LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Képviselő Hölgyek és Urak! Valódi kérdésről vitatkozunk, és ahogy Turi-Kovács képviselő úr mondta, nem olyan könnyű megtalálni azt a keskeny határt, ami a törvény elfogadható céljait szolgálja, mert azzal egyet lehet érteni, hogy az úgymond valódi egyházak, társadalmilag hasznos tevékenységet végző egyházak minél nagyobb mozgásteret kapjanak, nyilván a lelkiismereti szabadság tiszteletben tartásával, de ne élhessenek vissza ezzel a lehetőséggel, most én is leegyszerűsítve mondom a szót, a bizniszegyházak. Ebben a célban tökéletesen egyetértünk.
Mi pusztán azt mondjuk, de ez elég komoly mondás, hogy eme jó szándékú célt nem szolgálja a jelenlegi módosítás néhány passzusa, ellenkezőleg: újabb, az eddiginél nagyobb problémákat teremt. Miért? Ha a vallás definícióját az állam szabja meg, akkor végül is olyan területre lép át, ami nem az ő dolga. Nyilván a vallás definícióját nem egyik vagy másik egyház megfogalmazása szerint alkalmazza, hiszen ez részrehajlás volna, nem ez a szándék.
Ez esetben viszont csak a tudományt vehetné alapul, a vallásfilozófiát, a vallásszociológiát, a valláselméletet. Igen ám, de nemcsak a jelenleg érvényben lévő alkotmány, hanem az új alaptörvény is kimondja, hogy tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, nincs joga erre a definícióra. Hadd tegyem hozzá, hogy szintén a valláselmélet tudorai szerint ez a definíció jelenleg kifejezetten az úgynevezett könyvalapú vallásokra, tehát az egységes tételbe foglalt vallásokra vonatkozik.
Ennek látszólag kevés gyakorlati jelentősége van a magyarországi vallásfelekezetek, egyházak tekintetében, de egy példa arra, hogy a legjobb szándékú definíció is, ha az állam adja meg, akinek ez nem dolga, olyan típusú kirekesztésre ad alkalmat, ami egyikünknek sem célja. Egyetértek Turi-Kovács képviselő úrral, ez nem cél; nem cél, de lehet valóság.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés