DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon örülök annak, hogy erről a törvényjavaslatról ilyen élénk, jó hangulatú vita bontakozott ki a részletes vita során. És azt is mondhatom, hogy az általános vitában is több órás vita zajlott. Mindjárt a legelején szeretném megköszönni azoknak a képviselőtársaimnak és frakcióknak, akik támogatták és támogatják ennek a javaslatnak az elfogadását.
Szeretném elöljáróban elmondani és leszögezni, hogy ennek a törvényjavaslatnak egyetlen célja van. Ennek a törvényjavaslatnak az a célja, hogy a stadionok, sportpályák biztonságát, az odalátogató állampolgárok, nézők, szurkolók, sportolók biztonságát elősegítse. Ennek nincs más célja, mint amit a törvényjavaslat megfogalmazott, leírt. Itt nincsenek hátsó szándékok. Szeretném jóindulatúan föltételezni, jóhiszeműen föltételezni, hogy jobbikos képviselőtársaim hozzászólásait csak az motiválta, hogy nem értették meg ennek a törvényjavaslatnak a lényegét, hogy félreértették ezt a törvényjavaslatot (Szilágyi György: Hülyék vagyunk.), és azért tették meg ezeket a rettenetes víziókat felvázoló, orwelli és egyéb jelzőkkel értékelhető hozzászólásokat, és fogalmazták meg kételyeiket vagy félelmeiket. (Dr. Apáti István közbeszól.)
Szeretném önöket, tisztelt képviselőtársaim, megnyugtatni. Nyugodjanak meg, ez a törvényjavaslat csak a rendbontókra, csak a jogsértőkre vonatkozik. Aki a törvényt, a jogot tiszteletben tartja és követi, annak semmilyen félnivalója nincs. Azt gondolom, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását követően, a törvény hatálybalépését követően nagyobb biztonságban lehetnek azok, akik kilátogatnak a magyar pályákra vagy a stadionokba, hiszen csak a csapatoknak kell szurkolni, hiszen csak a mérkőzéseket, a sportversenyeket kell nézni. Nem kell attól félni, hogy esetleg valamiféle bántódásuk lesz.
És még egy gondolatot engedjenek meg, ami a rendőrséget illeti, úgy gondolom, teljesen megalapozatlan volt az a két jobbikos képviselő által megfogalmazott vélemény, hogy ezeket a balhékat zömében a rendőrség provokálta ki. Ezt ők sem gondolták komolyan. (Szilágyi György: Hülyeségeket beszélünk. - Dr. Apáti István: Ismerjük az állományt.) Úgy gondolom, teljesen megalapozatlan ez a kijelentés.
Ami pedig itt a részletes vitában elhangzott néhány érdemi hozzászólást érinti, többek kifogásolták, hogy a Btk.-ban már jelenleg is van olyan szankciórendszer, ami bizonyos bűncselekményeket szankcionál. Én korábban az általános vitában is elmondtam, a részletes vita legelső hozzászólásában is, amikor két percben reagáltam, hogy ez egy új törvényi tényállás, amit ez a törvényjavaslat megfogalmaz. Valóban vannak olyan törvényi tényállások a büntető törvénykönyvben, amelyek lehetővé teszik ezeknek a jogsértő cselekményeknek a szankcionálását, de beláttuk, és mindenki látja, aki törvénytisztelő, hogy ezek nem voltak elegendőek. Hiszen azért kellett ezt a törvényjavaslatot benyújtani, mert ezek a szabályok nem biztosították a sportrendezvények rendjét, mert olyan személyek voltak, akik gyakorlatilag jelentős következmény nélkül megsérthették a rendet, megsérthették ezeknek a rendezvényeknek a biztonságát.
Ennek a jogsértő állapotnak a megszüntetését segíti ez a törvényjavaslat, és vezet be egy olyan büntető törvénykönyvbeli tényállást, ami korábban, a jelenleg hatályos jogszabályok szerint csak szabálysértés volt: ez a sportrendezvény rendjének megbontása. Ez most alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható büntető törvénykönyvbeli tényállásként lesz meghatározva, ha a parlament elfogadja ezt a törvényjavaslatot, amit ezúton is kérek a tisztelt Háztól.
Engedjenek meg nekem további észrevételeket (Szilágyi György közbeszól.), amelyek elhangzottak egyrészt ma a részletes vitában, illetőleg kapcsolódnak a benyújtott 11 módosító indítványhoz. A kormány nem támogatta azokat a javaslatokat, amelyek nem voltak összeegyeztethetőek a törvényjavaslat célkitűzéseivel, így, ahogy elmondtam, nem volt támogatható, hogy a rendbontások ne váljanak bűncselekménnyé, vagy az egyes adatkezelésre vonatkozó időtartamokat rövidítették volna meg.
A kiemelt kockázatú mérkőzésekkel kapcsolatos álláspontot már korábban ismertettük. Úgy gondolom, hogy a benyújtott javaslat megfelelő megoldást talál ennek a problémakörnek a megoldására.
Támogattuk viszont azokat a javaslatokat, amelyek a törvényjavaslat koncepciójába illeszkedő pontosítást, kiegészítést hajtanak végre. Ilyenek voltak a biztonsági referensek alkalmazási kötelezettségének labdarúgás sportágra szűkítése vagy a közigazgatási bírságok alkalmazási körének az öt látványsportágra való szűkítése.
Összefoglalva, tisztelt Országgyűlés, azt mondhatom, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén döntő lépést teszünk a sportpályákon megjelenő huliganizmus jelenségének visszaszorítása érdekében, és ez a sportbiztonság növelését szolgálja. A sportbiztonság növelése pedig része a közbiztonság javításának. Arra kérem ezért a tisztelt Házat, hogy támogassa ezt a törvényjavaslatot, hiszen ezzel nagy lépést teszünk a sportbiztonság megvalósítása érdekében.
Még egy tényre hadd hívjam föl a tisztelt Ház és a nyilvánosság figyelmét. A Jobbik képviselői számos kritikát fogalmaztak meg mind az általános vitában, mind a mai részletes vitában a törvényjavaslattal kapcsolatban. De egyetlenegy módosító indítványt sem tettek. (Szilágyi György: Nem figyelt, az általános vitában elmondtuk, hogy nem nyújtunk be módosító javaslatot.) Egyetlen módosító indítványt sem nyújtottak be, pedig megtehették volna, hiszen ez része a parlamenti politizálásnak. (Dr. Apáti István közbeszól.) Elnök úr, kérem, tegye lehetővé, hogy elmondjam a...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés