KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Ház! Több ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, ha megengedik, nem sorolom föl majd az ajánlási pontokat, de a tegnapi emberi jogi bizottságban számos olyan pontja volt az ajánlásoknak, amelyben heves vita folyt, ezekről szeretnék néhány szót szólni. Az egyik ilyen volt, talán már említették is többen, hogy amennyiben az egyház intézményt alapít, vagy önkormányzati intézményt vesz át, akkor a törvény szerint jogosult akár a foglalkoztatásnál, akár az ellátottak felvételénél a világnézeti szempontokat érvényesíteni; gondolom, hogy ezt csak helyeselni lehet. Nyilván MSZP-s képviselőtársaink elsősorban azért nehezteltek ebben a kérdésben, mert valóban, az életszerű, ma előfordulhat, hogy egy-egy településen csak egyházi intézmény lesz, mert esetleg az önkormányzat nem tudja az adott intézményt működtetni, és ők fölvetették, hogy ez aránytalan terhet róhat azokra, akik az ellátást igénybe veszik, akár szociális ellátásról beszélünk, akár oktatásról.
A tegnapi vitában el is hangzott, hogy az Alkotmánybíróság már több ízben állást foglalt az aránytalan teher vonatkozásában, hogy mi tekinthető aránytalan tehernek. Ebben a megnyilatkozásban egyértelmű volt, hogy ez csak az adott esetben, adott körülmények esetén mérlegelhető, az aránytalan teher mivolta. Tehát általánosan kimondani, hogy aránytalan teher az, hogy egy településen, ha nincsen önkormányzati intézmény, akkor nem érvényesül a világnézetileg semleges ellátás, ez nem mondható ki az Alkotmánybíróság szerint sem, hiszen nyilván az adott körülményeket kell mérlegelni. Hogyha a településhez közel, pár kilométerre van egy másik intézmény, akkor nyilvánvalóan már nem róható fel ez a feltétel.
Az viszont, azt gondolom, elvitathatatlan, hogy ha az egyház átvesz intézményt, akkor teljesen jogosan várja el azt, hogy az ő egyházának megfelelő világnézetű alkalmazottak dolgozzanak ott, illetve az ellátottak is ezt a világnézetet vallják. Azonban az élet ennél még cizelláltabb is - ezt tegnap is elmondtuk a bizottságban is -, nem egy helyen van, hogy ha katolikus iskolában vagy református iskolában más vallású gyermek tanul, biztosítják számára általában azon vallás gyakorlását, hitoktatását is.
Egy másik vita volt, szintén tegnap a népszámlálással kapcsolatosan. Azt hiszem, az MSZP képviselőinek volt az az indítványa, hogy a népszámlálás során ne kelljen megnyilatkozni a tekintetben, hogy kinek milyen vallása van. Érdekes ez a kettősség, hogy hol a vallásszabadságot védik, hol pedig gátolni szeretnék, hogy valaki megvallja vallásának szabadságát, azaz megvallja azt, hogy melyik valláshoz tartozónak érzi magát. Lehet, hogy a pártállami időkben ez még félelmet keltett az emberekben, hogyha ezt meg kellett vallaniuk, hála a jó Istennek, ez ma már nem így van, és a népszámláláson bátran vallhatja magát valaki valamilyen valláshoz tartozónak. Hogy miért van rá szükség? Ennek természetesen gyakorlati oka van, nyilván az egyház-finanszírozás és egyéb feladatok elvégzéséhez szükségesek ezek az adatok.
Tegnap volt egy olyan pont, amelyben nem is az ellenzék és a kormánypártok között húzódott meg a vita, hanem magam is egyetértettem az LMP egyik módosító indítványával - bár nem teljesen azonos indoklással -, ez pedig az 1 százalékos felajánlások ellenőrzése, illetve a hozzá kapcsolódó költségvetési támogatások ellenőrzésére vonatkozott. A 22. §-ban olvasható az erre vonatkozó rendelkezés, és itt az olvasható, hogy "Az egyházak hitéleti célú bevételeit és azok felhasználását állami szerv nem ellenőrizheti." - ez eddig teljesen rendjén is van, így folytatódik viszont, hogy - "Hitéleti célú bevételnek minősül a személyi jövedelemadó meghatározott részének egyház számára történő felajánlása, annak költségvetési kiegészítése, illetve az ennek helyébe lépő juttatás, valamint az ingatlanjáradék és annak kiegészítése."
Jómagam egyébként katolikus hívő emberként azt gondolom, az viszont helyes lenne, hogyha a közpénzek felhasználásáról mindenkinek, az egyházaknak is el kell számolnia a megfelelő hatóságok előtt. Magam egy módosítási javaslattal is éltem, még vita tárgya, hogy ez elfogadható-e vagy sem. Én azt gondolom, mindenképpen fontos, és pont az egyházak makulátlansága miatt fontos, hogy a közpénzek vonatkozásában egyértelmű legyen a rendelkezés, hogy ezeket a kijelölt hatóságok ellenőrizhetik, akár az adóhatóság vagy az Állami Számvevőszék, attól függően, hogy milyen pénz felhasználásáról van szó.
Végül a környezetvédelemmel kapcsolatban magam is hadd szálljak be ebbe a rövid vitába, hogy odatartozik-e vagy sem, és nem is II. János Pálig mennék vissza, bár nagyon szívesen tenném ezt, hanem magáig a teremtéstörténetig. Bizonyára olvasta a képviselő úr a Bibliában a teremtéstörténetet, amely nagyjából így szól röviden összefoglalva, hogy miután megteremté az Úr az eget és a földet, az emberre bízta, hogy művelje és őrizze azt. No, innentől van környezetvédelmi tevékenysége legalábbis a keresztény egyházaknak, azt gondolom, és azoknak is, akik oda tartozónak érzik magukat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés