JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Szeretném felhívni a kormány és a kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy ha az általunk benyújtott módosító indítványokat nem támogatják, az azt vetíti előre, hogy önök azt várják el ettől a törvényjavaslattól, hogy minél több ember utasítsa el az önök által felkínált munkalehetőséget, hogy az erre szánt pénzforrások a kasszában maradjanak, és ne kerüljenek kifizetésre. Ugyanis ez fog történni.

A másik probléma, amit előrevetít ez a törvényjavaslat, hogy az így megmaradt forrásokat kormány közeli cégek támogatására kívánják fordítani, amelyek részt vennének ebben a programban, és munkahelyeket ajánlanak fel a mégis munkába állók számára. Én azonban úgy gondolom, hogy ez a létszám nem lesz jelentős, nagyon kevesen fogják vállalni az önök által megfogalmazott törvényjavaslat alapján megvalósuló munkalehetőségeket. Nem fognak élni ezzel a lehetőséggel, és az eredeti szándékuk fog megvalósulni, hogy a kasszákban maradó pénzek ne kerüljenek kifizetésre. Ezek alapján nem látjuk az igazi munkahelyteremtő szándékot.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

(15.50)

Forrás: parlament.hu