MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor én visszatérnék a részletes vita módjához. Egészen konkrétan a 9. ajánlási pontot szeretném kifejteni vagy megvédeni, vagy úgymond támogatásra biztatni a kormánypárti képviselőket. Itt a 2. § (1) bekezdésének módosítását javasoltuk.
Egészen konkrétan arról van szó, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlását az oktatási, egészségügyi, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben ellátott, valamint a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott számára egyéni és közösségi szinten is lehetővé kell tenni. Így szólt az eredeti javaslat. Mi pedig ezt a pontosítást egyfajta technikai megoldás okán bővítettük egy olyan félmondattal, hogy "azon egyházak, vallási közösségek számára, amelyek tanítása nem ütközik az adott intézmény céljaival".
Én úgy gondolom, hogy ha valaki alaposan és logikusan végiggondolja ezt a módosítást, akkor nem hiszem, hogy találhat benne vagy talál benne bármi kivetnivalót, és mint utaltam már erre, most is elmondanám részletesen, hogy miről van szó.
Itt most egy konkrét példával élnék. Itt van rögtön a Jehova Tanúi. Nem kell nagyon ismerni a tanaikat, de elég, hogyha itt a hivatali laptopon rákeresnek interneten. Itt van a Jehova Tanúinál, hogy bűnök és tilalmak. Ünnepeken való részvétel - rendben van, ez nem jár semmilyen fájdalommal vagy komolyabb vonzattal, bár ez is azért problémás szerintünk, hogy ha mondjuk, egy adott iskolában valaki ehhez a felekezethez tartozik, akkor nemzeti, állami, vallási ünnepeken adott esetben nem vehet részt. Erre tudunk konkrét példákat, az én családomban is van pedagógus, megtörtént eset. Szerintünk ez problémás.
Ami viszont sokkal fontosabb, ami tilos náluk, és akkor idézem szó szerint: "vérátömlesztést és egyes vérkészítményeket, illetve az ezeket tartalmazó gyógyszereket elfogadni bűn" s a többi, és az ebből fakadó műtétek.
Kérem szépen, ha ezen javaslat az általunk javasolt pontosítás nélkül marad, és így lesz elfogadva, akkor adott esetben a kórházakban vagy bármilyen egészségügyi intézményben ilyen problémák előfordulhatnak. Szerintünk ez hiába egy apróságnak tűnik, azért elég komoly, és mi ezért szeretnénk azt javasolni, hogy olyan vallási közösségek és egyházak számára legyen ez előírva, amelyek tanításai vagy hitelvei nem ütköznek az adott intézmény céljaival. Azt gondolom, hogy ebben semmi olyan probléma, semmi olyan kivetnivaló nincs, amit ne lehetne támogatni.
Még egyszer arra kérném a tisztelt kormánypárti képviselőket és az előterjesztőket, hogy támogassák ezen javaslatunkat, mert ez egy életszerű példa és teljesen logikus, és akár emberéletbe is kerülhet ezen apróság vagy ezen figyelmetlenség, hiszen nem gondoljuk, hogy ez szándékosan lett így megfogalmazva. Azért vagyunk, hogy konstruktív vitát folytassunk.
Erről a másik ajánlási pontról már szóltam, itt szintén arra hívnám fel a figyelmet, hogy ezt a kizárólagosságot egy kicsit konkretizáljuk, mert adott esetben így problémás lehet.
(11.00)
Szerintem nem fog beleférni a 19. ajánlási pont, hogy kifejtsem, ezért azt majd egy következő hozzászólásomban mondanám el. Viszont még utalnék arra a ma már elhangzott 13. ajánlási pontra, amely a 6. § (1) bekezdése, konkrétan: "e törvény alkalmazásában vallási tevékenység olyan világnézethez kapcsolódó tevékenység, mely természetfelettire irányul". Mi ezt szeretnénk kibővíteni, és ez szintén csak a pontosítást szolgálja: "mely természetfelettire vagy valamilyen végsőnek tekintett valóságra - és igazából, mely minden vallás lényege -, az emberi élet végső kérdéseire irányul".
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Mi azt gondoljuk, hogy ez érdemben nem befolyásolja, inkább pontosítja a megfogalmazást, és minden vallásnak valahol a célja, és minden lelki tevékenységnek a célja az emberi élet üdvözítése, ezért azt gondoljuk, hogy akkor vagy ebben az esetben kevés az, hogy a természetfelettire. Szeretném hangsúlyozni, hogy rengeteg olyan szekta van - akár destruktív céllal, akár mással -, amely ugyanúgy a természetfelettire irányul, csak adott esetben pszichológiai, parapszichikai s a többi tevékenységet folytat, és teljesen belefér abba, hogy a természetfelettire, viszont abba már nem férne bele, hogy valamilyen végsőnek tekintett valóságra, pláne nem az emberi élet végső kérdéseire.
Szeretnénk, hogyha ezt is mérlegelnék a tisztelt kormánypárti képviselők, és adott esetben támogatnák ezt az apró javaslatunkat, és akkor egy következő hozzászólásban még folytatnom.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés