és ezzel lehetőséget biztosított számomra erre. Egy olyan módosító indítványt nyújtottam be, hogy ne csak az legyen, hogy az utcai szociális munka belekerül ebben a rendszerbe, hanem az történjen meg, hogy a másik három szolgáltatás, a szociális alapellátás is kerüljön ki ebből a rendszerből.
Én nem tudom, hogy a kormánypárti képviselő asszony mire alapozta a kijelentését, hogy pozitívak az eredmények, az elmúlt lassan 1,5-2 év eredményei pozitív tendenciát mutatnak, de az általam készíttetett szakértői vélemény, amely egy több megyét átölelő kutatáson alapul, azt mutatja, hogy nemhogy pozitív eredményt ért volna el ez a módosítás, illetve ez a szisztémaváltás, hanem éppen hogy negatívan érintette mind az ellátottakat, mind a szolgáltatókat, illetve a területi lefedettségre is negatív hatással volt.
Tehát kérem ezeknek a javaslataimnak a megfontolását, és kérem az ésszerű, illetve az átgondolt döntést. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés