Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Így a vita sokadik órájában, amely lényegében a közfoglalkoztatás rendszerét érinti, megkísérljük egy kissé megszakítani jelen formában a néha unalmassá váló felolvasóestet vagy délelőttöt. És még egyszer üdvözlettel köszöntjük azt, hogy ezen előterjesztés bizonyos részei mintha a Jobbik "Radikális változás" című programjából származnának. Egyértelmű, hogy a hangszerelés megihletője a nemzeti radikális oldalon található. Nagyon örülünk, hogy egyelőre ilyen formában, de minél több programpontunkat sikerül átvinnünk a Házon.

Ugyanakkor a finomhangolás, amelyet már teljes mértékben önök végeztek, egyáltalán nem olyanra sikerült, mint amilyet mi szerettünk volna, hiszen elmondható az, hogy az alapokat érdemes lenne tisztázni, mielőtt egyáltalán vitát folytatunk egy ilyen javaslatról. Kérdezem én, hogy alap-e az, amit mind az előterjesztő, mind önök közül is nagyon sokat felhoztak, miszerint az államadósság révén egy olyan csapdahelyzetben van az ország, amely különböző megszorításokra és külső, általában az IMF által finomhangolt diktátumokra kényszeríti önöket, amelynek egyik következménye az, hogy bizonyos területen ezen megszorítások olyan fűnyíróelvszerűen működnek, hogy a közfoglalkoztatás rendszerét is úgy kell átalakítaniuk, ahogy. Jelen pillanatban ez az átalakítás a lényegét tekintve azt eredményezi, hogy alacsonyabb költségvetési forrásból adminisztratíve több embert kívánnak alkalmazni ebben a rendszerben, ennek a hatékonysága viszont enyhén szólva megkérdőjelezhető.

De maga az alapvetés, hogy az államadóssággal kapcsolatos csapdából történő kitörési szándékok miatt foglalkozunk egyáltalán ilyen előterjesztésekkel és a magyarországi, nagyon fontos területek átalakításával, már csalóka. Hiszen önöknek most a kezében lett volna a lehetőség arra nézve, hogy a magán-nyugdíjpénztári bevont vagyonból ne csak államadósságot kozmetikázzanak, vagy ne jelentéktelen összegekből, vagy ezen összeg nagy részéből csinálják ezt, hanem valódi, használható, hosszú távú programokat indítsanak be Magyarországon.

Ehhez képest még mindig csak magukat illegetik abban a csak tankönyvekbe illő teóriában, amely szerint majd csökkentik az államadósság össztömegét, és ebből kifolyólag a kamatteher már várhatóan jövőre csökkenhet. Az az igazság, hogy a nemzetközi tapasztalatok nem ezt mutatják minden esetben, hiszen van például egy Magyar Nemzeti Bank, amely jelen pillanatban nagyon sokszor se nem magyar, se nem nemzeti, hanem csak bank, sokszor teljesen ellentétesen működik az önök kormányzati politikájával. Mi történik akkor, hogy ha az MNB és más szervek kamatpolitikájából kifolyólag hiába csökken az összállamadósság-teher, a kamatfizetés szintje érdekes módon mégis ugyanannyi marad, mint a korábbiakban? Akkor önök mit fognak tenni? Elmondhatják azt, hogy a bevont magán-nyugdíjpénztári vagyont elpazarolták, hiszen odaadták a nemzetközi szervezeteknek, és nem hoztak létre semmiféle érdemes, a jövőnek szóló beruházást, befektetést ezen összegből.

Miért nem lehet legalább elvi szinten felvetni az államadósság újratárgyalását, egyáltalán azon rendszer újratervezését, amely máskülönben még 200-300 évig is fojtogathatja Magyarországot, hiszen önök nem lesznek képesek a teljes államadósság-tehertételt visszafizetni, nincsen ilyen forgatókönyv az önök tarsolyában sem. De egyfajta mantraként kezelik azt, már miniszterelnöki szinten is, hogy Magyarország csökkenti az államadósság összes terhét. Az emberek pedig röhögnek a televíziók előtt, mégpedig azért röhögnek, mert az átlag magyar embert nem az érdekli, hogy mekkora az államadósság szintje, hanem hogy meg tud-e maradni Magyarországon, mennyi van a fizetési lapon, és egyáltalán van-e jövőképe, van-e tervezhető jövő Magyarországon.

Tehát elmondható az, hogy IMF-diktátumok és államadóssági kérdéskörök helyett a valódi alapokról kellene beszélni, hogy miért van szükség erre az előterjesztésre, miért van szükség a közmunka, a közfoglalkoztatás rendszerének teljes átalakítására. Elmondom én: azért van szükség, mert 21 év alatt az egymást követő kormányok folytatólagos hiányosságokat, bűnöket és hazaárulásokat követtek el annak tekintetében, hogy komplett társadalmi osztályokat hagytak segélyből élni; hagyták, hogy kialakuljon az úgynevezett megélhetési gyermekvállalás fogalmi köre, ami teljes mértékben elfogadhatatlan számunkra; és hagyták azt, hogy felnőjön egy olyan generáció, amelynek sem az apja, sem a nagyapja nem dolgozott, nem tudja, mi az a munka, tisztelet a kivételnek, ezt mondjuk el mindig. De látható, hogy Magyarországon bizonyos régiókban, bizonyos társadalmi körökben kialakult az a rendszer, amely nemhogy nem vezethető vissza a munka világába, nem is látott olyan társadalmi mintákat, hogy egyáltalán kezelni lehessen.

Nem csak a cigányságról van szó; de jórészt az ő köreikben találhatók meg azok, akik hiányos munkakultúrájuk, hiányos családi szocializációjuk, az oktatásuk teljes mértékű sikertelensége és a brutális bűnözési hajlamaik miatt, elmondható, hogy olyan helyzetbe kerültek, olyan helyzetben vannak ma Magyarországon, ami hosszú távon is szinte lehetetlenné teszi azt, hogy újabb milliárdokkal, újabb állami programokkal integrálják őket. A teljes integrációs program, ami itt az utóbbi 20 évben lezajlott, pénzkidobás, sikertelen, és nem csak Magyarország küzd ezzel a helyzettel.

Érdekes módon ez a kisebbség szinte az összes környező országban hasonló helyzetbe került, szinte mindenhol 85-90 százalék között ingadozik a munkanélküliségi ráta az ő köreikben, tehát az összes többi emberből csak ezt a nagyon kis tömeget sikerült bevonni a munkaerőpiacra. Ez a 85-90 százalék társadalmilag lényegében mozdíthatatlan volt. Ezért mondjuk azt, hogy mindenáron és mindenképpen differenciálni kell a közfoglalkoztatás tekintetében. Ne mossuk össze azokat, akik adott esetben végigdolgozták az életüket önhibájukon kívül vagy az önök kormányzati teljesítményéből kifolyólag, elvesztették a munkahelyüket, vagy az előző kormányok bűnei folytán - ez lényegében teljesen mindegy, hiszen egy kezelendő problémahalmazról van szó -, őket ne mossuk össze azokkal, akik úgy szocializálódtak, hogy nem akarnak hasznos állampolgárok lenni Magyarországon, nem akarnak a produktív szférákba tartozni, nem akarnak adófizető állampolgárokká válni.

E két tábor között éles különbségtétel szükséges, csak ez alapján tartjuk elképzelhetőnek egyáltalán a vita folytatását vagy bármilyen szintű továbbgondolását. Egyértelmű tehát, hogy a roncstársadalom helyzetét kezelni kell. A nagy és összkormányzati félrenézések idejével pedig le kellene számolni, és végre a valódi problémáról beszélni.

Nagyon örülünk annak, hogy a lakókörnyezet rendezettsége már egyfajta igényként felmerül. Ez egy páratlan és csodálatos dolog, ha lesz, aki betartatja. Mert jelen pillanatban hol tartunk? Ha jegyzői hatáskörbe rendelünk minden ilyesmit, vagy meghagyjuk csak és kizárólag önkormányzati szinten, nehogy az forduljon elő, mint a családi pótlék állítólagos megvonása esetén az iskolai hiányzásoknál. Hiszen ott is hogy történik? Hogyha egy kisebbségi családból származó gyermek, mondjuk, 50 vagy 100 órát hiányzik, akkor mit kell tenni? A tanár értesíti az igazgatót. Az igazgató értesíti a jegyzőt, a jegyző pedig vagy mer tenni valamit, vagy nem. Főleg egy kistelepülésen, ahol mindenki ismer mindenkit, nem életszerű az a rendszer, hogy a jegyzők kezébe utaljunk ilyen felelősségmennyiséget és felelősségi szintet, hiszen egyes esetekben szó szerint az élete forog veszélyben annak, aki ezen roncstársadalmi körökkel szembemegy.

(12.50)

Tehát mindenképpen hatósági és állami felügyeleti szinten is ki kell térni erre a területre, enélkül lehetetlen sikereket elérni.

Nagyon okos gondolat az is, hogy a felajánlott közmunka visszautasítása, a segélyek a szociális háló egy bizonyos részének elvesztését vonják maguk után, ez abszolút támogatandó, meg kell tanítani Magyarországon azt, hogy aki nem dolgozik, az valóban ne is egyék, tehát tényleg csak azok részesülhessenek a társadalmi tortából, akik képességeikhez mérten megdolgoztak ezért. Nyilván nem azokról beszélek, akik egészségi állapotuk folytán nem képesek a folyamatos vagy tartós munkavállalásra, róluk egy gondoskodó, óvó államnak mindenképpen gondoskodnia kell, de többnyire és szerencsére nem ilyen emberekről beszélünk, hanem a segélyezettek teljes köréről és a közfoglalkoztatás rendszerének kiterjesztéséről.

Ugyanakkor az egész - és nagyon szépen leírt - szándéknyilatkozatot egy óriási kérdőjellel látja el az, hogy költségvetési források tekintetében nem láthatunk tisztán. Azt látjuk, hogy érdekes módon még az előző kormányzat idején is több forrás jutott összességében erre a rendszerre, mint most, jelen pillanatban, és egy éven belül másodszor nyúlnak hozzá ehhez az egész szisztémához, ami azt jelzi, hogy valami nagy baj van, vagy az önök fejében, vagy pedig annyira ötletszerűen és annyira összecsapva, kapkodva dolgoznak, hogy az egyszerűen elmondhatatlan. Hiszen másodszor kell egy olyan rendszert kozmetikázni, amely mellé régen költségvetési forrásokat kellett volna tenni, nemcsak hatvan-egynéhány milliárdot, mint ahogy azt önök tették az utolsó költségvetési időszakban, hanem valódi kitörési pontot jelentő és normális társadalmi háttérrel, felhatalmazással bíró ötleteket.

Teljesen egyértelműnek látszik az is számunkra, hogy egy óriási akna van elrejtve ebben az előterjesztésben. Ezen akna lényege úgy foglalható össze, hogy magáncégek is kölcsönözhetnek közmunkásokat, és ekkor nem a minimálbért kell kifizetni, hanem az úgynevezett közfoglalkoztatási bért. A munkaerő-kölcsönzés már ma is egy embertelen üzletág, és nagyon-nagyon sok ember érintett ebben egyébként. Elmondható az, hogy ha ezen törvényjavaslatból kiolvashatóan mintegy 47 ezer forint lesz csak a kötelezően megadandó bér, tehát a kormány mintegy 40 százalékkal képes csökkenteni azt a bérterhet, amit eddig a minimálbéresek számára juttattak el, és most képes kormányzati programokba - idézőjelben - átirányítani olyan személyeket, akik eddig minimálbéren voltak foglalkoztatva, akkor elmondható az, hogy egy bértömegcsökkentés által a saját programjait lesz képes kivitelezni, ugyanakkor ez nem hoz létre új munkahelyeket, hanem kivonja az eddigi minimálbéreseket a korábbi munkahelyeikről, alkalmazási helyeikről, és egy költségvetési tehercsökkentés mellett képes a saját programjait fedezni ebből a kormányzat, ami azért is életveszélyes, mert a saját indoklásukban is elhangzott az, hogy a költségvetési kiadásaikat kívánják lefaragni, ezért van szükség a rendszer átalakítására.

Véleményünk szerint fordítva ülünk a lovon: azért kellene ezt a rendszert átalakítani, mert Magyarországon a munkakerülésnek kultúrája lett, ezt a kultúrát fel kell számolni, bármi áron és azonnal, és az a célunk, hogy Magyarországon csak az érvényesülhessen, aki rendesen dolgozik, tisztességesen kíván érvényesülni, és ne lássák azt a magyar emberek, akik dolgoznak és gyermekeket szeretnének vállalni, hogy semmi értelme a munkájuknak, mert vannak bizonyos roncstársadalmi rétegek, amelyek berendezkedtek a segélyből való megélésre, parazita életmódot folytatnak a magyar szociális hálón, és ez kifizetődő számukra. Hiszen nagyon sok uzsorás BMW-vel és Audival jár mások segélyét összeszedni, ezt látja ma az átlag magyar ember a magyar vidéken.

Ezzel a kultúrával - idézőjeles kultúrával - kell szakítani, ezt kell felszámolni bármi áron, de ez nem fog úgy menni, ha a kormányzat egy 40 százalékos bértömegcsökkentéssel a minimálbéreseknek még kevesebb pénzt adva állami programokba irányítja őket. Sokkal bonyolultabb és sokkal szofisztikáltabb rendszert kell tehát kidolgozni, hiszen ha a közmunkaprogramok végén nem jönnek létre azok az új munkahelyek, amelyekről egyébként önök is csak lebegtetve beszélnek, akkor a probléma újratermeli magát, a rászorulók pedig nem ott találják magukat, ahol előtte voltak, hanem még rosszabb helyzetben, hiszen több évet elvesztettek, elvesztegettek.

Le kell számolni azzal az illúzióval is, hogy példának okáért az építőipar lesz majd az alulképzett alkalmazottak gyűjtőhelye, mégpedig azért kell leszámolni ezzel, mert a XXI. századi technológiákkal, technikákkal ide már intelligens, automatizált háttér szükséges, igényes kézműves munka, és rengeteg előírásnak, szakmai kikötésnek és előképzettségnek is meg kell felelni. Tehát én nagyon örülnék annak, ha el lenne határolva az a tevékenységi kör, ahol a nagy közmunkaprogramok indulhatnak, adott időben és adott esetben a New Deal például egy kiterjesztett közmunkaprogramnak volt felfogható, egy hasonló folyamatábrát Magyarországon is szívesen látnánk. Egyértelmű, hogy bizonyos területeken oldható csak meg nagy tömegek munkába állítása gyors képzésekkel, ezekre kell törekedni, ez lényegében az árvízvédelem, az útépítések, az infrastrukturális beruházások területe, végül pedig a legfontosabb: a mezőgazdasági infrastruktúra újjáépítése. Hiszen látható az, hogy ma a magyar földön vagy nem termelnek, vagy jobbára nem magyarok termelnek. Nem magyarok zsebében marad a profit nagyon sok esetben. Nagyüzemi, iparszerű mezőgazdálkodás folyik olyan cégekkel, amelyek az utóbbi egy-két hétben is büntetlenül hozhattak be génkezelt vetőmagot Magyarországra, szerencsére a hatóságok aztán ezt észrevették, tehát időzített nemzetbiztonsági bombák vannak itt Magyarországon.

Ezért kellene inkább a közfoglalkoztatást, a közmunkát átirányítani arra a területre, ahol a legnagyobb hatást érheti el, ez a mezőgazdasági infrastruktúra területe lehet, utána a saját feldolgozóipar újjáépítése és visszavétele azon külföldi érdekeltségektől, amelyeknek a kezébe egyébként a hazaáruló kormányzatok átjátszották őket, végül pedig itt jöhetnek létre azok az új munkahelyek is, amelyek egy tisztességes hungarikumtörvény háttértámogatásával, nemzetközi piacaink visszaszerzésével, magyar márkáink visszaszerzésével, újjáépítésével valóban hozzáadott értéket hozhatnak a magyar gazdaságba. Ez nem várható el rákkeltő gumigyáraktól, nem várható el olyan ingatlanfejlesztőktől, akik jobbára külföldi vagy multinacionális pénzügyi háttérrel bírnak, és nem várható el kiszámíthatatlan kormányzati előterjesztésektől sem, amelyeknek a költségvetési forrásai és egyáltalán az egész tevékenységi köre következményei egyelőre beláthatatlanok, hiszen nem mondható el az, hogy az előttünk fekvő előterjesztés okán sokkal több ember vezethető be a munkaerőpiacra. Hiszen a mi legnagyobb problémánk nem is a munkaerőpiacra történő visszavezetés, hanem az, hogy Magyarországon komplett társadalmi csoportok élhetnek úgy, hogy az életükben nem találkoztak a munkaerőpiaccal, az életükben nem dolgoztak, a szüleiket sem látták dolgozni.

Tehát állítjuk azt, hogy úgy kell finomhangolni egy közmunkaprogramot, egy közfoglalkoztatási rendszert, hogy igenis megtalálhassa ott a helyét mindenki, aki akar dolgozni, és annak is megtaláljuk a helyét, aki sosem dolgozott; aki pedig nem hajlandó részt venni ebben a rendszerben, az magára vessen, vállalja ennek a következményeit, de akkor ne is akarjon a társadalmi tortából, az állam szociális, óvó, gondoskodó kezéből bármit is kapni, mert nem fog - csak ezt az üzenet kell eljuttatni számukra, hogy csak és kizárólag az érvényesülhet, aki hasznos tagja akar és tud lenni a társadalomnak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu