LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök úr. Rendes időkeretben, de a most folyó vitához, vagyis a 10., 27. és részben a 63. ajánlásszámon szereplő módosítóinkhoz szeretnék szólni.

Nagyon tanulságos volt nekem a vita eddigi része. Államtitkár úrra hivatkozom, akinél jobban nyilván egyikünk sem ismeri az önkormányzatoktól átvett egyházi iskolák helyzetét. Államtitkár úr elmondta, hogy többségében rendben van a dolog, én ezt nem is vonom kétségbe, vannak azonban anomáliák, mondta ő többes számban, pedig mi csak egyet, azt a bizonyos kecelit, amiről megjegyzem, a helyi sajtó is tudósít az Indexen túl, hoztuk fel.

Nos, ha vannak anomáliák, akkor a jelenlegi törvények szerint van módja a tárcának ezeket rendbe hozni. Az új törvénnyel éppen az a bajunk, hogy nem lesz módja. Lehet, hogy szándéktalanul, de ennyiben az új törvény érintett paragrafusai egy lex Kecellé válnak, mindenhol lehet keceli anomáliákat alkalmazni, és még oly készségesen akarna a tárca közbelépni, nem fogja tudni megtenni, mert a törvény erre módot ad. Egyébként, ha mindenhol azt feltételeznénk, hogy nem kell valamit szabályozni, mert rendes emberek, az egyházak meg különösen, majd jog szerint járnak el, akkor semmilyen törvényre nem volna szükség, mégis valamiért az emberiség történelmében szükség van a jogalkalmazók számára irányt adó jogszabályokra.

Mi ebben a tekintetben hiányoljuk az irányadást, mert nagyon igaza van, talán Révész képviselő úr mondta, hogy nagy különbség van, és különbséget is kellene tenni egy egyház által alapított, mondjuk, oktatási intézmény és az önkormányzattól az egyház által most átvett intézmény között. Az a szomorú hírem, hogy a törvény semmi ilyen megkülönböztetést nem tesz, tehát az általa kifejtett normák éppúgy alkalmazhatók arra az egyházi intézményre, amit tegnapelőtt vettek át vagy fognak most átvenni holnap az önkormányzattól, mint arra, amelyik mondjuk, mint a Piarista Gimnázium, természetesen egyház által alapított.

Sajnos, érzem a jóhiszeműséget benne, de nem tudom elfogadni azt a választ, hogy ezt majd az oktatási törvény megoldja. Feles oktatási törvény nem írhat felül kétharmados sarkalatos törvényt. Márpedig azok az elvek, amelyeknek pontatlanságával nagy bajunk van, azok most a kétharmados törvényben szerepelnek.

Miről van tehát szó? Az aggodalmaink az önkormányzatok által átadott vagy átadandó iskolákat, és nem az eredetileg is egyházi alapítású intézményeket illetik. Itt bizony valóban problémát jelenthet, ha a környék egyetlen állami, önkormányzati iskolája szűnik meg, és válik az átadás következtében jogszerűen egyházi iskolává, ami méghozzá nem is általában a vallásos oktatás, hanem valamelyik egyház vallásának megfelelő oktatást jelenti.

Itt bizony baj, hogy ha a gyerekek, és nemcsak a gyerekek, hanem a pedagógusok az átvétel után, méghozzá türelmi idő nélkül - mi majd erre teszünk javaslatot, egy türelmi időre, pontosabban tettünk javaslatot - azonnal elküldhetők, nem vehetők fel, állásukból elbocsáthatók.

Igaz ugyan, hogy az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a gyermekek iskolalátogatása szempontjából az aránytalan teher mindig esetileg megállapítható, de próbáljuk ezt a gyakorlatban elképzelni. Valahol átadják az iskolát, és tényleg 10-20 kilométert kell utazni, mert ez volt a környék egyetlen iskolája, ahhoz, hogy állami, önkormányzati iskolába lehessen menni. Az illető szülő megpróbálja, mert aránytalannak ítéli meg ezt a terhet, ezt a helyzetet orvosolni. Kérdem én, hol fogja?

Az Alkotmánybíróság hatásköréből - mint önök nyilván tudják - elvették az önkormányzati intézkedések felülbírálásának jogát. Ez nem lenne önmagában baj, ezt bíróság fogja ellátni. Igen ám, de egy másik törvény szerint önkormányzati rendelet ellen a bírósághoz nem egy érintett ember fordulhat, hanem a közigazgatási hatóság. Tehát azt, hogy fennáll-e az aránytalan teher, nagyon nehezen, nagyon körülményesen vagy sehogy sem lehet bizonyítani. Nem volna egyszerűbb akkor valamilyen passzust beírni a törvénybe? Mi azt írtuk, hogy ahol már van iskola, nem azt, hogy most alapítsanak minden faluban, ahol nem volt eddig, és ahol csak egy van, ott ne adják át az egyháznak.

De lehet másképp is megfogalmazni: 10 kilométer távolságban, vagy akárhogy is, de meghatározás nélkül ez a veszély előáll. Ráadásul az alkotmánybírósági döntés a gyerekekre vonatkozik, a pedagógusokra nézve és az alkalmazottakra nézve nem vonatkozik. Az már hab a tortán, hogy az azonnali elküldhetőség, nemcsak a pedagógusé, hanem a takarítónőé is, sérti az Európai Unió egyik jogelvét, ami azt mondja, hogy csak nagyon indokolt, valóságos foglalkoztatási követelmény esetén lehet ezt megtenni, olyannál, ami a hitélethez kapcsolódik. Sem a takarítónő, sem a portás tevékenysége, még ha a pedagógusoknál némi fenntartással meg is engedem, nem kapcsolódik ahhoz.

Ráadásul, és itt jön a türelmi idő javaslatunk, ezt azonnal meg lehetne az átadott iskolákban tenni. Ez semmiképpen sem jó, ezért javasoltuk az ötéves türelmet. Azt pedig, hogy senkinek nem esik le a karikagyűrű az ujjáról, ha misére kell járnia, azt bizonyára viccnek szánták a kedves kollégák. Én sem gondolom, hogy bárkinek bántódása esik, de ezzel az erővel azt is kötelezővé lehetne tenni, hogy járjunk el egymás frakcióüléseire, ha már ez volt a példa (Nyakó István: Kongresszusára.), kongresszusára. Ott sem lenne fizikai inzultusban senkinek sem része, és hogy felidézzek egy konkrét példát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az egyik Zala megyei községben azt fontolgatják, fontolgatták, hogy az iszlámnak adják át az iskolát, mert jelentkezett átvételre. Végül nem született ilyen döntés, de bármikor megszülethet. (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.)

Tényleg komolyan gondoljuk, hogy az iszlám rítus alkalmain is részt kell majd vennie akkor a pedagógusnak, és ez rendben van?

Forrás: parlament.hu