JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, nem élek most már vissza a türelmükkel, hogyha eddig megtiszteltek vele.

Mondandómat alapvetően az államtitkár úrhoz és a kormánypárti többséghez címzem. Egyszerűen azért vagyok kénytelen ezt rögzíteni, mert köztudomású, hogy a radikális párt és a Magyar Szocialista Párt között alapvető, kiengesztelhetetlen nézetkülönbség van a NATO-tagságunk szükségességét és annak indokoltságát felvető kérdésekben.

Éppen ezért az, hogy most ők így gondolják, mi így gondoljuk, senkit nem fog meglepni. Ugyanakkor a kormánypárti többség mégiscsak megszavazta annak idején a NATO-ba való belépést, egyszerűen azért, mert úgy gondolták, hogy ez olyanfajta biztonsági többletet hoz a Magyar Köztársaság számára, amit érdemes kihasználni. A minisztérium vezetői, beleértve a minisztert, beleértve a vezérkari főnököt, külső legitimációként folyamatosan a NATO elismerő szavaira hivatkoznak a Magyar Köztársaság szerepvállalását illetően, a magyar védelem szervezését illetően.

A NATO nagyon sokak számára valami külső, félelmetes valami, amihez persze a mindenkori kormány próbál igazodni, de jó egy kicsit szidni, és egyébiránt meg valószínűleg érdemes róluk megfeledkezni. Én meg azt gondolom, hogy a NATO mi vagyunk, a Magyar Köztársaság azon állampolgárai, akik annak idején, egyébként egy népszavazással ezt a kérdést szentesítették. A NATO mi vagyunk akkor, amikor együttműködést keresünk és ajánlunk Európa szinte valamennyi fejlett országával, még egyszer mondom: szinte valamennyi. A NATO mi vagyunk akkor, amikor közösen és együtt védelmezzük, mondjuk, a Magyar Köztársaság határait a délszláv válság idején. Akkor még nem voltunk persze NATO-tagok, de a segítség jól jött. A NATO mi vagyunk akkor, amikor adott esetben a Sínai-félszigettől kezdődően Cipruson át, mondjuk, ott vagyunk Afganisztánban is. Ez a Magyar Köztársaságnak, a mindenkori kormánynak és a többség által támogatott politikának egy olyan eleme, amelyben, igen, pontosan tudjuk, hogy a szuverenitásunk egy darabjáról lemondva kapunk egy nagyon erős biztonsági hátteret, egy nagyon erős nemzetközi együttműködést és egy nagyon erős gazdasági támogatást is. Hihetetlen, de egészen biztosan így van.

Éppen ezért nehezen értem és nem is fogadom el, hogy a hatályos, az ennek a kormánynak a javaslata alapján hatályos honvédelmi törvény egy passzusát akként változtatták meg, hogy kikerült belőle a NATO-ra mint egyébként mégiscsak a biztonságunk szavatolására - másokkal együttműködésben, teljesen természetesen - hivatott egyik legfontosabb nemzetközi szervezetnek a puszta ténye. Nem beszélünk befogadó nemzeti támogatásról. Itt vannak Pápán, és itt lesznek majd repülőgépek, ami egyébként nagyon fontos hozzájárulás, azaz egyik oldalról azt jelenítjük meg, hogy nekünk erre az együttműködésre szükségünk van, különösen akkor, amikor azokkal a partnerekkel beszélünk, a másik oldalon pedig a saját politikai ellenzékünk, a saját, velünk nem mindenben egyetértő kollégáink igényeinek kielégítése érdekében megfeledkezünk róla.

Szóval, elnézést kérek már előre Volner képviselő úrtól, hogy megint egy cigánypélda jut eszembe, de ez olyan, mintha a 100 Tagú Cigányzenekarban a cimbalmos félrehúzná a cimbalmát, és azt mondaná, hogy: ja, kérem, a zenekarban persze jó lenni, de ezeket szégyellem. A kormány magatartása a NATO-val kapcsolatosan most ez. Én azt gondolom, hogy kell ebben egy nagyon komoly, nagyon markáns, nagyon határozott értéket és álláspontot közvetíteni. Lehet, hogy ez az az álláspont, amelyet a radikális párt képvisel, akkor azt kell mondani. De semmiféleképpen nem szabad úgy csinálni, hogy az egyik oldalon van egyébként egy nagyon komoly együttműködés, a másik oldalon meg: ti persze kicsit penetránsak vagytok, és éppen ezért szégyellek benneteket.

Ezért mondtuk mi azt, hogy amit egy népszavazás megerősített, ami az elmúlt évek gyakorlata, mondhatnám, majdnem 15 év gyakorlata, az, hogy a NATO Európa és a világ egyik nagyon fontos biztonsági garanciája, amelyben önként veszünk részt, és ennek az önkéntességnek egészen bizonyosan, a szervezettel való együttműködéssel együtt, a preambulumban illő volna megjelennie. Értékválasztás - erre szeretném biztatni kormánypárti képviselőtársaimat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu