LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Rögtön rátérek egy tartalmi észrevételre is, de nem állom meg, hogy azt mondjam, kedves képviselő úr, ha valaki bírálja a törvényt, még se nem farkas, se nem sátán, és nem vonja kétségbe az önök jóhiszeműségét, de javítani akar a helyzeten. Nyakó képviselő úr speciel 1948-ért elég nehezen lenne felelőssé tehető, de még én is, aki több évtizeddel idősebbek vagyok nála, és működtem az egypártrendszer egy pártjában - ezt életrajzaimból lehet tudni, néhány más képviselővel szemben, aki az önök padsoraiban ül -, '48-ért nem volnék felelőssé tehető. De ha itt ülne közöttünk egy 120 éves, aki személyesen vett részt az 1948-as törvények megalkotásában, akkor is szólhatna, mert megválasztották. Ha ez volna a szempont, akkor tudniillik most számos régi fideszes képviselő egy árva kukkot sem szólhatna a vitában, mert emlékszünk a "térdre, csuhások!" s a többi közbekiabálásokra, valaki utalt is az első ciklus idején a visszaélésekre a világnézeti közömbösség elvében, de mégsem mondanám ezt nekik, és nagyon kérem, ön se mondja.
Ami viszont a tárgyat illeti, a népszámlálásnál föltehető kérdésről beszélt, és fejtette ki érveit a képviselő úr. Persze, lehet folyamatokat vizsgálni a népszavazás adatainak tükrében akkor, ha azok kötelezően megválaszolhatók; hála istennek, ezt még önök sem akarják. Ha egy kérdés nem kötelezően megválaszolható, akkor semmiféle tendencia, pláne finanszírozási következtetés nem lesz levonható belőle. Hogy kelt-e félelmet vagy nem, ezt nem tudom. Itt a parlamentben, akár ebben a vitában - nem az önök képviselői szájából - hallottam már egy vagy két kisegyház nevét, és valóságos kiátkozások közepette emlegették, hogy az ilyen meg olyan, még a sátánista jelző is elhangzott valahol a bizottsági ülésen olyan egyházra, amit önök egyébként automatikusan bejegyeztek, nyilvántartásba venni javasoltak. (Az elnök csenget.)
Miért gondoljuk, hogy ha valaki megátalkodott ember nézi a parlamenti közvetítést, akkor ilyen mondatok nem alkalmasak félelemkeltésre (Az elnök csenget.), és majd a népszámlálásnál esetleg nem vallja be ezt a vallását? Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés