VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Meg kell mondanom, Czomba államtitkár úr, hogy az én személyes véleményem legalábbis jobb az önök előterjesztéséről és törekvéseiről, mint itt a legtöbb ellenzéki képviselőtársamnak.

Nyilvánvaló, hogy vannak aggályok, amelyek jogosak ezzel az előterjesztéssel kapcsolatban, és a Jobbik-frakció részéről ezek meg is lettek fogalmazva, azonban azt is látom a saját lakókörnyezetemben, hogy ezeket az embereket valóban csak társadalmi konfliktusokkal lehet visszarángatni a munkaerőpiacra - és most szándékosan ezt a radikálisabb kifejezést használom. Én Csemőn lakom, ez egy Pest megye szélén álló kistelepülés, ott is egy tanyán élek, és pontosan látom azt, hogy azok a rétegek, akik hozzászoktak az elmúlt két évtizedben, a rendszerváltás óta ahhoz, hogy megérkeznek különböző állami és önkormányzati forrásokból a támogatások, segélyek a részükre, mennyire elszakadtak a munka világától.

Éppen ezért tartanám azt fontosnak, hogy nagyon sokszor a földhözragadt, kézenfekvő megoldások a legcélravezetőbbek. Ebben az esetben például azt látjuk, hogy azok az emberek, akik hozzászoktak a segélyből történő megéléshez, egyszerűen elszakadtak a mezőgazdasági termeléstől, egyetlen hagyma, paprika, semmi nem terem meg az ő kertjükben; megjegyzem, én például veteményezek, és érdekes módon nálam megterem minden, és örömömet lelem ebben a munkában. Ha ezeket az embereket központilag irányítanák oly módon, hogy az önkormányzati rendszereken keresztül valósulna meg a közfoglalkoztatás azzal, hogy mondjuk, az önkormányzati földekből kihasítanak egy darabot, ott valósul meg a mezőgazdasági termelés, munkaintenzív ágazatokban, akár vegyszermentesen, hiszen a krumplibogarat régen is le tudták szedni, és most is le tudják, akkor akár jó minőségű bioélelmiszert is lehetne termelni, amit a helyi közétkeztetésben lehetne fölhasználni, hivatalokban, óvodákban, iskolákban, rendelőintézetekben, mindenhol ezt fogyaszthatnák, a későbbiek folyamán az idősgondozásban, majd pedig mehetnének ezek az élelmiszerek a helyi piacra.

Azt gondolom, ez egy földhözragadt, célravezető megoldás lenne, én például egy ilyen javaslatot támogatni tudnék, azonban azt is látom, hogy a szakpolitikai előkészítettség egy kicsit még hiányos.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu